Mitsubishi Colt történelem – Újra szól a hatlövetű!

A három gyémántos márka újjáéledt, és teljes erővel támad. Európában is! A Colt a legfrissebb típusuk, aminek komoly a múltja.

A típusnév, nagy valószínűséggel a Samuel Colt (1814-1862) által szabadalmaztatott fegyvertől ered. A név, a hatlövetű pisztolynak köszönhetően vált világszerte ismertté. Az 1855-ben alapított fegyvergyár – Colt’s Manufacturing Company néven – ma is működik.

A japán Colt

A japán vállalat első „hatlövetűje” 1962-ben készült, és 594 köbcentis motor hajtotta. Európa meghódítása viszonylag későn kezdődött. Az első változat – ami felénk hivatalosan forgalomba került – az a 1978 és 1983 között gyártott széria volt.

A hazai képviselet meglepetéssel készült a sajtóbemutatóra, ugyanis felvonultatta a korábbi Colt generációkat. Az első Európában színre lépő modelltől, a legutolsóig terjedt a felhozatal. A múlt idézés, a Mitsubishi Club Hungary segítségével jött létre.

A 2002 és 2013 között gyártott legutolsó típus, aránylag gyakori látvány a hazai utakon. Ebből a szériából a Ralliart kivitel volt a legvadabb, mert 155 lóerős turbós motor hajtotta. A másik különlegességet a nyitott verzió jelentette, amiből szintén viszonylag sokat látni itthon.

Régi idők focija

Szerencsére be lehetett ülni a régi típusokba. Ez nagy élmény volt, mert valódi időutazásban volt részünk. Az 1980-as évek hangulatát jól hozták a korabeli szőnyegekhez hasonlatos kárpitok és ajtó burkolatok. A vonalzóval rajzolt szögletes belsők, a régi rádiók és a képernyő mentesség, a mai autók utasterének a teljes ellentéte volt. A régi Coltok könnyűek és jóval kisebbek voltak a legfrissebb kivitelnél.

Az új Colt tesztjét itt olvashatja.

Ha az újdonság motor választékára, felszereltségei szintjeire és áraira kíváncsi, akkor ide kell kattintania.

Benedek Attila

Fotó: Benedek Attila, Mitsubishi

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A Grand Automotive lett Chery márka magyarországi importőre

A Chery Automobile, Kína negyedik legnagyobb autógyártója és a legnagyobb kínai személyautó-exportőr, hivatalosan is megérkezik a Chery márkájával a magyar piacra. A Chery márka hazai vezérképviseletére a Grand Automotive vállalatot választotta, amely ezzel újabb márkával bővíti portfólióját. „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a dinamikusan fejlődő Chery csoport bennünket választott magyarországi partneréül. A Chery-csoporthoz tartozó Omoda […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Újabb lépéssel közelebb az önvezető autóhoz

A világ autóipara átalakuláson megy át, két fontos változás zajlik egy időben. Egyre nagyobb teret nyernek a tisztán villanyhajtású autók, illetve lépésről lépésre közelebb kerülünk az önvezetéshez. Technológiai, mobilitási vállalatként a Peugeot mindkét területen élen jár. Európa útjain a balesetek három leggyakoribb oka kivétel nélkül emberi hibára vagy felelőtlenségre vezethető vissza. A gyorshajtás, az ittas, […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Tedd menővé a biztonságos szurkolást – légy a rally biztonság influenszere!

A sajtóeseményünk többek között rávilágított arra, hogy a 2023 márciusában elindított “Igazi rally-rajongó vagy?” című, a rally-rajongók biztonságos szurkolásának kialakításáért folyó kampányunk a Ti segítségetekkel még több nézőhöz eljuthatna. Nagyon jó látni, hogy a véleményvezérek bejegyzéseire mennyire erősen rezonálnak a követők, és ezért arra jutottunk, hogy bár a szervezőkkel közösen minden egyes rally-esemény előtt közzétesszük […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom