Rekordszámú közönség 
és új pályaelem a Superenduro GP of Hungary programjában

Az MVM Dome-ban február 3-án sorra kerülő Superenduro GP-viadal szervezője bemutatta az ifj. Németh Kornél által tervezett pályát

Minden eddiginél nagyobb közönség előtt rendezik meg február 3-án a Superenduro GP of Hungary-t. A motocross, a triál és az enduro elemeit ötvöző látványos sportág sztárjai és hazai kiválóságai az idei évtől az MVM Dome-ben várják a szurkolókat. Jegyek még kaphatók a superenduro.hu oldalon és az Eventim hálózatában.

Február 3-án a TRP Hungary ismét megrendezi a FIM Superenduro-világbajnokság hazai fordulóját, a Superenduro GP of Hungary-t. A tavalyi, teltházas esemény után a rendező úgy döntött, hogy a régió legnagyobb fedett sportcsarnokába, az MVM Dome-ba költözteti a rendezvényt, és hogy jó döntés volt, az már hetekkel a verseny előtt igazolást nyert, hiszen az idei verseny rekordszámú közönség előtt zajlik majd.

A Superenduro GP of Hungary szinte a főváros szívébe viszi a motorversenyzés egyik leglátványosabb formáját: 84 kamionnal, körülbelül 1600 tonna föld, 40-40 tonna kő és faanyag, és 3,2 tonna üvegszálas csőelem felhasználásával épül az ugrókkal és farönkökkel tűzdelt pálya – az ezen zajló versenyt a szurkolók kényelmes széksorokról, testközelből követhetik végig az MVM Dome minden pontjáról.

Az idei újítások között szerepel, hogy a felhasznált anyagok között homok is lesz, ami nagy kihívás elé állítja majd a versenyzőket. A pálya építése a magyarországi építőipar egyik legfiatalabb, dinamikusan fejlődő vállalata, a V-Híd Építő közreműködésével valósul meg.
A rendezvénynek fontos eleme a látvány: idén a korábbiaknál komolyabb fény-, hang- és pirotechnikai eszközökkel készülnek a szervezők, így már a 18 órakor kezdődő megnyitó is igazán látványosnak ígérkezik.

„Izgalmas rendezvényre számítunk! Tavaly a Papp László Sportarénában sikerült teltházas versenyt rendezni, úgyhogy részben emiatt is váltottunk az új, és nagyobb helyszínre. Azt már most látjuk, hogy minden idők legnagyobb és legnépesebb Superenduro-versenye lesz ez Magyarországon, úgyhogy izgatottan várjuk a rajtot” – nyilatkozta Őry Kornél, a szervezőbizottság vezetője. – Jó néhány magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, és az, hogy egy ilyen arénában, ilyen körülmények között ilyen technikával ennyi ember magyar sikerekért szurkolhat, páratlan élményt jelent majd. Nagyon kevés lehetőség van Magyarországon ilyen volumenű sporteseményen részt venni.”

Visszatér a legendás pályatervező

A pályát ismét a hazai off road motorversenyzés legendája, ifj. Németh Kornél tervezte, aki versenyzői szemszögből és a közönség oldaláról is élvezetes nyomvonalakat állít össze. Az előkészítésben és a kivitelezésben közreműködik Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke is.

„Németh Kornél egy olyan pályát képzelt el, amiben van kihívás, de kellően ritmusos, és nem arról szól, hogy a versenyzőnek túl kell élnie, hanem arról, hogy a nézőknek is és a versenyzőknek is komfortzónán belül, de azért kellő élményt nyújtson. Látva, és vele együtt elkészítve ezt a pályarajzot azt gondolom, hogy ez minden ilyen jellegű igényt kielégít majd. Biztos, hogy lesznek a kivitelezés során még apró változtatások, de hajtunk arra a címre, amit az elmúlt évben megkaptunk a nemzetközi sportszakmától, hogy a budapesti az egyik legjobb, ha nem a legjobb pálya. Ezt a címet szeretnénk megőrizni, és bízunk benne, hogy mindenkinek a megelégedésére szolgál majd” – mondta a MAMS elnöke.

A 2024-es nyomvonalban egy bal- és négy jobbkanyar található. A rajtegyenes után a mezőny az első kört rövidített nyomvonalon teljesíti, a versenyzők a látványterven zöld színnel jelölt henger előtt elfordulnak és a második kör során érintik a pálya minden elemét, köztük az ugrókat, sziklákat, farönköket, csöveket, a kövek és rönkök kombinációjából álló mátrixokat és a szürke színnel jelölt homokos, „mini Dakar” szakaszt.

Akár mindhárom kategóriában lehet magyar versenyző

A Superenduro GP of Hungary azért is különleges, mert évről évre egyre jobb magyar versenyzőknek szurkolhat a közönség a helyszínen. A csúcskategóriában, a Prestige-ben idén Szőke Márk indul, aki tavaly az Európa-kupa mezőnyében futamgyőzelmet ért el, míg a Junior-világbajnokság küzdelmeiben Liszka Roland esélyes a dobogós helyre. Mindketten a Hungarian Motorsport Academy tagjai.

„Ez a pálya első ránézésre elég jól néz ki. Szerintem nagyon jól sikerült. Ha így lesz megépítve, akkor nagyon várom már, hogy versenyezzünk rajta. A budapesti pályát legfőképp az teszi különlegessé, hogy sok ezer magyar ember remek hangulatot teremt. Persze, a pályának is vannak egyedi elemei, de legfőképp a közönség miatt érdekes” – mondta Liszka Roland.

Az Európa-kupában állhat rajthoz napjaink legsikeresebb magyar Superenduro-versenyzője, Zsigovits Norbert is, aki a Prestige állandó résztvevője, de három héttel ezelőtt Riesában ujjtörést szenvedett, ami visszavetette a felkészülését és egyelőre kétséges, hogy tud-e versenyezni Budapesten, de mindenképpen ott lesz az MVM Dome-ban.

„Ez a sérülés talán az egyik legrosszabb időpontban jött, hiszen most vagyunk az év számomra legnagyobb eseménye előtt. Gyakorlatilag az egész évemet mindig erre próbálom felépíteni, ezért mentünk el Amerikában is elég sok versenyre, illetve az edzéseket is teljesen úgy próbáljuk összerakni, hogy a csúcspont az itt februárban legyen. Az még kérdéses, hogy tudok-e indulni, a jövő hét második felében derül majd ki. Szerencsére sok jó magyar versenyző van, ha esetleg nem tudnék indulni, akkor is igazán jó show lesz, de mindent megteszek annak érdekében, hogy ott legyek a versenyen.”

Az előző évekhez hasonlóan a fő versenyszámok mellett ismét lesz gyerekfutam, amely megszervezése révén a hazai verseny az utánpótlás tagjai számára is életre szóló élményt és lehetőséget biztosít a bemutatkozásra.

Egész napos program

A Superenduro GP of Hungary edzései az előzetes időterv alapján 2024. február 3-án 11:30-tól kezdődnek. Az edzések külön Training jegyek megvásárlásával látogathatók a 16 órától kezdődő főprogram előtt.

A három felnőtt kategória futamai előtt a közönség a versenyzőkkel is találkozhat az autogramosztás alkalmával, valamint az MVM Dome kialakítása révén a korábbiaknál több kiállítást is láthatnak majd a szurkolók.

Az este megnyitója 18 órakor látványos fény-show-val kezdődik, utána a Prestige legjobbjait felvonultató Superpole versenyszám következik, majd várhatóan 21 óráig a Prestige és a Junior három-három, valamint az Európa-kupa két futama látható.

Valódi arénahangulat lesz

A versenyre a Gold kategóriás jegyek lényegében elfogytak, a Silver kategóriából az utolsó helyek várnak gazdára, de az MVM Dome kialakításának köszönhetően a Bronze besorolású székekről is kiválóan látható a pálya.

Kedvezményes jegyvásárlásra 2024. február 2-ig van lehetőség a www.superenduro.hu oldalon és az Eventim hálózatában, de a verseny napján, a helyszínen is lehet majd jegyet váltani a Trainingre és a főprogramra is. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a Paddock jegyek a megnövelt befogadóképesség ellenére is elfogytak.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé. A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Kemény kérdések, kritikák, humor és szakmaiság: Ilyen volt az ENDURANCE KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Aki az elmúlt hét szombatján a budafoki Gokart Arénába látogatott, az kuriózumot látott és hallott. Itt rendezték ugyanis Magyarország első Endurance Közönségtalálkozóját, amely nem volt híján a sztárvendégeknek sem. Vályi István neve Magyarországon már-már a legenda státuszba igazodik. A népszerű autós újságíró ízes véleményei valósággal ömlenek a közösségi csatornákból (is), ezért magától értetődő volt, hogy […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom