2024-től kéttagúra bővülhet a BMW M Touring kínálata

A BMW az M3 igen patinás történetében csak most mutatta be az első Touring, azaz kombi kivitelt, ami szinte mindenkiből instant rajongást váltott ki. Nem csoda, hiszen amellett, hogy az M3-ból ez az első Touring, mindent egybevetve is csupán a harmadik kombi M-es BMW. A legfrissebb pletykák szerint azonban 2024-ben olyat jöhet, amilyen még nem volt, ugyanis a következő generációs M5-ből is készülhet Touring kivitel, így egyszerre két kombi M BMW lehet majd a kínálatban.

Az M5-ből azonban ez már a harmadik Touring lenne, hiszen először még az E34-es széria (1992-1994), majd jó nagy kihagyással a legendás V10-es E60-as (2006-2010) volt elérhető M5 Touringként. Most hasonlóan nagy kihagyás után, 2024-ben újra visszatérhet az M5 kínálatába a kombi karosszéria, és az M3 Touring után – ami bizonyosan az utolsó tisztán belső égésű M3 lesz – a nagyobb testvér is különleges lesz, hiszen az egyik első konnektoros hibrid M modell lesz. Persze csak az XM után.

Az M5 egyébként közösködhet majd az XM-mel hajtáslánc tekintetében, ami azt jelenti, hogy a 4,4 literes, duplaturbós V8-as mellé társítanak majd egy hibrid rendszert a bajorok. Az óriás SUV alapverziója így nagyjából 650 lóerőt tud majd, ám később jön majd egy 750 lovas kivitel is – ezek a teljesítményszintek pedig nem elképzelhetetlenek az M5 esetében sem. Természetesen az automata váltó és az összkerékhajtás is adott lesz.

A szemfüles lesifotósok egyébként már többször is lencsevégre kapták az alaposan álcázott M5 prototípusokat, ám eddig kizárólag négyajtós kivitelben. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy nem igazak azok az egyébként belső forrásból származó hírek, hogy jön a Touring is, de kíváncsian várjuk, hogy mikor tűnhet fel először egy kombi prototípus. Mindenesetre mi reménykedünk benne, hogy igaznak bizonyulnak ezek az információk.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Május 15-én, csütörtökön a tatai Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Tatai Motoros Fesztivál néven egy új, a motoros közösséget, valamint a rockzene kedvelőit megszólító rendezvénnyel bűvöl a városi rendezvénykínálat. Csonka István, a rendezvénynek otthont adó Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér tulajdonosa, elmondta: nagy öröm számukra, hogy házigazdái lehetnek a július 25-26-i Tatai […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Győzelem és harmadik helyezés az év versenyén

A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team fiai ismét harcba indultak, ezúttal a Kaposvár közelében rendezett Országos Enduro Bajnokság kihívása volt a soros. A váci fiúk újfent szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorító közönséget, Liszka Roland és Tisza Olivér egy-egy győzelemmel és összetett dobogós helyezéssel bizonyított, Féja Szabolcs csupán néhány másodperccel maradt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

A Ford segíti vásárlóit elektromos autóra váltani

A Ford Magyarország kimagasló üzleti eredménnyel zárta 2025 első harmadévét, a teljes hazai piacot és összes szegmenst, azaz személyautó és haszongépjármű értékesítéseket egyben tekintve 6141 új autó regisztrációval és 11.5%-os piaci részesedéssel az autómárkák rangsorában jelenleg az első helyen áll az idei év április végéig tartó időszakában. A tisztán elektromos autók hazai piacán a márka […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom