A Lexus 2020 szeptemberében vezette be európai piacain első tisztán elektromos típusát. Az UX városi szabadidőjármű ideálisnak bizonyult arra, hogy a márka megtegye első lépéseit a teljes villamosítás felé. Bevezetése óta több mint 12 ezer példányban talált gazdára az Óvilágban a Lexus UX 300e, ennél azonban jóval nagyobb potenciál volt a modellben, amelynek kibontakozását eleinte piaci és termelési nehézségek akadályozták. Hogy ez mennyire így volt, jól mutatja, hogy ennek a 12 ezer autónak csaknem a kétharmadát, 7637 darabot 2023 első félévében adta el a Lexus Europe.
Ezek a számok pedig hamarosan még intenzívebb növekedésnek indulhatnak, hiszen az UX 300e immár érdemben továbbfejlesztett kivitelében rendelhető meg Európa-szerte. A modellfrissítés két legfontosabb újdonsága a megnövelt hatótávolság és az új generációs infotainment rendszer, ám számos egyéb, fontos újdonságot is bevezetett a Lexus.
Az eredetileg alkalmazott 54,3 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor helyett mostantól 72,8 kWh-ás akkucsomaggal szerelik az UX 300e modellt. Ezzel 40 százalékot meghaladó mértékben nő a WLTP norma szerinti hatótávolság: a korábbi 305-315 kilométer helyett mostantól 440-450 kilométer tehető meg egy feltöltéssel (kerékmérettől függően.) A motorteljesítmény (150 kW / 204 LE, 300 Nm), valamint a menetdinamikai adatok (7,5 mp gyorsulás 0-100 km/órára, 160 km/óra végsebesség) nem változtak.
A dinamizmust és a takarékos üzemet az eredeti modelltől átvett részletek segíti. Ilyenek az UX 300e aerodinamikai szempontból optimalizált elemei: a nagyobb felületen burkolt fenéklemez, valamint az akkumulátorcsomag teljesen sima kialakítású alsó felülete. Az elektromos hajtási rendszer hatásfokát a fejlett akkumulátor-szabályozó rendszer, valamint az akkucsomag optimális hőháztartása is javítja: az előbbi szenzorai cellánként és blokkonként mérik a feszültséget és a hőmérsékletet, az utóbbiról pedig az akkumulátoron belül kialakított légcsatornák, illetve az akkumodulok alatt elhelyezett fűtőelemek gondoskodnak.
Ami az új infotainment rendszert illeti, a korábbi 7, illetve 10 colos kijelzők, valamint a középkonzolon található vezérlőfelület helyét 8, illetve 12,3 colos érintőképernyő veszi át. Ez önmagában is gyorsabb, ösztönösebb kezelhetőséget eredményez, a rendszer használatát azonban fejlett hangvezérlés egyszerűsíti még tovább: ez a korábbiaknál pontosabban érti meg a felhasználó utasításait, akár a háttérzajon keresztül is.
Szintén fontos újdonság az online, felhő alapú navigációs rendszer, amely valós idejű forgalmi információkkal segíti az útvonaltervezést, ezen túlmenően parkolásra, töltőpontokra vonatkozó információkkal is szolgálhat, amelyeket akár hangvezérléssel is lekérdezhetünk. Három felhasználó beállításai tárolhatók, illetve hívhatók le; a rendszerfrissítések vezeték nélküli kapcsolaton keresztül tölthetők le és telepíthetők. A funkciók rugalmas használatát Apple CarPlay és Android Auto okostelefon-integráció, valamint kiterjesztett okostelefonos távvezérlés és -diagnosztika segíti. A középkonzolon, a korábbi „tapipad” helyén apró tárolórekeszt, illetve az opciós ülésfűtés kapcsolóit találjuk. Mellette három USB-port szolgál adatátvitelre, illetve töltésre.
Ami a modellfrissítéssel járó, többi újdonságot illeti, a bőrkárpitokat a tradicionális japán kosárfonás (Kagome), illetve a hagyományos japán steppelés (Szasiko) által ihletett díszítés teszi különlegesség, a műszerfal borításában pedig a japán papírművesektől átemelt mintázatot (Wasi) fedezhetjük fel. A karosszériaszínek palettáján megjelenik egy különleges árnyalat, amelyet egy szabadalmaztatott fényezési eljárás tesz lehetővé. Ennél jóval hétköznapibb, de nem kevésbé praktikus újdonság, hogy a motoros csomagtérfedél késlekedés nélkül reagál a gombnyomásra, és mindkét végállása előtt lelassítja mozgását.
A Lexus mérnökei az UX biztonsági arzenálját, valamint általános vezethetőségét is tovább javították. A crossover mostantól kereszteződésben kanyarodva észleli a szemből érkező járműveket, illetve az úttesten átkelő gyalogosokat. Szintén új az aktív kormányzást alkalmazó sávban tartó rendszer, míg a radar alapú adaptív tempomat kanyarhoz közeledve az ív rádiuszától függően szükség esetén csökkenti a menetsebességet. A kormánymű és a lengéscsillapítók finomhangolása, továbbá a karosszéria merevségének növelése pedig egyszerre szolgálta az aktív biztonságot és az élvezetesebb vezethetőséget.
A megújult UX 300e már Magyarországon is megrendelhető, öt felszereltségi szinten, 23 950 000 és 29 900 000 Ft közötti induló áron. Ezzel párhuzamosan a Lexus második akkumulátoros elektromos típusa, a kifejezetten villanyautónak fejlesztett RZ 450e is elérhető hazánkban: a 4,8 méteres, középkategóriás szabadidőjármű 230 kW / 313 LE csúcsteljesítményt és 435 maximális forgatónyomatékot kínál, álló helyzetből 5,3 mp alatt gyorsul 0-100 km/órára, hatótávolsága kiviteltől függően 395-440 km. A Lexus RZ 450e belépő ára 27 590 000 Ft, a modell csúcskivitele 33 500 000 forinttól vásárolható meg.