Martin a főfutamon is nyert, Bagnaia 3. lett

Nagyjából ugyanúgy kezdődött a főfutam, mint a sprint. Jorge Martin eljött, mögötte Francesco Bagnaia, Marco Bezzecchi, Brad Binder és Dani Pedrosa haladtak. Az első körökben úgy tűnt, hogy Bagnaia gyorsabb Martinnál, de ekkor még nem történt helycsere köztük.

Kicsit hátrébb a hatodik helytől lefelé Maverick Vinales, Miguel Oliveira, Marc Marquez, Alex Marquez és Luca Marini volt a sorrend az ötödik kör kezdetén a top 10-ig. Bezzecchi bebújt Bagnaia mellé, de ez csak pár kanyarig tartott, ez pedig pont arra volt jó, hogy Martin egy kis lélegzethez jusson az élen.

A 8. körben Binder hibáját figyelhettük, aki elcsúszott a negyedik szektorban. A dél-afrikai versenyző még vissza tudott állni a versenybe, de csak a pontszerzésben reménykedhetett. Az élen teljesen együtt motorozott a három ducatis, Martin, Bagnaia és Bezzecchi közül még bárki megnyerhette ezt a futamot.

Michele Pirro és Jack Miller is kiálltak a futamból, valószínűleg összeakadtak egymással. Millerre továbbra is rájárt a rúd. Féltávnál Dani Pedrosa közeledett az első hármasra, és elkezdhetett harcolni a dobogóért. Az előtte haladók azonban mintha megérezték volna Pedrosa jelenlétét, emeltek a tempón, és leszakították a KTM-est.

Az utolsó körökre Bagnaiának úgy látszott, hogy elfogyott az ereje. Bezzecchi megelőzte és Pedrosa is közeledett rá. Az utolsó 5 körre Marc Marquez lágy gumija is elfogyott, Oliveira előzte meg, és Raul Fernandez is üldözőbe vehette. Martin vezetett Bezzecchi, Bagnaia, Pedrosa, Vinales, Oliveira, Marc Marquez, Fernandez, Luca Marini és Alex Marquez előtt.

Martin végül megnyerte a futamot, és 36 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben Francesco Bagnaiával szemben. Bezzeccho befutott másodiknak, Bagnaia pedig harmadiknak. A fentebb felsorolt top 10-ben annyi változott, hogy Johann Zarco megelőzte Alex Marquezt, és végül 10. lett.

További eredmények itt.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Még karakteresebb megjelenés: vadonatúj színválasztékkal érkezik a 2027-es a CB750 Hornet

• Az új fényezések tovább erősítik a Honda népszerű, kéthengeres naked modelljének karakterét • A CB750 Hornet továbbra is elérhető hagyományos váltóval, illetve a Honda E-Clutch rendszerével, amely a gyorsváltóknál is gyorsabb és finomabb sebességváltást tesz lehetővé A 2026-os Hondacustoms.com versenyen is reflektorfénybe került CB750 Hornet jövőre teljesen új színválasztékkal érkezik a márkakereskedésekbe. A 2023-as […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motorsport

MotoGP Aragón Nagydíj, összefoglaló

Márquez tökéletes hétvégével vágott vissza, és újra ott van a bajnoki harc sűrűjében A 2026-os MotoGP-szezon tizenharmadik fordulójára a spanyolországi MotorLand Aragón pályájára érkezett a mezőny, ahol a hétvége előtt még elsősorban Jorge Martín és Marco Bezzecchi bajnoki csatája állt a figyelem középpontjában. A hétvége végére azonban ismét Marc Márquez neve került mindenhová. A Ducati […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motor

MotoGP Brit Nagydíj, összefoglaló

Brit Nagydíj, Silverstone – Trackhouse-történelem, Martín duplázott, Fernández pedig vasárnap mindent vitt A 2026-os MotoGP-szezon a nyári szünet után Silverstone-ban folytatódott, ahol már az első edzésnapon világossá vált, hogy az Aprilia ismét nagyon komolyan gondolja a bajnoki harcot. A brit pálya gyors, lendületes karaktere ezúttal is kedvezett a noalei motoroknak, a hétvége végére pedig az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom