A magyar John Surtees, Bálint Árpád – a „Pipás”

A napokban tartotta hagyományos tavaszi összejövetelét Az Öreg Autó-, Motor- és Motorcsónak Versenyzők Baráti Köre. Egy ideje már mindhárom sportág szövetsége is aktívan együttműködik a baráti körrel és már hagyomány, hogy minden rendezvényen mindhárom szövetség egy-egy arany licencet adományoz sportága egy-egy régi köztiszteletben álló, kiemelkedő versenyzője számára.

A közel kilencven esztendős Bálint Árpádot a magyar John Surtees-ként is aposztrofálhatjuk, aki azért is kiemelkedő személyisége a hazai technikai sportéletnek, hiszen Ő az egyetlen a hazai technikaisportéletben, aki autó és motorversenyzőként is tudott bajnoki címet nyerni! Ráadásul az első hivatalos hazai rallybajnoki címek egyikét is Ő könyvelhette el. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2024-ben először neki adományozta az arany licencet. Szívből reméljük, hogy Árpi bácsi még sokáig itt lesz a sportágunknak példaképként!

Mint annak idején sok későbbi autóversenyző, ő is kétkeréken kezdte a pályafutását, 1949-ben egy 100-as Csepellel, majd négykerékre váltva Steyr Puchhal nyert kategóriát. Majd a legendás Pécsi Volán Autósport Egyesület sikeres zsigulisa, később Ferjáncz Attila csapatának egyik oszlopos tagja lett, velük bejárta Európa raliversenyeit.

Árpi bácsi e sorok begépelése előtt pár héttel ünnepelhette 89. életévét, akkor készült róla ez a sapkás kép. A sapkához tartozó történetét is elmeséli a Fekete Kálmán író által a híres pécsi veterán ralirókáról készülő újabb könyvében. Ebből következzék egy szemelvény, hogy az Ő idejében milyen egyéb extrém kihívásokkal is meg kellet küzdeni például egy autósporthoz is kapcsolódó történelmi projektben.

Menekülés a férfias orosz csóktól
– A 70-es évek közepén a Vörös Hadsereg győzelmének 30. évfordulólára rendezett Győzelem Napja autós túra Moszkvából rajtolt és a részvevők Berlinben kecmeregtek ki korabeli autóikból. Azaz, közben több szocialista országon átautóztak, mindegyikből 5-5 autóval. Az eredeti terv úgy szólt, Moszkva, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, azonban őket kivették, miután arra hivatkoztak, hogy őket nem kellett felszabadítani, és lemondták a részvételt. Így aztán Románián kétszer jöttünk keresztül.
Mi magyarok is meghívást kaptunk, és öt Moszkvics 412-essel vettünk részt az abszolút politikai jellegű, hosszú túrán. Az öt vadonatúj Moszkvicsot Kővári Gyuri intézte. A típus nem sokkal azelőtt jött ki az izhevski gyárból.
Mindenekelőtt be kellett mennünk az 1948-ban átkeresztelt Vörös Október Férfiruhagyárba, mindannyiunk méretre szabott egyenruhákat kaptunk az útra. A ruhák már nincsenek meg nekem, csak a sapka /fotó!/. Az egyik szerelés hétköznapra szólt, amiben autóztunk, olyan zöld anyagból, amit a munkásőrség viselt. Útközben, a határokon beiktatott sorozatos fogadásokra sötétkék zakó, szürke nadrág, két-három ing és nyakkendő. Rendesen felöltöztettek minket.

Áprilisban indultunk, és tízezer kilométert autózva május 9-re érkeztünk Berlin keleti, NDK-hoz tartozó városrészébe. A magyar főnököt, egy vezérőrnagyot vittem én, ketten ültünk az autóban.
Kővári Gyuri vitte a politikai stábot, köztük egy harmadik elvtársat, a harmadikban ültek a riporterek, újságírók, Pánics György vezetésével. A negyedikben az ifjúsági csapat tagjai foglaltak helyet, az ötödikben pedig a veteránok.

Berlinbe érve meglepetés ért. Közölték, menjek ki a repülőtérre. Képzeld el, Gyöngyit, a feleségem és Évi lányomat kihozták. Az eszem megállt ettől a gesztustól. Négy-öt napig az impozáns Stadt Berlin Hotelben laktunk, meghívást kaptunk az orosz követségre, etettek-itattak minket.

Mindegyik határátlépésnél megálltunk, fogadás, vodka- és kenyérszentelő ceremónia után folytattuk utunkat. A negyedik-ötödik ilyen cirkusznál már nem szálltam ki az autóból. Vezérőrnagy elvtárs jött vissza, és így szólt: „Ide figyelj, Árpi! Ha megismétlődik ez a dolog, leveszem a rangjelzéssel ellátott kabátom, belebújsz, felveszed a sapkám, oda mész és helyettesítesz engem.”

Néztem rá elképedve, hogy gondolja ezt? Azt mondta: „Képzeld el, most már a hatodik esetnél is az üdvözlő hozzám lépett és úgy szájon csókolt, hogy még a gégémet is piszkálta a nyelve.”

A fotókért és a történeti szemelvényekért köszönet Fekete Kálmán sporttársunknak.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A V4Grid nemzetközi konzorcium projektje támogatást nyert az Európai Interreg Central Europe programban

Az innovatív nemzetközi V4Grid projekt közel 2,4 millió eurós támogatást kapott az Interreg Central Europe programban. Ezt az ambiciózus kezdeményezést egy 11 partnerből álló konzorcium viszi véghez, amely különböző iparági szereplőket tömörít magába, úgy mint: energetika, autóipar, töltőberendezés gyártó, jog, szoftver fejlesztő, mesterséges intelligencia fejlesztő, akadémiai illetve K+F területek képviselői Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából. […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Húszéves a BMW Group Magyarország

A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán alapították. Az elmúlt húsz évben az immár BMW Group Magyarország néven működő vállalat az értékesítés és vevőszolgálat terén csaknem töretlen növekedési pályán haladt, országos márkakereskedői és márkaszerviz hálózatot épített ki és szervesen beépült a pezsgő hazai kulturális életbe. A BMW Group leányvállalatként […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Az új MINI John Cooper Works a nürburgringi 24-órás futamon debütál a nemzetközi világpremier előtt

A MINI és a motorsport rajongói egyként várják az új MINI John Cooper Works debütálását. A nóvum első ízben a világ egyik legkeményebb hosszútávú megmérettetésén mutatja meg magát: a nürburgringi 24-órás futamon, amelyen a pilóták és a csapatok a sebesség, a rátermettség és a megbízhatóság egész napos, kimerítő csatájában hódítják meg a legendás Nürburgring Nordschleife […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom