Új bajnokot avatnak a Zemplén Rallye-n

A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei szezonja október 25-27. között ér véget a Zemplén hegységben, ahol az új bajnok kilétére is fény derül. A kiváló pályák, a lenyűgöző környezet és a verseny komoly tétje várhatóan jelentős számú indulót vonz majd. Turán Frici idén ugyan nem lesz ott a népes mezőnyben, de egy szezonzáró játékkal kedveskedik szurkolóinak.

„A magyar rali szempontjából különleges év ez, szerintem az egyik legizgalmasabb szezonzáró futamra kerül majd sor a Zemplénben. Idén három páros is esélyes az abszolút bajnoki címre, ami hosszú ideje nem fordult elő. Mindemellett az is érdekesség, hogy mindenképpen új bajnokot avat a szakág, hiszen olyan versenyzők és navigátorok érhetnek fel a csúcsra, akiknek eddig még nem sikerült. Nagyon nehezen éljük meg, hogy bajnoki esélyesként nem lehetünk ott a szezonzáró versenyen, nem így készültünk. Mivel azonban a szervezők egy héttel eltolták a versenyt és nekem arra az időpontra már fix szerződésem volt egy filmforgatásra, így sajnos nem tudunk rajthoz állni. Drukkolunk a versenyzőknek, biztosak vagyunk benne, hogy nagy küzdelem lesz a pályákon és bárhogy is alakuljon a hétvége, a legjobb végeredmény fog megszületni. Mi a háttérből követjük majd az eseményeket és bízunk benne, hogy sokan kilátogattok a zempléni pályákra biztatni a versenyzőket” – mondja Turán Frici.

A bajnokság állását tekintve a legkedvezőbb helyzetben jelenleg Csomós Miklós és Nagy Attila állnak, akik természetesen szeretnék megőrizni vezető pozíciójukat.

„Nagyon élveztük az idei szezont, izgalmas és jól szervezett versenyeken autózhattunk a Volkswagen Polo-val. Köszönjük az egész csapatunknak, hogy végig mellettünk álltak, partnereinknek a töretlen közös munkát és a szurkolóink buzdítását. Nekik egy különleges, szezonzáró nyereményjátékkal is szeretnénk megköszönni az egész éves szurkolást. A hivatalos Facebook oldalunkon az alábbi cikk alatti kommentben várjuk az idei szezonban rólunk készült legkedvesebb fotóitokat, legyen az selfie, közös emlék, versenypillanat. A Zemplén Rallye-t követően a képeket feltöltőknek értékes Turán Frici webshop relikviákkal kedveskedünk” – biztat mindenkit a játékra Frici.

Forrás: Just Creative

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

300 sportbírót képeztek ki a Balaton Park Circuiten a magyar MotoGP futamra

Május második hétvégéjén, 300 fő részvételével lezárult a Balaton Park Circuiten rendezett tanfolyam a gyorsasági motoros sportbírók számára. Ezzel a szervezők újabb fontos lépést tettek annak érdekében, hogy sikeresen vendégül láthassák a világ legnagyobb, Magyarországra három évtized után visszatérő versenysorozatait, azaz a MotoGP és a World Superbike világbajnokságok futamait. Az eddigi ismereteiket többek között a […]

Olvass tovább
Race

Racing-wellness, avagy WEC-élménybeszámoló Spa-ból

Most, így utólag belegondolva a nagyjából 1,5 hónap szervezőmunkába, azt hiszem, minden percért megérte elutazni Spa-Franchorchamps-ba. Egy hétvége, amit ugyan Spa-ban rendeztek 2025. május 8-10. között, de nem a klasszik’ medencés formában… Mégis all inclusive élményt adott. Szerda hajnalban autóval vágtam neki Deme Zoltán fotós kollégámmal az 1200 kilométeres útnak. Nagyjából 14 órával később az […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Lexus, ami 50 millió dollárt ért, és végül 2500-ért adták el

Az autóiparban és azon kívül úgy születnek az ígéretes, innovatív fejlesztések, mint gombák eső után – és többségük ugyanilyen észrevétlen el is tűnik anélkül, hogy eljutna a sorozatgyártásig. Ez lett a sorsa a világ legfejlettebb futómű-technológiájának is, amely – nem meglepő – egy Lexus LS fedélzetén debütált bő 20 éve… A Bose név hallatán legtöbbünknek […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom