A napokban tartotta hagyományos tavaszi összejövetelét Az Öreg Autó-, Motor- és Motorcsónak Versenyzők Baráti Köre. Egy ideje már mindhárom sportág szövetsége is aktívan együttműködik a baráti körrel és már hagyomány, hogy minden rendezvényen mindhárom szövetség egy-egy arany licencet adományoz sportága egy-egy régi köztiszteletben álló, kiemelkedő versenyzője számára.
A közel kilencven esztendős Bálint Árpádot a magyar John Surtees-ként is aposztrofálhatjuk, aki azért is kiemelkedő személyisége a hazai technikai sportéletnek, hiszen Ő az egyetlen a hazai technikaisportéletben, aki autó és motorversenyzőként is tudott bajnoki címet nyerni! Ráadásul az első hivatalos hazai rallybajnoki címek egyikét is Ő könyvelhette el. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2024-ben először neki adományozta az arany licencet. Szívből reméljük, hogy Árpi bácsi még sokáig itt lesz a sportágunknak példaképként!
Mint annak idején sok későbbi autóversenyző, ő is kétkeréken kezdte a pályafutását, 1949-ben egy 100-as Csepellel, majd négykerékre váltva Steyr Puchhal nyert kategóriát. Majd a legendás Pécsi Volán Autósport Egyesület sikeres zsigulisa, később Ferjáncz Attila csapatának egyik oszlopos tagja lett, velük bejárta Európa raliversenyeit.
Árpi bácsi e sorok begépelése előtt pár héttel ünnepelhette 89. életévét, akkor készült róla ez a sapkás kép. A sapkához tartozó történetét is elmeséli a Fekete Kálmán író által a híres pécsi veterán ralirókáról készülő újabb könyvében. Ebből következzék egy szemelvény, hogy az Ő idejében milyen egyéb extrém kihívásokkal is meg kellet küzdeni például egy autósporthoz is kapcsolódó történelmi projektben.
Menekülés a férfias orosz csóktól
– A 70-es évek közepén a Vörös Hadsereg győzelmének 30. évfordulólára rendezett Győzelem Napja autós túra Moszkvából rajtolt és a részvevők Berlinben kecmeregtek ki korabeli autóikból. Azaz, közben több szocialista országon átautóztak, mindegyikből 5-5 autóval. Az eredeti terv úgy szólt, Moszkva, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, azonban őket kivették, miután arra hivatkoztak, hogy őket nem kellett felszabadítani, és lemondták a részvételt. Így aztán Románián kétszer jöttünk keresztül.
Mi magyarok is meghívást kaptunk, és öt Moszkvics 412-essel vettünk részt az abszolút politikai jellegű, hosszú túrán. Az öt vadonatúj Moszkvicsot Kővári Gyuri intézte. A típus nem sokkal azelőtt jött ki az izhevski gyárból.
Mindenekelőtt be kellett mennünk az 1948-ban átkeresztelt Vörös Október Férfiruhagyárba, mindannyiunk méretre szabott egyenruhákat kaptunk az útra. A ruhák már nincsenek meg nekem, csak a sapka /fotó!/. Az egyik szerelés hétköznapra szólt, amiben autóztunk, olyan zöld anyagból, amit a munkásőrség viselt. Útközben, a határokon beiktatott sorozatos fogadásokra sötétkék zakó, szürke nadrág, két-három ing és nyakkendő. Rendesen felöltöztettek minket.
Áprilisban indultunk, és tízezer kilométert autózva május 9-re érkeztünk Berlin keleti, NDK-hoz tartozó városrészébe. A magyar főnököt, egy vezérőrnagyot vittem én, ketten ültünk az autóban.
Kővári Gyuri vitte a politikai stábot, köztük egy harmadik elvtársat, a harmadikban ültek a riporterek, újságírók, Pánics György vezetésével. A negyedikben az ifjúsági csapat tagjai foglaltak helyet, az ötödikben pedig a veteránok.
Berlinbe érve meglepetés ért. Közölték, menjek ki a repülőtérre. Képzeld el, Gyöngyit, a feleségem és Évi lányomat kihozták. Az eszem megállt ettől a gesztustól. Négy-öt napig az impozáns Stadt Berlin Hotelben laktunk, meghívást kaptunk az orosz követségre, etettek-itattak minket.
Mindegyik határátlépésnél megálltunk, fogadás, vodka- és kenyérszentelő ceremónia után folytattuk utunkat. A negyedik-ötödik ilyen cirkusznál már nem szálltam ki az autóból. Vezérőrnagy elvtárs jött vissza, és így szólt: „Ide figyelj, Árpi! Ha megismétlődik ez a dolog, leveszem a rangjelzéssel ellátott kabátom, belebújsz, felveszed a sapkám, oda mész és helyettesítesz engem.”
Néztem rá elképedve, hogy gondolja ezt? Azt mondta: „Képzeld el, most már a hatodik esetnél is az üdvözlő hozzám lépett és úgy szájon csókolt, hogy még a gégémet is piszkálta a nyelve.”
A fotókért és a történeti szemelvényekért köszönet Fekete Kálmán sporttársunknak.
