Sivatag, jótékonyság, kaland és egy Peugeot 205 – mi kell még egy jó bulihoz?

Kétség sem fér hozzá, hogy a Peugeot 205 legendás modell. S bár gyártása már rég befejeződött, a vagány kisautó újabb és újabb hőstetteket hajt végre. A 2021 óta megrendezett Nomad Raid-nek például minden évben több tucat 205-ös a sztárja.

A Nomad Raid egyszerre több célt szolgál. Egyfelől felfoghatjuk extrém turizmusnak, másfelől kulturális misszió, harmadrészt pedig jótékonyság és segítség a rászorulóknak. A túrát idén ötödik alkalommal rendezték meg, a mezőny Spanyolország északi részéből indult, és a marokkói sivatagot megjárva, Marrakech-ben értek célba. A verseny helyett a túra szó már csak azért is indokolt, mert itt nem az a fontos, hogy ki ér be elsőként a célba, a lényeg a részvétel.

A rendezvény szabályai viszonylag egyszerűek. Az első és legfontosabb, hogy kizárólag Peugeot 205-össel lehet benevezni. A kis 205-ös generációk egész sorát szolgálta ki, és úgy tűnik, hogy az autósok örökre a szívükbe zárták. A Peugeot 205 a hatodik legnagyobb példányszámban eladott francia autó – több mint öt és negyed millió készült belőle –, s az ilyen és ehhez hasonló rendezvények jelentik a garanciát arra, hogy a legendás modell sose merüljön feledésbe. A kabrió változatot érthető okokból nem szokták kitenni a sivatagi túrának, de a három- és ötajtós ferdehátúak mellett már kétüléses dobozos áruszállító (Furgonette) változatban is bizonyított a Peugeot korábbi siker modellje.

Drámai átalakítások nem szükségesek ahhoz, hogy az autó teljesítse a körülbelül háromezer kilométeres távot. Elég felcsavarozni egy kartervédőt a motor alá, vonószemeket hegeszteni az első hossztartókra – hogy ki lehessen húzni a kocsit a homokból, ha elakadt –, továbbá nem árt olyan speciális abroncsokat használni, amelyek homokon jól teljesítenek. Emellett létszükséglet még az ásó, illetve a homokcsapda készlet, amelyek segítségével önerőből kiásható, kiszabadítható az autó a homok fogságából. Hiszen miután a csapat átkompozott Afrikába, egyre kevesebbszer haladnak épített úton.

A csapatok két vagy három főből állhatnak, ami azért fontos, mert a másik sarkalatos szabály az, hogy minden résztvevő hozzon magával egy működőképes biciklit, illetve autónként legalább 20 kilogrammnyi adományt. A kerékpárok és a jószolgálati csomagok célpontjai olyan távoli falvak Marokkóban, ahol a kis lélekszám miatt nincsenek iskolák, a gyerekek pedig gyakran azért nem jutnak oktatáshoz, mert túl messze laknak a legközelebbi intézménytől. Mivel a Szaharának ezen a részén ritka az eső, sártenger ritkán alakul ki, így a kerékpárok egész évben használhatók iskolába járásra. A jótékonysági csomagokba általában ruhanemű, gyógyszerek, higiéniai termékek kerülnek.

Ami a kalandos utazást illeti, ennél jobbat keresve sem találnánk. A veterán 205-ösök a Szahara varázslatos tájain haladnak keresztül, érintik a Tichka-hágót és az Errachidia kanyont. Mivel a teljes út ötven különböző szakaszból áll, a túrázók eljutnak Marokkó legszebb tájaira: testközelből láthatják a Ziz-völgyet, Merzouga dűnéit, valamint a Dadés- és Todra-szurdokokat is, de meglátogatják Meknés császári városát, Ouarzazate filmstúdióit és végül a turistaközpontot, Marrakesh-t is.

A túra közben esténként berber sátrakban táboroznak az Atlasz-hegység lábánál. Ezek a vidékek már messze esnek a nagyobb települések keltette fényszennyezéstől, így a felhőtlen éjszakákon a sivatagi égbolt felejthetetlen élményt nyújt.

A Peugeot 205-ösök Észak-Afrika úttalan útjain is bizonyítják, hogy jól megtervezett, tartós autók. Az olcsó, könnyen szerelhető és karbantartható Peugeot bírja a sivatagi vágtákat, s arról is tanúbizonyságot tesz, hogy kis méretei ellenére mennyire praktikus. A 205-ösökbe ugyanis nemcsak a túrázóknak és felszerelésüknek kell beférni, hanem az általuk szállított kerékpároknak, illetve jótékonysági csomagnak is.

Aki kedvet kapott a Nomad Raid-hez (https://www.nomadraid.fr/)annak van egy jó hírünk: lesz jövőre is, 2026-ban február 15. és 26. között rendezik meg a sivatagi túrát. A nevezési díjért cserébe a szervezők szervizhátteret biztosítanak, azaz a sivatagi körülmények között leggyakrabban szükséges alkatrészek rendelkezésre állnak. Mivel a túrázók nem konvojban haladnak, hanem elszakadnak egymástól, fontos, hogy hordozható adóvevők és GPS jeladó is jár a nevezési díjért, sőt, az éjszakai sátorozásokért, a hétnapi félpanzióért, az oda-vissza kompozásért és a marrakesh-i ötcsillagos szálloda árát két éjszakára sem kell külön fizetni. A szervezők már a túra megkezdése előtt segítik a jelentkezőket: a 205-ösök gazdái hosszú listát kapnak arról, hogy a túra előtti alapos nagyszerviz során mit érdemes cserélni ahhoz, hogy a homoksivatagra és az utak hiányára megfelelően legyen felkészítve az autó.

ILLUSZTRÁCIÓK: NOMADRAID.FR

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Május 15-én, csütörtökön a tatai Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Tatai Motoros Fesztivál néven egy új, a motoros közösséget, valamint a rockzene kedvelőit megszólító rendezvénnyel bűvöl a városi rendezvénykínálat. Csonka István, a rendezvénynek otthont adó Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér tulajdonosa, elmondta: nagy öröm számukra, hogy házigazdái lehetnek a július 25-26-i Tatai […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Győzelem és harmadik helyezés az év versenyén

A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team fiai ismét harcba indultak, ezúttal a Kaposvár közelében rendezett Országos Enduro Bajnokság kihívása volt a soros. A váci fiúk újfent szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorító közönséget, Liszka Roland és Tisza Olivér egy-egy győzelemmel és összetett dobogós helyezéssel bizonyított, Féja Szabolcs csupán néhány másodperccel maradt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

A Ford segíti vásárlóit elektromos autóra váltani

A Ford Magyarország kimagasló üzleti eredménnyel zárta 2025 első harmadévét, a teljes hazai piacot és összes szegmenst, azaz személyautó és haszongépjármű értékesítéseket egyben tekintve 6141 új autó regisztrációval és 11.5%-os piaci részesedéssel az autómárkák rangsorában jelenleg az első helyen áll az idei év április végéig tartó időszakában. A tisztán elektromos autók hazai piacán a márka […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom