Olaszországban rajtol el a következő tereprallye futam

Július 4-6-ig az Italian Baja-n méretteti meg magát a magyar tereprallye-s mezőny, 15 versenyjárművel. A 31 éves múltra visszatekintő olasz verseny idén először az M1 Flotta Magyar Terep-rallye Bajnokság fordulójaként is szolgál, az évadzáró Raid of the Championsra pedig mi várunk majd olasz versenyzőket.

Július 5-én, pénteken a 7 kilométeres Shakedown nyitja a Baja-t, majd délután a 19 kilométeres prológgal indul meg az igazi verseny. A szelektív szakaszok 1 napra, szombatra vannak összesűrítve, amikor a résztvevők 2 gyorsot teljesítenek egymás után, 265 kilométeren.

A korábbi évekhez képest jelentősen megváltozik a pálya, az extrém áradások miatt a Tagliamento folyó magas vízszintje nem teszi lehetővé a hagyományos nyomvonal használatát. A patakmederbe csak korlátozottan lehet behajtani és az ártérben húzódó utak, ösvények nagyrészét is elmosta a víz.„Én a szokásosnál több, „rallys” murva útra számítok, amik fák közt húzódó szűk, technikás részekkel váltják egymást, de nincsenek konkrét információim. A tapasztalatom, hogy az itinerek pontosak, a pálya kijelölése színvonalas. Szerintem a magyar mezőny jól fogja venni az akadályokat.” – vázolta a várható tényezőket Trébitsch Miklós a magyar és olasz bajnokság együttműködésének szervezője.

A hagyományos pálya vizes területein a kezdeti kavicsos talaj – a korábbi évek tapasztalatai alapján – meg tudja tréfálni a versenyzőket, ezeken a részeken 20-30 lóerővel gyengébbnek érződik az autó, amihez először nehéz alkalmazkodni. A folyómedren való átkelés sokszor szerencse kérdése, az ártérben pedig különösen nagy kihívás az autózás, mert sokszor megáll a por, vagy több száz méter hosszú derékig érő vízen vezet át az itiner. Az útvonal a szőlősbe is bekanyarodik, amin nagyon nagy tempóval lehet átmenni, néha pedig egy-egy ártéri töltésen is át kell ugratni.

Garamvölgyi Zoltán a verseny magyar társrendezője az 1999-es Italian Baja-ra még nézőként látogatott ki, ahol olyan impulzusokat kapott, melyek hatására megálmodta és megrendezte a HunGarian Baja-t – ami idén már 21. alkalommal rajtol majd el. 2018-ban csak egy hajszál választotta el a győzelem megszerzésétől, világkupa abszolút 5. és kategória első helyről esett ki az utolsó szakasz célja előtt 300 méterrel, a Yamahával.
„Vizet szívott a motor és nem volt már annyi ereje, hogy átmenjen az ártéri töltésen, aminek a túloldalán ott volt a cél. Ekkor még Amerigo Ventura a nemzeti bajnokságban indult és ő húzott be bennünket a célba, majd toltak fel a csapatával a díjkiosztó pódiumra. Idő alapján még így is kategória 3.-ok lettünk, de végül “idegen segítség” miatt kizárt bennünket a felügyelő testület.” – mondta a Garilla Racing versenyzője.

Mivel augusztus 8-10-ig kerül megrendezésre a Hungarian Baja Zoli figyelmét és energiáját ennek szervezése foglalja le, így a felkészülésre nem tud különösebb időt szánni.
„Itt szeretném megköszönni Trébitsch Miki előkészítő munkáját, egyeztetését, amit az Italian Baja M1 Flotta Terep-rallye Bajnokságba való beintegrálásáért tett.” – mondta Garamvölgyi Zoli.

Az Italian Baja-val való együttműködés ötlete a tavalyi versenyen fogalmazódott meg Trébitsch Miklósban, aki már akkor felvetette az ötletet a rendezőnek, Mauro Tavellanak.
„Ő is és a szakágban tevékenykedő sporttársak is nagyon pozitívan álltak a dologhoz. A közös akaratnak és némi munkának eredményeképpen az elképzelés megvalósult. Nagy segítség, hogy Garamvölgyi Zoli vállalta a magyar társrendezői szerepet, és aktívan támogatta a részletek kidolgozását. Ettől függetlenül, mindketten csak bízunk abban, hogy gördülékenyen, nagyobb szervezési bakik nélkül fog lezajlani az első közös bajnoki futam. A szakági delegáltak mindent meg fognak tenni ennek érdekében, szeretnénk, hogy ez egy hosszútávú együttműködéssé válhasson.” – mondta Trébitsch Miki.

A Bedu Racing versenyzője harmadszorra vág neki az olasz futamnak, a tavalyi hajsza pedig hajmeresztő pillanatokkal is meglepte őt és navigátor édesapját, Trébitsch Sándort. Az erős kezdés után a táv kétharmadáig stabilan haladtak, azonban a cél előtt 5 kilométerrel szíjszakadás állította meg őket – ezzel a T3-as kategória 3. helyét veszítették el.
„A kevlár szálak sajnos úgy feltekeredtek a variátor tárcsára, hogy 20 percet veszítettünk, mire újra tudtunk indulni. Ettől függetlenül boldogok és büszkék voltunk az aznapi teljesítményünkre.” – mondta a versenyző.


A komoly pillanatok a második napon következtek, amikor a patakmederben egy enyhe jobbos kanyarban lesodródtak a kijelölt nyomról, egy kőkupac pedig úgy megdobta az autót, hogy hosszú métereken keresztül két első keréken, függőleges pozícióban haladtak tovább.
„Az utolsó 130 km-es szakasznak úgy vágtunk neki, hogy már nincs mit veszíteni, veressük, ahogy a csövön kifér! Hát ez nem volt egy okos döntés… Őszintén szólva, szinte biztos voltam benne, hogy átfordulunk, de szerencsére megúsztuk. Féloldalasan visszacsapódott az autó hátulja a talajra és lefordult az egyik gumi a felniről, de néhány 100 méter és egy patakátkelés után biztonságosan félre tudtunk állni. Mikor kiszálltam, az ott álló nézők mondták, hogy tuti elfelejtettem reggel bevenni a gyógyszerem, mire én nevetve azt válaszoltam, hogy minden a terv szerint történt, csak sajnos alacsony volt a guminyomás.” – idézte fel az emlékeket a pilóta.

Jövő héten elrajtol a 31. Italian Baja magyar bajnoki futama, ami reméljük, hogy egy hosszú együttműködés kezdetét jelenti.
„A méltán híres magyar bajnokság színvonalát a környező országokkal együttműködve tudjuk fenntartani, ez a kulcsa, hogy kellő mennyiségű és változatos terepű futamot rendezzünk, magas indulói létszámmal.” – emelte ki az összefogás fontosságát Trébitsch Miklós.

Szerző: Erős Réka

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

Szerelemre hangolva: Alfa Romeo Junior

Kevés olyan autómárka van, mint az Alfa Romeo, amely egyben életstílust is kölcsönöz használójának. Több mint száztíz éves története során megannyi típussal rukkolt elő ez a márka, és mindegyik az utánozhatatlanul könnyed olasz életérzést közvetíti. Az alfások mind egy nagy olasz család. Ennek a családnak a legfiatalabb tagja a Junior nevet viseli: vonalvezetése, teljesítménye magával […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Tim Gábor folytatná a GT versenyzést, de nehéz a helyzete

A vanyarci – hétszeres bajnok – autóversenyző 2024-ben karrierjének új lépcsőfokára lépett. Tim Gábor a márkakupás versenyzést a GT autózásra váltotta. Gokartos, Suzuki Kupás és Skoda Octavia Cup bajnoki sikerek után lehetősége nyílt arra, hogy fellépjen a “nagyok” közé, azaz a nagytúraautók kategóriájába. A 2024-es szezonban az Eset Cup Series sorozat GTX kategóriájának harmadik helyét […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A járt utak elhagyására csábít a Lexus NX Overtrail

A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a környezettudatos japán luxusautómárka legkedveltebb európai modelljének különleges kivitele formavilágával a „kifinomult kalandor” életérzést sugallja, miközben nyugodt, higgadt egyszerre letisztult és fényűző utasteret kínál, bárhová is vezessen az utazás. Az NX Overtrail tökéletes példája annak, hogyan ér el a Lexus újabb […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom