Varázslatos visszatérés: Bereczki Dávid veretlenül lett EB-ezüstérmes

Súlyos lábtörésből visszatérve mindkét metteti futamát megnyerte Bereczki Dávid, így tíz rajtból tíz győzelemmel, Európa-bajnoki ezüstérmesként zárta az SM Junior 2026-os szezonját. A 15 éves magyar motoros két kihagyott futam ellenére az utolsó kanyarig harcolt a bajnoki címért. Az S1GP-ben Marc Reiner Schmidt ötödször lett világbajnok.

Példás sportemberi teljesítménnyel zárta a 2026-os idényt Bereczki Dávid, aki mindössze hat héttel súlyos lábtörése után tért vissza a versenypályára. A 121-es rajtszámmal versenyző magyar tehetség a szezon egyik legnagyobb kihívását jelentő belgiumi Mettetben ott folytatta, ahol sérülése előtt abbahagyta: mindkét futamot megnyerte, így valamennyi versenyen győzött, amelyen idén rajthoz állt.

Bereczki sikersorozatát egy augusztusi felkészülési versenyen elszenvedett súlyos sérülés szakította meg, amely miatt a szeptemberi, visontai MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjat is ki kellett hagynia. A magyar motoros így két futamban nem szerezhetett pontot, de a szezonzáróra visszatérve ismét bizonyította kivételes gyorsaságát. Az Európa-bajnoki címet végül a romániai színekben versenyző Szabó Márk szerezte meg, míg Bereczki tíz futamgyőzelmével ezüstérmesként zárta az idényt.

AZ UTOLSÓ KÖRIG HARCOLT A BAJNOKI CÍMÉRT

A metteti szezonzáró első futamában a brit Edward Darnton rajtolt a legjobban, Bereczki azonban szorosan követte, és az egész verseny során nyomás alatt tartotta riválisát. Kitartása az utolsó körben hozta meg az eredményét: egy sikeres előzéssel átvette a vezetést, és megszerezte kilencedik futamgyőzelmét. Ezzel 11 pontra csökkentette hátrányát az összetettben vezető Szabó Márkkal szemben, életben tartva bajnoki reményeit.

A vasárnapi második futamban Bereczki már a rajtnál az élre állt, majd fokozatosan leszakította üldözőit. A magyar versenyző magabiztos győzelemmel zárta a hétvégét, miközben Szabó Márk negyedik helye elegendőnek bizonyult az Európa-bajnoki cím megszerzéséhez.
A két versenyző párharcát jól jellemzi, hogy Bereczki tíz, míg Szabó két futamgyőzelmet szerzett a szezonban. A magyar tehetség így százszázalékos győzelmi mérleggel fejezte be a bajnokságot, amelyben kizárólag sérülése és kényszerű kihagyása akadályozta meg abban, hogy minden fordulóban pontokat gyűjtsön.

DUCATIVAL SZEREZTE MEG ÖTÖDIK VILÁGBAJNOKI CÍMÉT A SPORTÁG LEGENDÁJA

Az S1GP-világbajnokság metteti szezonzáróján Marc Reiner Schmidt ismét bizonyította fölényét. A Team 11 Ducati-motorosa mindhárom versenyét megnyerte, és már a Fast Race végén bebiztosította pályafutása ötödik világbajnoki címét.

A német klasszis az első futamban még Steve Bonnal mögé szorult a rajtnál, de a harmadik körben átvette a vezetést, és győzelemre váltotta rajtelsőségét. Bonnal második, Elia Sammartin harmadik helyen ért célba. A Fast Race-ben Schmidt már a második kanyarban az élre állt, majd ellenállhatatlan tempót diktálva újabb futamgyőzelemmel biztosította be világbajnoki címét.

A SuperFinalban sem talált legyőzőre: tökéletes rajtot követően végig vezetett, miközben üldözői a dobogó fennmaradó helyeiért csatáztak. Bonnal második, Julen Avila Cortes harmadik lett, és ugyanez a sorrend alakult ki a világbajnokság végső összetettjében is.

A Rookies Cup metteti fordulójának összesített győzelmét Raphael Payet szerezte meg, míg a sorozat bajnoki címét Mitja Krasniqi hódította el.

2027-BEN IS VISSZATÉR AZ S1GP MAGYAR NAGYDÍJ

A 2026-os szezon lezárultával már a következő idényre irányul a figyelem, hiszen 2027. szeptember 3–5. között ismét a Black Star Speedway Visonta ad otthont az S1GP Magyar Nagydíjnak. A magyar közönség számára különösen izgalmas lehet Bereczki Dávid visszatérése, aki 2025-ben ezen a pályán ünnepelhette pályafutása első nemzetközi sikerét.

A háromnapos rendezvényen a világ legjobb supermoto-versenyzői mellett látványos motorsport-bemutatók, közönségprogramok és testközelből átélhető versenyélmények várják a látogatókat. A szervezők célja, hogy a magyarországi forduló továbbra is kiemelt találkozási pontja legyen a hazai és nemzetközi motorsport közösségének.

A 2027-es S1GP Magyar Nagydíjra a bérletek értékesítése már megkezdődött. A s1gp.hu weboldalon Super Early Bird kedvezménnyel egy szombati napijegy áráért vásárolható meg a teljes hétvégére érvényes bérlet.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Hyundai Motor Europe bemutatja a vadonatúj BAYON-t

• A vadonatúj BAYON a kompakt erőt merész, magabiztos személyiséggel kombinálja, ami erőteljes szabadidőjárműves értékekkel tölti meg városi autókat idéző arányait • Az N Line még határozottabb, még sportosabb karakterjegyeit 18 colos könnyűfém keréktárcsa és karakteres fekete tetőlemez erősíti • A kapcsolódási szolgáltatások között megtalálható a Hyundai digitális kulcs 2, a dupla 12,3 colos, ívelt […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

DS F3VER concept a DS Automobiles új formai kifejezésmódja

• A DS Automobiles bemutatja a DS F3VER tanulmányautót: egy olyan, kompromisszumokat nem ismerő koncepciót, amely a vonzerőt, a személyre szabhatóságot és a felhasználás szabadságát tökéletesen szabályozott méretek mellett társítja egymással. • A márka karakteres egyediségének megerősítésére született DS F3VER első pillantásra magára irányítja a figyelmet, köszönhetően szoborszerű sziluettjének, feszes vonalainak, lenyűgözően látványos orrkialakításának és […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Opel STX Concept: A rüsselsheimi tanulmány megmutatja a holnap kombijának formavilágát

Merészebb, letisztultabb, érzelmesebb: Az új Opel Vizor fénykarakter lamellás fényanimációkkal és még hangsúlyosabb Opel Compassszal, valamint megvilágított emblémával Tiszta hatékonyság: Intelligens aerodinamikai megoldások állítható diffúzorelemekkel és háromzónás kialakítású könnyűfém keréktárcsákkal Rüsselsheim / Az Opel a Párizsi Autószalonon olyan premiereket tart, amelyek a német márka érzelmekkel teli újdonságait tárják a közönség elé. Például a francia fővárosban […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom