Még erősebb és gyorsabb lett az Audi RS 6 és RS 7

Az új Audi RS 6 Avant performance és Audi RS 7 Sportback performance olyan megoldásokkal egészült ki, amelyek megjelenésüket is még karakteresebbé teszik és a vezetés érzelmekben még gazdagabb élményéről is gondoskodnak. A 4,0 literes V8-as biturbó TFSI aggregát teljesítménye immár 630 LE, maximális forgatónyomatéka pedig 850 newtonméter.

A „performance” elsősorban nagyobb teljesítményt jelent az Audinál. A megnövelt méretű turbófeltöltők és a 2,4-ről 2,6 barra emelt töltőnyomás az alapváltozathoz képest 30 lóerővel magasabb teljesítményt, illetve 50 newtonméterrel nagyobb forgatónyomatékot eredményeznek. A legnagyobb teljesítmény ezzel 600 LE-ről 630 LE-re, a maximális forgatónyomaték pedig 800-ról 850 newtonméterre emelkedett. Az új performance modellek álló helyzetből mindössze 3,4 másodperc alatt gyorsítanak fel 100 km/órás tempóra, ami 0,2 másodperccel kevesebb az alap RS 6/RS 7 modellek értékénél.

A kevesebb néha több: a motor és a beltér között, valamint a jármű hátsó részében csökkentett szigetelésnek köszönhetően az RS 6 Avant performance és az RS 7 Sportback performance új szintre emeli az izgalmas akusztikai élményeket. Ezzel az RS 6 Avant performance saját tömege 2090, míg az RS 7 Sportback performance modellé 2065 kilogrammra adódik.

Már alapkivitelben egy rövidebb kapcsolási idők jellemezte, nyolcfokozatú tiptronic sebességváltó továbbítja a 4.0 TFSI motor erejét a quattro állandó összkerékhajtás felé. A teljes egészében mechanikus központi differenciálmű 40:60 arányban osztja el a forgatónyomatékot az első és a hátsó tengely között. Valamelyik kerék hajtásból eredő megcsúszása (kipörgés) esetén automatikusan az éppen hatékonyabb vonóerő-átadási képességekkel rendelkező tengelyre érkezik nagyobb forgatónyomaték – előre akár 70, hátra akár 85 százalék.

A továbbfejlesztett önzáró központi differenciálmű könnyebb és kompaktabb konstrukció, egyszerre javítja a menetdinamikai képességeket, jól érzékelhetően precízebb kanyarvételeket biztosítva és – különösen a határhelyzetekben – mérsékelve az autó alulkormányzottságát, de a bekormányzási tulajdonságok is pontosabbá váltak. Az ügyfelek összességében agilisabb menettulajdonságok előnyeit élvezhetik.

Alapfelszerelésként az új RS 6 Avant performance és az RS 7 Sportback performance egyaránt 275/35 méretű gumiabroncsokkal szerelt, 21 col peremátmérőjű, tízküllős „Stern” dizájn szerinti alumíniumöntvény keréktárcsákkal készül. A még sportosabb fellépés jegyében a jelenlegi 22 colos alumíniumöntvény keréktárcsákon kívül 22 colos könnyűszerkezetes keréktárcsák is választhatók, polírozott fekete metál, matt szürke, matt fekete vagy matt neodímium-arany felülettel. A könnyed formavilágú, öt Y-küllős dizájnt a versenysport ihlette, ami a fékek hatékony szellőztetésében is megmutatkozik. E mérsékelt tömegű könnyűfém keréktárcsa igényes és összetett kovácsolási-marási eljárással készül.

Az új könnyűfém tárcsa mintegy öt kilogrammal könnyebb a jelenlegi RS 6 Avant, illetve RS 7 Sportback 22 colos alumínium keréktárcsájához képest, az együttesen 20 kilogrammal csökkenő rugózatlan tömegnek köszönhetően pedig összességében érzékenyebb gázadási reakciók jellemzik az autót. Mindezen előnyökhöz a 285/30 méretű új Continental Sport Contact 7 gumiabroncsok is nagyban hozzájárulnak. Mindemellett az új gumiabroncsok 100 km/óráról megállásig fékezve akár két méterrel is csökkenthetik a fékutat.

Az Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszerrel az autó alapvető karaktere változtatható, amihez hat menetprofil közül választhat a vezető: efficiency, comfort, auto, dynamic, illetve az egyénileg konfigurálható RS-specifikus RS1 és RS2.

Alapfelszerelés az RS-dinamikacsomag, amelyben a 280 km/órára emelt végsebesség, a dinamikus összkerék-kormányzás, valamint a hátsó tengely quattro sport-differenciálműve szerepel. Extrafelszerelésként az RS-dinamikacsomag plusz is megrendelhető, amely az RS-dinamikacsomag elemein túl 305 km/órára emelt végsebességet és RS kerámia fékrendszert is tartalmaz. Utóbbi részeként a féknyergek igény szerint szürke, vörös vagy kék színben is kérhetők, a tárcsák átmérője pedig elöl 440, hátul 370 milliméter. Az RS kerámia fékrendszer összesen körülbelül 34 kilogrammal nyom kevesebbet acél megfelelőjénél, így csökkentve a rugózatlan tömeget.

Az új RS 6 Avant performance és az RS 7 Sportback performance összesen tizenhat külső színben kapható, s első ízben szerepel közöttük a matt és a metál Ascari-kék, valamint a matt Harmatezüst. A performance modellek az alapfelszereltségükhöz tartozó matt szürke RS külső stílusjegyeikkel tűnnek ki a tömegből, ezek többek között a külső visszapillantó tükrök házai, az első légterelő, az oldalsó terelőidomok (flap) elöl, a küszöbszélesítések betétjei, a tetősínek, az oldalablakok díszlécei és a hátsó diffúzorbetét. Alternatívaként a karbon matt/fekete optikai csomag szolgál, ez esetben a tetősínek és az oldalablakok díszlécei fekete bevonatot kapnak. Az Audi-karikák és a típusjelzés krómozott vagy fekete kivitelben kérhetők.

Az utastérben a kék színnel bővültek a már jól ismert szürke és vörös RS-dizájncsomagok. A kormánykerék karimáját fekete Alcantara borítja Mercato-kék kontrasztárnyalatú díszvarrásokkal, s utóbbiak a padlószőnyegeken, a középkonzol oldalán és a sebességváltókar mandzsettáján is feltűnnek. A biztonsági övek teljes felületükön óceánkékben ragyognak, a dekorbetétek pedig opcionálisan kék díszítésű, köper-szerkezetű karbon felülettel is rendelhetők. A váltókar gombja és a középkonzol oldala Dinamica mikroszálas bevonatot kap, amely mintegy 45 százalékban újrahasznosított PET-szálból készül. Az igényes Valcona bőr perforálva és méhsejt mintázatú steppeléssel kerül a sportülésekre, ugyancsak Mercato-kék kontrasztárnyalatú díszvarrásokkal.

A szériakivitel 12,3 col átlójú kijelzőfelülettel működő Audi virtual Cockpit plus új megoldásokkal bővült az új performance modellekben. A sebességváltó manuális üzemmódjában a kapcsolásjelző fények a fordulatszámot a zöldtől a sárgán át, a villogó pirosig skálázva jelzik a sebességváltás optimális időpontját.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Világelsőség: szinkronban driftelt két önvezető Toyota

Szintet léptek a Toyota autonóm mobilitási fejlesztései: a vállalat technológiai kutatási központjában a világon elsőként tudták összehangolni két önvezető jármű határtartományon való mozgását. A Toyota Research Institute (TRI) és a Stanford egyetem immár csaknem hét éve működik együtt egy olyan projektben, amely az autóvezetés, a közlekedés biztonságosabbá tételét tűzte ki céljául. Speciális fókuszuk az önvezető […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Hivatalosan is új szakágvezető a hazai rallysport élén

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség egyik legtradicionálisabb, legnépesebb és legnépszerűbb szakágában, a Rallysportban július 09. és 23. között állt idő rendelkezésére a szakágban nevezői licenccel rendelkező MNASZ tagok számára, hogy a szövetség Rally Sport Bizottsága élére új vezetőt jelöljenek. A mai napon kiadott hivatalos tájékoztatás szerint a szakágban a jelölés időpontjában, 83 tagszervezet rendelkezett szavazati […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Még több hely és még nagyobb vezetési élmény: az új ötajtós MINI Cooper S

Az ötajtós MINI Cooper kimagasló funkcionalitásával, innovatív vezetést támogató rendszereivel és hamisítatlan formanyelvével nyűgözi le a vezetés szerelmeseit. A modell összetéveszthetetlen megjelenését az egyedülálló Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés és a Favoured Trim felszereltségi szint exkluzív stílusjegyei hangsúlyozzák tovább, miközben a vérpezsdítő vezetési élményről 150 kW / 204 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres benzinmotor gondoskodik. Az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom