Szórakoztató futamokkal ért véget a hétvége a Balaton Park Circuiten

Eseménydúsan zárult a 2024-es Laptiming Kupa a Balaton Park Circuiten. A tavalyi év gokartos világbajnoka, Kirill Kutskov meglepetés győzelmet aratott az F4-esek között, a Twingók ismét látványos versenyt futottak, míg a horvát TC-seknél az utolsóból lett az első.

A F4 közép-európai zónájának harmadik versenyén az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon Ethan Ischernek sikerül-e triplával zárnia a balatonfőkajári hétvégét. A fordított rajtrács miatt ezúttal csak a negyedik helyről indulhatott a 17 éves svájci, de a jó rajtjának köszönhetően a célegyenes végén másodikként fordulhatott. Kirill Kutskov ezúttal legyőzhetetlen volt, rajt-cél győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Pedig ezúttal is eseménydús F4-es versenyt láthatott a közönség, először egy baleset miatt a pályára jött a biztonsági autó, az utolsó körben pedig Michelle Jandova autója kigyulladt, de a pilóta nem sérült meg. Ethan Ischer sokáig a második helyen állt, de Oscar Wurznak sikerült megelőznie őt. A pontversenyt a szezonnyitó után Oscar Wurz vezeti.

“Nem volt könnyű, új pálya, új csapat, akikkel egy napot nem teszteltem eddig, szóval szerintem megtaláltam az alapokat, de még így sem én vagyok a leggyorsabb a srácok közül. Mindig van hova fejlődni, meglátjuk, hogy ez hova fut ki. Jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy folytatom-e a bajnokságot, csak erre a versenyre írtam alá, nem tudom, hogy mi jön most” – értékelt önkritikusan a győzelmet megszerző Kirill Kutskov.

A szombati program egyik legszórakoztatóbb eleme a Twingo Cup futama volt, a széria pedig ezúttal sem okozott csalódást. A 999 köbcentis,hátsókerekes „kisautókat” a régióban ismert GT és túraautó pilóták vezették,akik a járműveket nem kímélve próbálkoztak az előzésekkel. “Lamborghini GT autókkal versenyzem, nagyon szórakoztató visszaülni egy ilyen kisautóba. Ezek az autók lassabbak, sokkal izgalmasabb dolgokat be lehet vállalni velük, ami egy GT autóval nagyon veszélyes lenne” – mondta a sorozatról Tomas Micanek, aki általában Lamborghinivel szokott körözni. Több olyan jelenetet is lehetett látni, amikor az egyenesben négy autó ment egymás mellett, ilyenkor a pozíciók sorsát a legjobban időzített féktáv döntötte el. Megforgásokból és kisebb balesetekből sem volt hiány a huszonöt perces versenyidő alatt. A káoszból végül Nik Poljanek jött ki győztesen. „Ez a második szezonom a Twingókkal, nagyon szeretem ezt a test-test elleni versenyzést, nagyon szórakoztató. Kb. 60-70 fok volt az autóban, elég izzasztó. Először versenyzem itt, nagyon tetszik ez a lendületes vonalvezetés” – értékelt Poljanek.

A hétvégét a horvát TC bajnokság zárta, ami az utolsó helyről (21.) rajtoló Zarko Knego sikerével ért véget.

A Laptiming Kupaútjára indította az idei szezont a Balaton Park Circuiten. A három nap alatt izgalmas pillanatokból nem volt hiány, amit nagyjából kétezer néző élőben követett a helyszínen.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Az autóipar Buffalo cipője – Dacia Duster Extreme TCe 130 4×4 teszt

Kétség nem fér hozzá, a Duster a Dacia legsikeresebb típusa. Az első generációt 2010-ben mutatták be, azonnal vitték a népek, a második kiadás szintén a legkeresettebb Dacia-típus lett, 15 év elteltével pedig már a harmadik lövésnél járunk. A forma első blikkre nem változott, mégis radikálisan más, mint amit eddig megszoktunk. A román gyártó jobban ráúszott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A vadonatúj MAZDA6e: ahol a stílus és az elektrifikáció találkozik

Az új Mazda6e tökéletes egyensúlyt teremt a lendületes formavilág és a mindennapi praktikum között. „A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet” – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Reflektorfényben a Debrecenben sorozatgyártásba kerülő BMW iX3 modell prototípusa

A NEUE KLASSE modellgeneráció sorozatgyártása 2025 végén veszi kezdetét. A BMW modellek új nemzedékének első képviselője BMW iX3 típusnéven lát napvilágot. E Sports Activity Vehicle modellt – amelynek előfutárát a gyártó a BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautó képében már tavaly bemutatta – a BMW debreceni gyára készíti majd – a BMW Group nemzetközi gyártási […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom