Cupra
Ez lesz a hivatalos neve a Cupra kis elektromos városi járgányának
- Nyolczas Csaba
- május 18, 2023
- Cupra
A Volkswagen csoport sportos vonalát képviselő Cupra még tavaly rukkolt elő egy kimondottan fiatalos és kisméretű elektromos tanulmánnyal, mely UrbanRebel Concept néven került bemutatásra. Már akkor is sejteni lehetett, hogy komoly tervei vannak a koncepcióval a gyártónak, most pedig már be is bizonyosodott, hogy lesz belőle szériagyártású változat is. Ennek a legfőbb bizonyítéka, hogy néhány […]
Olvass továbbBemutatkozott a legújabb CUPRA, a tisztán elektromos Tavascan
- Nyolczas Csaba
- április 29, 2023
- Cupra
- Tavascan
Ennek során tartotta a márka – amely idén ünnepli alapításának ötödik évfordulóját – 2024-ben a piacra érkező első tisztán elektromos SUV-kupéja, a CUPRA Tavascan világpremierjét. A CUPRA emellett CUPRA DarkRebel virtuális sportautóját is bemutatta, amelyet már egy jövőbeni, fizikai korlátok nélküli város jegyében terveztek, s amely a CUPRA Tribe által konfigurálható. Mindezeken túl a CUPRA […]
Olvass továbbMegnyílt az első budapesti CUPRA Garage
- Nyolczas Csaba
- április 21, 2023
- Cupra
- CUPRA Garage
Harmadik generációs családi vállalkozás nyitotta meg Budapest első CUPRA Garage-át. A 32 éve a családi ház alatti műhelyből indult, most már több mint 7400 négyzetméteren működő Szabó Autójavító Kft. jelmondata: “Egy dologra koncentrálj, és abban legyél nagyon jó!” A cég ügyvezetője, Szabó Csaba szerint csapata megérett arra, hogy az eddig kizárólagosan forgalmazott SEAT mellett a […]
Olvass továbbGyőrben leleplezték az új Cupra Terramart
- Nyolczas Csaba
- december 17, 2022
- Audi Hungaria
- Cupra
- Cupra Terramar
Győrben, az Audi Hungaria gyárának 200 munkavállalója előtt a Cupra leleplezte első villamosított szabadidő-autóját, az új Terramart. Ez az ország egyik legjelentősebb ipari térségében elhelyezkedő üzem gyártja majd az új típust az Audik mellett. Az eseményen a munkavállalók testközelből tekinthették meg a járművet, amelyet 2024-től kezdődően ők maguk gyártanak majd. „Lázadók vagyunk egy nagyszerű elképzeléssel […]
Olvass továbbTovább erősíti az elektromos autósport iránti elkötelezettségét a CUPRA
- Nyolczas Csaba
- december 16, 2022
- ABT Cupra
- Cupra
- Formula e
Az ABT CUPRA csapat 2023-tól áll rajthoz az ABB FIA Formula E sorozatban, amely a világ legikonikusabb városainak szívébe hozza el az elektromos autóversenyzést Az FIA ETCR és az Extreme E sorozatokban elért sikerei alapjain ez magától értetődő lépés a CUPRA számára, amint továbbra is bizonyítani kívánja, hogy az elektromosság és a teljesítmény tökéletes párost […]
Olvass tovább