Megnyílt az első budapesti CUPRA Garage

Harmadik generációs családi vállalkozás nyitotta meg Budapest első CUPRA Garage-át. A 32 éve a családi ház alatti műhelyből indult, most már több mint 7400 négyzetméteren működő Szabó Autójavító Kft. jelmondata: “Egy dologra koncentrálj, és abban legyél nagyon jó!”

A cég ügyvezetője, Szabó Csaba szerint csapata megérett arra, hogy az eddig kizárólagosan forgalmazott SEAT mellett a márka sportos testvérét, a CUPRA-t is bevegyék tevékenységi körükbe és kínálatukba.

„Eljött az idő, hogy egy új dologra koncentráljunk, és abban legyünk a legjobbak. A mai naptól hivatalosan CUPRA márkakereskedésként is működünk, egyúttal nagy öröm számunkra, hogy mi nyithatjuk meg Budapest első CUPRA Garage-át” – fogalmazott büszkén Szabó Csaba, a Szabó Autójavító Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „A stílusos beltér jól jelképezi a CUPRA tulajdonságait: modern, vagány, sportos, ugyanakkor letisztult, hívogató és urbánus. Ez az az életérzés, amit mi is át szeretnénk adni a vevőinknek.”

Magyarországon jelenleg 12 SEAT kereskedés található, amelyek fele már CUPRA-t is értékesít. A sportosabb barcelonai márkát középpontba helyező CUPRA Garage ugyanakkor Magyarországon eddig csak Debrecenben működött. A 38 állandó alkalmazottat és 10 tanulót is foglalkoztató Szabó Autójavító Kft. így másodikként, immár a fővárosba is elhozta az 5 éves, fiatal márka új értékesítési koncepcióját, lendületét.

A Porsche Hungaria, mint importőr hálózatstratégiája, hogy 2025-ig teljes országos lefedettséget biztosítson a CUPRA-nak is hazánkban.

A CUPRA-sztori

Intenzív fél évtizedet tudhat maga mögött a Volkswagen Csoport legfiatalabb márkája, a SEAT-ból 2018-ban kivált, és azóta is önálló, sikeres brandként létező CUPRA. Az elmúlt években a márka zászlóshajójává lépett elő a Formentor, a Bornnal pedig feltette magát a tisztán elektromos autók térképére.

A márka dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy a gyári bejelentések szerint rövid időn belül jelentős modelloffenzíva vár a márkára. A következő két évben, vagyis 2024-ig a jelenlegi választékból 4 facelift, utána pedig 3 teljesen új modell is érkezik, köztük az új generációs plug-in hybrid változatban is elérhető CUPRA Terramar, amelyet 2024-től Győrben gyártanak majd. Az ígéretek szerint tehát 2025-ig összesen 7 megújult vagy új autója lesz a CUPRA-nak.

„Az immár ötéves CUPRA erőssége, hogy sportossága, modern dinamizmusa teljesen egyedivé teszi, semmivel sem hasonlítható össze. Presztízsmárkát építünk, és ennek megfelelően örömmel tölt el bennünket, hogy olyan kiváló partnerekkel működhetünk együtt, mint a Szabó Autójavító Kft.” – mondta Rozgonyi Ádám, a SEAT|CUPRA magyarországi márkaigazgatója.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Az állad leesése garantált: Hamarosan újra itt az RS-Event-The Cream

Ha van egyetlen autós esemény, amit ősszel minden benzingőz-rajongónak érdemes megtapasztalnia, az az RS-Event – The Cream. Aki tavaly ott volt, annak nem kell magyarázni, hogy ez nem egy megszokott autós találkozó, hanem egy exkluzív, nemzetközi színvonalú show, ahol szerte Európából, a legkülönlegesebb autók kapják meg végre azt a környezetet, amit megérdemelnek. A 2025-ös siker […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

MINI Aceman SE: tisztán elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

+++ Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő metropoliszokba +++ A MINI tisztán elektromos meghajtású crossover modellje 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre, egy feltöltéssel pedig akár 405 kilométer (WLTP) megtételére képes +++ A helyben emisszió-mentes mobilitás kompakt arányokkal, öt üléssel és hamisítatlan vezetési élménnyel egyesül +++ […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom