Kötelező indulás Valenciában

Eredményei alapján szinte kötelező az indulás Gender Tamás Junior számára a hétvégi valenciai versenyen, amelyre teljesen felkészülten nevezett.

Rekord nevezés, hiszen 5 kontinens több mint 40 nemzetének közel 200 sportolója rajtol Spanyolországban, az OKJ kategóriában több, mint 100 gokartos versenyez.
A HUMDA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetsége az OKJ kategóriában 113 fős mezőnyben méretteti meg magát a hétvégén, ahol már utolsó olaszországi versenye után néhány napot tesztelt. Így rövid felkészülés után méretteti meg magát a Champions of the Future szezonnyitó versenyén, az általa már jól ismert Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán, mely csak néhány kilométerre van a világhírű Moto GP pályától.

Nem ez az első alkalom, hogy rajthoz áll a magyar tehetség az RGMMC által 2020-ban elindított versenysorozatban, melyben a legjobb nemzetközi versenyzők és csapatok számára kötelezővé vált. A Forza Racing versenyzőjének tapasztalata is van az 1428 méter hosszú és 9 méter széles versenypályáról, amely kiváltképp jó versenyhelyszín a technikás vezetéshez, de számos olyan egyenese is van, ahol a motor fordulatszáma magas tartományba emelkedik, s nagy sebességgel lehet csatázni az ellenfelekkel.

A versenyhétvége azért is fontos Gender Tamás Junior számára, hiszen a mostani nyitófordulót négy további verseny követi majd Franciaországban, Szlovákiában, Svédországban, s végül Nagy-Britanniában.

Az is kihívás lesz számára, hogy új gumikkal, a MAXXIS TIRES fejlesztésével rajtol. A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág

Túlságosan is bejött a Toyota számítása

Európában kettő-három, Japánban akár hat-hét hónapnyi várakozási idővel kell számolni azoknak, akik bizonyos Toyota-modelleket szeretnének vásárolni. Pedig nem olyan egzotikus típusokról van szó, mint az új generációs Land Cruiser vagy a GR sportautó-család valamelyik tagja, hanem egyszerű családi autókról, amelyeket az emblémán és az ahhoz köthető értékeken kívül egy valami köt össze: a hibrid hajtáslánc. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Sivatag, jótékonyság, kaland és egy Peugeot 205 – mi kell még egy jó bulihoz?

Kétség sem fér hozzá, hogy a Peugeot 205 legendás modell. S bár gyártása már rég befejeződött, a vagány kisautó újabb és újabb hőstetteket hajt végre. A 2021 óta megrendezett Nomad Raid-nek például minden évben több tucat 205-ös a sztárja. A Nomad Raid egyszerre több célt szolgál. Egyfelől felfoghatjuk extrém turizmusnak, másfelől kulturális misszió, harmadrészt pedig […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Kia EV3 elnyerte a 2025-ös Világ Év Autója címet

A Kia EV3 elnyerte a 2025-ös Év Autója címet a 2025-ös World Car Awards díjátadón – A World Car Awards célja az autóipari kiválóság és innováció elismerése, jutalmazása és inspirálása a gyorsan változó mobilitási iparágban – A győzteseket egy nagyra becsült, 96 fős, 30 országból érkező nemzetközi autós újságírókból álló zsűri választotta ki – A […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom