Minden amit tudni lehet az új elektromos Audi Q6-ról

Az Audi Q6 E-tron fejlesztése szépen lassan a végéhez közelít, így egyre több információ szivárog ki a villanyos SUV-ról. 600 kilométeres hatótávot és akár 510 lóerőnyi teljesítményt ígérnek a négykarikások.

Ha elektromos autó, akkor az esetek döntő többségében SUV modellről beszélhetünk. A legtöbb gyártó ugyanis igyekszik egyszerre meglovagolni a kötelező elektromos irányt és a piac által diktált SUV mániát. Pontosan így tesz az Audi is, aki gőzerővel bővíti az elektromos szabadidő palettáját. Most például a Q6 e-tron kapcsán érkezett pár információ, és kaptunk két kedvcsináló képet is. Megjelenést tekintve tipikus Audi dizájnt láthatunk, erőteljesen hangsúlyos lökhárító-kialakítással és hátul a két lámpát összekötő LED csíkkal. A hátsó fényforrások is különlegesek, azok ugyanis különböző animációkat képesek megjeleníteni indításkor, illetve az autó lezárásakor.

A Q6 E-tron már a gyártó új PPE platformjára épül, mely támogatja a 800 voltos rendszer használatát, aminek köszönhetően akár 270 kW-os töltéssel is számolhatunk. Ezzel a 100 kWh-os akkumulátor 30 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra.

Teljesítmény tekintve két lehetőséggel számolhatnak majd a vásárlók. A mezei Q6 két elektromos motorral és 375 lóerős teljesítménnyel lesz majd kapható, ám boost üzemmódban rövid ideig 396 lóerős teljesítményt is le tud majd adni a rendszer. A másik lehetőség az SQ6, mely alapból 483 lóerőt jelent, ami rövid ideig 510 lóerőre növelhető.

Az elektromos Q6 várhatóan még idén év végén bemutatkozik, az első példányok pedig 2024 elején érkeznek meg a megrendelőkhöz.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom