A 19 darab Hypercarból álló, extra erős mezőnyben Mike Conway, Nyck de Vries és Kobajasi Kamui triója a 7-es rajtszámú Toyota GR010 Hybriddel 7,081 másodperccel nyert a Laurens Vanthoor, Andre Lotterer és Kevin Estre alkotta 6-os Porsche-alakulat előtt a 2024-es szezon második versenyén, Imolában. Mindkét alakulat kihasználta, hogy időben váltottak nedves gumikra, amikor a korábban domináló Ferrarik sikertelenül próbálták az erősödő esőben a száraz pályára való slick abroncsokat használni.
Pedig a hétvége nem indult jól a Toyoták számára, a 7-es autó 0,94 másodperc lemaradással csak a hatodik, a 8-as autó 1,19 másodperc lemaradással csak a nyolcadik helyet szerezte meg a Hyperpole-nak hívott időmérőn szombaton. A hátsó rajtpozíció nem sok jóval kecsegtetett a keskeny, előzésre szinte alkalmatlan imolai pályán, ahol egyébként a rajt előtt megemlékeztek a 30 éve itt elhunyt Ayrton Sennáról is.
Azonban rögtön a 13 órakor megtartott repülőrajt – amelyben négy Hypercar is összetört egy mezőny végi balesetben – után elkezdődött a 7-es Toyota felzárkózása: a hatodik helyről rajtoló Conway a biztonsági autót követő újraindításkor megelőzte Fred Makowiecki Porschéját, majd az első megállások alkalmával még két helyet jött előre azzal, hogy megelőzte Robert Kubica sárga Ferrariját, és hasznot húzott az élen álló Nicklas Nielsen 50-es gyári (vörös) Ferrarijának lassú kerékcseréjéből is. Később Conway kis különbséggel üldözte a 6-os Porschét vezető Vanthoort a következő kiállásokig (két órával a rajt után), amikor átadta a helyét Nyck de Vries-nek, aki gyorsan megelőzte a Vanthoort váltó Lotterert. Ekkor a 8-as Toyotában Sébastien
Buemit Hirakawa Rio váltotta le, és a japán az ötödik helyen tért vissza a pályára.
A Forma-1-et is megjárt Nyck de Vries nagy nyomást gyakorolt a vezető Ferrarikra, mielőtt az eső és a különböző stratégiák a negyedik órában teljesen nyitottá nem tették a versenyt. A Toyota holland sztárja egy merész manőverrel átvette a második helyet közvetlenül a sárga zászló visszavonása után, majd pillanatokkal később átvette a vezetést is, amikor az 51-es Ferrari az eső miatt pályára küldött biztonsági autó érkezése előtt kiállt a boxba. Aztán a biztonsági autós időszak alatt egyre jobban eleredt az eső, különösen az utolsó szektorban. Amikor újraindult a verseny, a Toyoták küszködtek a tapadáshiánnyal a nedves pályán a lehűlt slick abroncsokon, és rögvest kiálltak a boxba esőgumikért. Ez mesteri döntésnek bizonyult, mert hamarosan mindkét GR010 Hybrid jelentősen gyorsabb köridőket teljesített, mint a többi Hypercar. Mire ezt látva a legtöbb versenytárs is kiállt a boxba esőgumikért (90 perccel a leintés előtt), Kobajasi Kamui az élre állt a 7-es Toyotával, több mint 20 másodperces előnnyel, Brendon Hartley pedig feljött a harmadik helyre a másik fekete autóval.
Egy órával a vége előtt mindkét Toyota végrehajtotta az utolsó előtti boxkiállását, visszatértek a száraz pályára való slick abroncsokhoz. Kobajasi megtartotta a vezetést két Porsche előtt, míg Hartley kétszer is kicsúszott a kavicságyba a kivezető körében, mivel a mintázat nélküli Michelin gumik nehezen melegedtek fel a részben még mindig nedves pályán.
Amikor bemelegedtek a gumik, Hartley egymás után több gyors kört tett meg, amivel feljött a negyedik helyre, és felzárkózott a harmadik helyezett Porschéra. Mivel azonban kevesebb üzemanyag volt a Toyotákban, mint a riválisok autóiban, mindkét GR010 Hybridet hatékonyan kellett vezetni az utolsó 30 percben, így a győzelemért folyó küzdelem az utolsó percekig kiélezett volt. Kobajasi hősiesen küzdött, hogy erős nyomás alatt (negyedórával a vége előtt már csak fél másodperc volt az előnye) megőrizze a vezetést, de végül hét másodpercre nőtt az előnye a leintésnél. Hartley és a 8-as Toyota legénysége kénytelen volt beérni az ötödik hellyel, miután az utolsó körben – egy kicsúszás miatt – az 50-es Ferrari megelőzte őket.
A Toyota Gazoo Racing szezonbeli első győzelmével mindössze kilenc pontra csökkentette hátrányát a Porsche mögött a gyártók világbajnokságban a belgiumi Spa-Francorchamps-ban megrendezésre kerülő harmadik WEC-forduló (május 11.) előtt. A 7-es Toyota alakulata (Mike Conway, Kobajasi Kamui Kobayashi és Nyck de Vries) most a második helyen áll a pilóták tabelláján, 16 ponttal lemaradva az élen álló 6-os Porsche pilótái (Kevin Estre/André Lotterer/Laurens Vanthoor) mögött.
Kobajasi Kamui (csapatfőnök és pilóta, 7-es autó)
„Nagyon kemény verseny volt, itt nyerni abszolút fenomenális. Nem a mi autónk volt a leggyorsabb ezen a héten, de a csapat nagyon jól teljesített. Mike és Nyck is fantasztikus munkát végzett, hogy az autót az élmezőnybe hozza, mielőtt én átvettem volna a vezetést. Már az etapom elején nagy volt a nyomás rajtam, mivel slick gumikon álltam az élen az esőben. Jól döntöttünk, amikor esőgumira váltottunk, mert előnyt szereztünk azzal, hogy az esőgumikon is jó tempót diktáltunk. Nem voltunk biztosak abban, hogy elég lesz az üzemanyag, ezért a végén elkezdtünk spórolni az energiával, de én mindent beleadtam a védekezésbe, nagyon kemény volt. Nagyszerű munkát végzett a csapat a stratégiát illetően, és ez lehetőséget adott nekünk, pilótáknak arra, hogy harcoljunk a győzelemért. Köszönöm mindenkinek a fantasztikus munkát!”
Végeredmény, Imola 6 órás:
1. #7 Toyota Gazoo Racing 205 kör
2. #6 Porsche Penske (Estre/Lotterer/Vanthoor) +7.081mp
3. #5 Porsche Penske (Campbell/Christensen/Makowiecki) +25.626mp
4. #50 Ferrari AF Corse (Fuoco/Molina/Nielsen) +31.469mp
5. #8 Toyota Gazoo Racing +33.777mp
6. #20 BMW M Team WRT (Van der Linde/Frijns/Rast) +1 kör
Fotók: Toyota Gazoo Racing