Németh Eszter: Négy kanyarra az első túraautós győzelemtől

A mögöttünk hagyott hétvégén a csehországi Autodrom Brno versenypályán zárta a 2024-es versenyszezont a Swift Cup Europe mezőnye. A száguldásból Németh Eszter is kivette a részét, és csak nagyon kevesen múlt, hogy ezt az esztendő legnagyobb sikerével tegye…
A tehetséges fiatalnak fel kellett kötnie a gatyát, mert a világ egyik legismertebb és legnehezebb helyszínén kellett bizonyítania, méghozzá úgy, hogy a rá váró két cseh futam még mindig csupán karrierjének ötödik nagypályás versenyhétvégéje volt. Ráadásul a helyszínnel kapcsolatban semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezett, de Németh Eszter nem az az ijedős fajta.

„Elsőéves túraaútó versenyzőként nekem szinte minden pálya új, nem volt ez másképpen az Autodrom Brnoval kapcsolatban sem. Innen is szeretném megköszönni a Race Solutionsnak a lehetőséget, akik a szimulátoros munkám támogatásával ismét rengeteget segítettek nekem a felkészülésben, a nyomvonal feltérképezésében, megismerésében. Amint megérkeztünk a helyszínre, jöhetett a pályabejárás, majd az első felmenetelek, amelyek alkalmával hamar sikerült megtalálnunk a megfelelő beállításokat. Ezek után jöhetett az időmérő, amelyen a hetedik pozíciót sikerült megszereznem, de nagyon közel voltam a hatodik helyhez is. Nagyon tetszett a pálya dinamikája, hangulata, sebessége, gyorsan sikerült ráéreznem a ritmusára, így nagyon vártam a szombati első versenyt! Ami egy igazán küzdelmes menetre sikerült: A rajt utáni tülekedésben ugyan vesztettem két pozíciót, de viszonylag rövid idő alatt vissza tudtam kapaszkodni, és utána végig jókat csatáztam az előttem haladóval. Olyan hamar eltelt a 25 perc, hogy szinte észre sem vettem, végül hetedikként intett le a kockás zászló. Ez pedig azt jelentette, hogy a fordított rajtrács miatt a vasárnapi záróversenyen a második helyről rajtolhattam.

A második futamon sokáig minden a terveim szerint alakult. A fordított rajtrácsnak köszönhetően a második helyről indulhattam, és egy remek start után rögtön az élre álltam! Sokáig vezettem a versenyt, – volt, hogy már 3.5 másodperc előnnyel is -, amikor egy csúnya baleset miatt bejött a Safety Car. Hosszú biztonsági autós fázis következett, melynek a végétől számítva már csupán egyetlen kör választott el a győzelemtől. Még pontosabban négy kanyar. Én vezettem fel a mezőnyt, a gördülőrajtos újraindítás is jól sikerült, ez lehetett volna az én napom, de a mögöttem érkezővel kontaktba keveredtem, így elbuktam a győzelmet, kiestem a versenyből is… Az ellenfelem utólag időbüntetéssel sújtották, de ez engem természetesen nem vígasztal.
Amikor megtudtam, hogy el tudunk jönni erre a hétvégére is, nagyon megörültem. Két éve még azt sem tudtam, mi az a kuplung, most csütörtökön pedig, mikor először mentem a pályán, nem gondoltam volna, hogy vasárnap az első futamgyőzelmemért leszek harcban.
A sikereimet a magam részéről sokszor alábecsülöm, eddig gyakran mondtam azt magamnak, “hogy csak szerencsém volt, nem rajtam múlt.” Nem hittem, hogy képes vagyok ilyen dolgokra. Hiába vették el tőlem most ezt a futamgyőzelmet, ennél csak még erősebb leszek és még keményebben fogok edzeni, küzdeni.

Napok távlatából is fájdalmas tapasztalat ez, de hiszem, hogy minden ilyen pillanat azért történik, hogy egy teljesebb és jobb autóversenyző váljon belőlem. És abban is hiszek, hogy az élet majd valahol visszaadja azt, amit most elvett. Mindenkinek szeretném megköszönni az egész éves biztatást, a szurkolást, a szép szavakat. Megyünk tovább, előre! Utoljára, de nem utolsósorban, köszönöm szépen a csapatom, a Teamracz Racing School 2024-es munkáját, a remek beszélgetéseket, bandázásokat a versenytársaknak, a bajnokság lebonyolítását Burkus Egonnak, a fáradhatatlan támogatást és segítséget a Szüleimnek!” – ecsetelte hosszasan lapunknak a csehországi záróforduló drámáját Németh Eszter, akinek ezzel még nem ért véget a 2024-es versenyszezon. De ez már egy másik történet!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

Szerelemre hangolva: Alfa Romeo Junior

Kevés olyan autómárka van, mint az Alfa Romeo, amely egyben életstílust is kölcsönöz használójának. Több mint száztíz éves története során megannyi típussal rukkolt elő ez a márka, és mindegyik az utánozhatatlanul könnyed olasz életérzést közvetíti. Az alfások mind egy nagy olasz család. Ennek a családnak a legfiatalabb tagja a Junior nevet viseli: vonalvezetése, teljesítménye magával […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Tim Gábor folytatná a GT versenyzést, de nehéz a helyzete

A vanyarci – hétszeres bajnok – autóversenyző 2024-ben karrierjének új lépcsőfokára lépett. Tim Gábor a márkakupás versenyzést a GT autózásra váltotta. Gokartos, Suzuki Kupás és Skoda Octavia Cup bajnoki sikerek után lehetősége nyílt arra, hogy fellépjen a “nagyok” közé, azaz a nagytúraautók kategóriájába. A 2024-es szezonban az Eset Cup Series sorozat GTX kategóriájának harmadik helyét […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A járt utak elhagyására csábít a Lexus NX Overtrail

A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a környezettudatos japán luxusautómárka legkedveltebb európai modelljének különleges kivitele formavilágával a „kifinomult kalandor” életérzést sugallja, miközben nyugodt, higgadt egyszerre letisztult és fényűző utasteret kínál, bárhová is vezessen az utazás. Az NX Overtrail tökéletes példája annak, hogyan ér el a Lexus újabb […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom