Távozik a Toyota éléről Akio Toyoda

A január 26-án tett bejelentés értelmében április elsején feláll a Toyota Motor Corporation (TMC) elnöki székéből Akio Toyoda, az autógyárat alapító Kiichiro Toyoda unokája. Toyoda-szan minden jelenlegi tisztségét – cégelnök, az igazgató tanács tagja, ügyvezető igazgató és vezérigazgató – leteszi, és a jövőben az igazgató tanács elnökeként segíti a vállalat munkáját. Akio Toyoda azt a Takeshi Uchiyamadát váltja az igazgató tanács élén, aki eredetileg 2021-ben, 75 éves korában hozta meg a döntést arról, hogy ideje távoznia 2013 óta betöltött pozíciójából.

Akio Toyoda helyét az a Koji Sato veszi át a vállalat élén, aki 2021 januárja óta ügyvezető igazgatóként és a márkákért felelős vezérigazgatóként dolgozott a vállalatnál, illetve 2020 óta a Lexus és a Gazoo Racing nemzetközi tevékenységeit felügyelő elnökként tevékenykedett. Koji Sato elnöki kinevezésével egy időben a vezérigazgatói posztot is átveszi, illetve az igazgató tanácsban is széket kapott.

Akio Toyoda, aki idén májusban lesz 67 éves, az ezredfordulón csatlakozott a vállalat igazgató tanácsához, majd 2005-tól ügyvezető alelnökként, 2009 júniusától pedig a cégcsoport elnökeként dolgozott. Az elmúlt tizenhárom évben számos krízishelyzeten vezette át a vállalatot, piaci összeomlástól kezdve a fukusimai tragédián át masszív visszahívási kampányokig.

Távozásával kapcsolatban Akio Toyoda megjegyezte, hogy saját magát a régi generáció tagjának tekinti, aki, bár rajong az autókért és az autógyártásért, nem alkalmas maradéktalanul arra, hogy átvezesse a Toyota Motor Corporation-t abba az új korszakba, ahol mobilitási szolgáltatóként fog működni. A sajtótájékoztatón Akio-szan elmondta, hogy a döntést 2022-ben hozta meg, miután úgy érezte, mindent elért a vállalatnál, amit annak idején kitűzött maga elé, és a céget a lehető legerősebb, legstabilabb állapotában adja át utódjának.

Az 1969. októberi születésű Koji Sato 1992-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, és még abban az évben csatlakozott a TMC-hez. 2016-ban a Lexus globális ügyvezetőjévé, 2019-ben a márka alelnökévé nevezték ki.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus az offroadban is utánozhatatlan

A Lexus izgalmas újításokat hozott a 2023-as Specialty Equipment Market Association (SEMA) Kiállításon, bemutatva hat lenyűgöző járművet, köztük a GX minden generációját és a 2022-es LX 600-at. Az offroad örökségét hangsúlyozva a márka vadonatúj 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP modellt is megismertette a nagyközönséggel, mely a terepjárók világában új színfoltot jelent. 2022 Lexus GX […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

2024 elején legyártja utolsó dízelmotorját a Volvo

A teljes körű villamosítást célzó, egyértelmű stratégiánk a legambiciózusabb átalakítási tervek közé tartozik, amelyet hagyományos autógyártók megfogalmaztak. Hogy megerősítsük erre vonatkozó szándékainkat, a mai napon, a New York-i klímahéten bejelentettük, hogy 2024 elejével beszüntetjük a dízelmotoros Volvo gépkocsik gyártását. Alig néhány hónap múlva legördül tehát a gyártósorról a legutolsó dízel Volvo; a hagyományos autóipari szereplők […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

2 Toyota és 1 Lexus modell került fel az ’Év Autója’ hosszú listájára

A legrangosabb európai autóipari elismerés, az ’Év Autója’ díj hosszú listáján ezúttal 28 autó kapott helyet, ott van közöttük a vadonatúj Toyota C-HR és Toyota Prius, valamint a vadonatúj Lexus RZ is. A döntősök szűkített hetes listáját november 27.-én publikálják, míg a győztest 2024. feburár 26.-án, a Genfi Autószalonon jelentik majd be. A Toyota eddig […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom