Egy kis storytime…
Magazinunk eddigi legkülönlegesebb tesztjén vehettem részt március végén Marbellában, Spanyolországban. A Triumph Budapest jóvoltából ugyanis meghívást kaptam életem első sajtótesztjére – hatalmas köszönet ezúttal is nekik ezért a szuper lehetőségért! A rendezvény apropója pedig a Triumph palettájának bővülése volt. Két évvel a Speed, valamint a Scrambler-ök piacra dobása után további tagokkal bővült a négyszázasok klubja a Thruxton, valamint a Tracker 400 személyében.
A teszt során az időjárásra nem lehetett kifogás: napsütés és tökéletes, 18 – 20 fok fogadott minket Dél-Spanyolországban. Az első este egy prezentációt hallgathattunk meg az angolok két új modelljéről, valamint nem kisebb embereket ismerhettünk meg, mint például e két motor főmérnökét, illetve marketing menedzserét. Életre szóló élmény volt velük, valamint a többi újságíróval – tesztelővel beszélgetni! A második nap már teljes egészében a motorozásról szólt.
Nézzük is meg közelebbről e két újdonságot! A Thruxton és a Tracker alapjaiban véve (erőforrás, fékek…) ugyan megegyeznek, azonban a valóságban mégis két teljesen külön egyéniség, és sok tekintetben nem is lehetnének ennél egymástól eltérőbbek. A legszembetűnőbb különbség természetesen a külsejükben rejlik.
Micsoda idomok!
Már messziről megakad az ember tekintete e két négyszázason. Élőben pedig még jobban néznek ki, mint a fényképeken! Az angolok – ahogy azt már megszokhattuk tőlük, ismét szemet gyönyörködtető dizájnnal és prémium kidolgozással rukkoltak elő.
Thruxton 400
A Thruxton 400 igazi nagymotoros külsőbe bújt, azonban a valóságban egy nagyon kis keskeny, filigrán motor. Café racerekhez hűen kerek LED-es lámpát és hagyományos fejidomot kapott, kormányvégtükrökkel. Ezen tükrök funkcionalitásában lehet mondjuk kivetnivalót találni, de cserébe nagyon dögösek! A café racer-es megjelenést a hátsó, színre fújt farokidom, a felfelé ívelő kipufogó és a rövidített hátsó sárvédő teszi teljessé.
Tracker 400
A Triumph a története során először adott ki flat track ihletésű motort – és kapásból milyen jól sikerült! A kerek LED-es fényszóró, az egyenes kormány, a sportos csíkok a tankon, az oldalsó “rajtszám”-tartó és a színre fújt farokidom mind-mind hozzáadnak az összképhez. Mindamellett, hogy a design egy tisztelgés a flat track világa előtt, a motorra pattanva egy kicsit mi is így érezhetjük magunkat!
Kicsi a bors, de erős
Mindkét újdonság lelke egy egyhengeres, 398 köbcentis TR-szériás erőforrás, ebben nincs köztük semmi különbség. Ez a blokk idénre viszont egy kis átalakításon esett át, így a korábbi, Speed és Scrambler 400-ban mindmáig található motorral ellentétben 40 helyett már 42 lóerőt kapunk.
Azonban nem ez a nagyjából 5%-os változás a jelentős, hanem az, hogy ezen modelleken már percenkénti 1000 fordulattal később kezdődik a piros tartomány. Gondolhatnánk, hogy akkor alacsony fordulaton ezek a kis egyhengeresek “biztos nem is csinálnak semmit”… de szerencsére ennek épp az ellenkezője az igaz.
Percenkénti 3000-es fordulattól ugyanis már a csúcsnyomaték 80%-a a rendelkezésünkre áll, így nem kell feltétlenül magas fordulaton tartani a motort, illetve sokat visszaváltani egy-egy előzéshez.
Motormódok közül – a többi 400-as Triumph-hoz hasonlóan – itt sem választhatunk, azonban a kipörgésgátlót ki tudjuk kapcsolni. Fogyasztásuk nagyjából 3,5 liter környékére tehető – legalábbis bármelyik tesztmotorra is pattantam fel, e körüli értéket mutatott a nap folyamán. A 13 literes tanknak köszönhetően pedig a tankolások között közel 400 kilométert meg fogunk tudni tenni.
Szintén pozitív csalódást okozott, hogy egyhengeres létére a rezonancia egyáltalán nem volt zavaró. A kormányra, valamint a lábtartókra egyáltalán nem jött át rezgés, magasabb fordulaton is csak az ülésen, valamint térdemmel a tanknál éreztem a rezonanciát. De ez nem hogy zavaró, hanem pont hogy inkább csak hozzáadott a motorozás élményéhez.
Az egyes és a kettes fokozat viszonylag rövid, ami a motor városbeli fürgeségének záloga. Cserébe a kicsit több váltogatásért igazi kis rajt-bajnok, és ha nem vagy elég óvatos, még el is könnyül az eleje. Meglepő módon az alacsony fordulattal sincs semmi baja, ötvenes tempónál rángatás nélkül, nyugodtan gurul a magasabb fokozatokban is – tényleg széles tartományban használható tehát mindkét újdonság.
Radiális fék és állítható hátsó futómű
Az erőforrás mellett a fékek és a futómű tekintetében is – szinte teljesen – megegyeznek a teszt két alanya.
A Brembo egy leányvállalata, a ByBre által gyártott radiális négydugattyús féknyereg kapott helyt mindkét modellen elöl, 300 mm-es féktárcsával. Hátul pedig egy egydugattyús nyereg harap egy 230 mm-es féktárcsába. A motorok súlyához, erejéhez és karakteréhez tökéletesen passzoló fékeket – valamint futóművet is – kapott a két négyszázas.
Míg a 43 mm-es fordított első teleszkópok nem állíthatók, addig a hátsó rugóstag előfeszítését tudjuk állítani – igaz ehhez szerszámra szükségünk lesz. Ha például utast vinnénk – amire van lehetőség, ugyanis utas lábtartó van, valamint az ülésburkolatot is könnyű eltávolítani -, ez egy hasznos beállítás lehet számunkra. Az összes különbség papíron az első rugóútban van: a Thruxton esetében ez 5 mm-rel rövidebb, 135 mm.
Valójában az érzésbeli különbséget sokkal inkább az adja, hogy eltérő gumik vannak rajtuk (a café racer-ünkön Pirelli Diablo Rosso IV sport-gumik vannak, a Tracker pedig offroad-osabb kinézetű, de szintén inkább aszfaltra specializálódott, dual-sport Pirelli MT60 RS-eket kapott), illetve hogy az eltérő üléspozíció és a kormány miatt más a geometria is.
Komfort az úton
Alapvetően mindkéz motor kényelmesnek és ergonomikusnak mondható a maga nemében, azonban ebben a tekintetben van a legjelentősebb különbség a Tracker és a Thruxton között.
Egy dologban egyeznek meg mindössze, ez pedig a lábtartó helyzete. Ez a Speed 400-hoz képest kicsit magasabbra, valamint hátrébb került, így mindkettő modell egy picit már ez által is sportosabb, mint az angolok első négyszázasa.
Thruxton 400
Sportmotorhoz képest kényelmes, kényelmes motorhoz képest sportos… de hogy mit is jelent ez pontosan?
A Thruxton slip-on kormánya ugyan már nem olyan “csutka”, mint a régi café racereken vagy sportmotorokon, de így is nagyjából 8 cm-rel keskenyebb, és sokkal alacsonyabbra is került, mint a Tracker esetében. Már csak ez az egy változtatás is jelentősen módosítja, sportosabbá teszi az üléspozíciót. Hosszabb etapoknál éreztem a kezeim fáradását, a testsúlyom túl előre helyeződését. Azonban a kormány nyitottabb szöge, valamint az ülés puha és kényelmes volta is azt eredményezte, hogy rövidebb és közepes távon, hátizsák nélkül számomra még nem volt kényelmetlen a Thruxton.
A fentebb leírt tényezők pedig a vezetési stílust is egyértelműen magában foglalják: ezen a motoron a kiülés, a kanyarba bedőlés lesz a természetes. Kellett ugyan néhány kilométer, hogy megszokjam a testhelyzetet, de nagyjából egy fél óra elteltével már – sportmotorokhoz kevésbé szokott énem is – “flow”-ban tudta a kanyarokat venni, az íveket írni.
A Thruxton igazi kis kanyarvadász: jó minőségű, kanyargós úton – amiből szerencsére bőven kijutott a teszt során – hatalmas élmény vele motorozni. Alig 176 kg-os menetkész tömegével könnyen irányíthatjuk, fűzhetjük össze a kanyarokat jó tempóban.
795 mm-es ülésmagassága lehetővé teszi az alacsonyabb motorosok számára is a könnyű talajfogást, átlagos magassággal pedig még éppen nem lesz kuporgós az üléspozíció.
Tracker 400
Ez az a motor, amire ha rápattansz, azonnal minden természetesnek érződik. Olyannyira, hogy egy egész napos túra sem okozna gondot vele!
A Thruxton-nal ellentétben itt magasan van a kormány, ami ráadásul kellőképpen széles is: a kényelem mellett az irányíthatóság tekintetében is sokat dob ez a latba.
Ami a Tracker különlegessége, hogy itt nem annyira a motor részei vagyunk, hanem szó szerint rajta ülünk. A tetején. Teljesen más vezetési élményt ad ez így!
805 mm-es ülésmagassága egyébként átlagos, könnyen teli talppal leért a lábam (175 cm magassággal), de a Tracker esetében ez mégis olyan érzés, mintha magasan ülnénk. A testpozíció egyenes hátas, a könyökünk magasan van, a kormány miatt pedig picit előre is kell dőlni – így azt érezhetjük a Tracker nyergében, hogy mi “dominálunk”, mi irányítunk. Magamban úgy fogalmaztam meg, hogy “királynőnek” érezhettem magam. Másabb ez a motor, mint egy átlagos csupaszmotor!
Ami szintén érdekes volt, hogy a testhelyzet miatt gyakorlatilag bármelyik motoros stílust választhattam. Kedvtől, sebességtől, kanyartól függően felváltva motoroztam úgy, hogy a motort döntöttem magam alatt, vagy hogy én dőltem inkább. Összességében számomra hosszabb távon kényelmesebb és talán természetesebb volt a “flat track”-hez közelibb, lenyomós stílust választani. De itt tényleg rátok van bízva, a motor mindent tolerál és szeret.
A remek irányíthatóság és a könnyű súly (173 kg menetkész tömeg) mellett az ergonómia teszi teljessé a hosszú távú komfortunkat a Tracker-en. Én kritikus vagyok a kényelem tekintetében, de ezen a motoron semmibe sem tudtam belekötni ilyen téren.
Egy kis retro, egy kis modern
A Speed 400-zal (is) megegyező kijelzőt és kezelőszerveket találunk az angolok két új négyszázasán. Az analóg, retro hatású sebességmérő mellett egy modernebb, digitális LCD műszeregység kapott helyet. Erről leolvashatjuk a pillanatnyi- valamint az átlagfogyasztást, a trip 1 és trip 2 adatait. A kijelző átlátható, egy gombbal kezelhető és a legnagyobb napsütésben is könnyen olvasható maradt. Okostelefon-kompatibilitást itt sem kapunk, azonban modern jegy az, hogy a kijelző oldalánál egy USB-A csatlakozót találunk.
Mennyi is az annyi?
A Thruxton 400 négy különböző színösszeállításban, sárgában, feketében, pirosban és fehérben vásárolható meg, listaára pedig 2 809 000 Ft.
A Tracker 400 ennél egy picit olcsóbb, 2 708 000 Ft-os ártól kapható sárga, fekete és ezüst változatban.
A magazinunk által korábban tesztelt Speed 400 idei, 2026-os ára ezeknél kevesebb, 2 485 000 Ft, azonban nem sok különbség ez cserébe a két új modell designjáért – és azért a pici plusz teljesítményért!
Két külön világ
Habár – a teljesség igénye nélkül – az erőforrás, a fékek és alapjaiban véve a futómű is megegyezik, a Thruxton és a Tracker mégis két teljesen különböző motor, egymástól eltérő karakterrel. Míg a Thruxton még éppen a komfortosság keretein belül, de inkább a sportosabb vonalat képviseli, addig a Tracker egy vagány, hosszabb távon is kényelmes mindennapi társ.
És hogy vannak-e negatívumok?
A kérdés teljesen jogos. Ha kategóriájában nézzük, akkor egyáltalán nem tudnék ilyet felhozni. Egy négyszázastól én nem várom el az okostelefon-kompatibilitást, az pedig, hogy a Thruxton tükréből nem sokat látni, bőven megszokható és megbocsátható. Nem egy Street Triple, vagy egy ezres sportmotor (almát körtével ne is hasonlítsunk!), de ez a két Triumph így tökéletes, ahogy van!
Akár első nagymotorodat keresed, vagy akár egy “játszós”, kezes és könnyű motort szeretnél…
Bármelyiket is válaszd, garantáltan elégedetten, mosollyal az arcodon fogsz rá visszanézni a parkolóban!
Ági
