2022-ben töretlen az elektromos motorok térnyerése

Árgus szemekkel figyelik az elemzők a francia motorpiacot, s nem véletlenül, hiszen az ott zajló események némi fáziskéséssel – rendre megismétlődnek a kontinens többi államában is. Ezúttal azért került Franciaország a figyelem középpontjába, mert jelentősen csökkent az új, benzines motorkerékpárok forgalma, sőt itt volt a legnagyobb visszaesés az Unión belül.

Egyre több elektromos motort és robogót vásárolnak Európában
Ugyanakkor az elektromos motorok és robogók forgalma nőtt, ami részben az idén megjelent, nagy teljesítményű és különleges modelleknek köszönhető. Hogy pontos számokról is szót ejtsünk:

Közel 150 ezer kétkerekű talált gazdára az első félévben, ami komoly visszaesés a korábbi, 160 ezres mennyiséggel összevetve.

Ami a márkák versenyét illeti, a friss adatok alapján a Honda áll az élen a Yamaha és a BMW előtt.

A legfontosabb, egyben legérdekesebb trend, hogy milyen ugrásszerűen nő az elektromos motorok forgalma, ráadásul nem a filléres, belépőszintű mopedek pörgetik fel az eladásokat, sőt pont fordítva. Noha csak idén tavasszal jelent meg és nem éppen olcsó a BMW CW 04 e-robogója, máris csaknem 1600 darab talált gazdára belőle, így Franciaországban – meglepetésre – a bajor márka lett a legsikeresebb elektromosmotor-gyártó idén.

Az elektromos robogók piacát továbbra is a NIU uralja, mely annak dacára őrizte meg elsőségét, hogy Európában csaknem 700 (!) olyan vetélytárssal kell megmérkőznie, mely szintén elektromos robogókkal szeretne vevőket csenni a konkurenciától. Idén csaknem húszezer e-robogó talált gazdára Franciaországban, ami nagy előrelépés a tavalyi 12 ezres mennyiség után, a három legnépszerűbb márka pedig a már említett, piacvezető NIU, a VMoto és az Askoll volt.

A számok alapján aligha kell attól tartanunk, hogy a közeljövőben belül megismétlődik az autópiacon látott hatalomátvétel, azaz több elektromos jármű talál gazdára, mint benzines. Az viszont intő jel, hogy amíg a hagyományos robogók és motorkerékpárok forgalma csökkent, a hangtalan gépekből egyre több fogyott, ami arra utal, hogy az összes motorgyártónak érdemes felkészülnie az átállásra, és elektromos modellekkel bővíteni a kínálatát.

Forrás: Sportmotor

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Vadonatúj Mazda CX‑6e: Intelligens technológia az elektromos teljesítmény szolgálatában

Az új Mazda CX-6e[1] a Mazda legújabb, tisztán elektromos középkategóriás szabadidő-autója, amely az elektromos autózás élményét intuitív csatlakoztathatósággal, gazdag alapfelszereltséggel és átfogó biztonsági rendszerekkel egyesíti. A hátsó tengelyre szerelt elektromos motor 190 kW (258 LE) teljesítményt és 290 Nm azonnal rendelkezésre álló forgatónyomatékot továbbít a hátsó kerekekhez, magabiztos gyorsulást és precíz kormányzást biztosítva. A hajtásrendszerhez […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Jön a Geely E2: heteken belül megérkezik Magyarországra a világ legnépszerűbb kisautója

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és a biztonsági technológiák vezető fejlesztőjeként ismert, Magyarországon idén márciusban a plug-in hibrid STARRAY EM-i és tisztán elektromos E5 családi SUV-okkal debütáló, és azóta a magyarországi újatuópiacra valósággal berobbanó Geely már a hazai piacra való megérkezésekor ígéretet tett arra, hogy még az idei évben két további modellel bővíti portfóliját […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

ADAC Opel GSE Rally Cup: az Opel radikálisan átalakítja töltő infrastruktúráját és vele az elektromos raliversenyzést is

Fenntarthatóbb: újdonságok a 2026-os ADAC Opel GSE Rally Cup sorozatban Rugalmasabb: az új töltőrendszerrel a speciálszakaszok közötti “távolsági töltés” is lehetséges Nagyobb hatótáv: a hálózatfüggetlen rendszer bárhol és bármikor képes a versenyautók töltésére Több akció: a mobiltöltéssel a hatótávolság is megnő Hivatalos premier: Ausztriában, a Weiz ralin, az Opel Mokka GSE Rally versenyautók – most […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom