Átadták az AMTS 2022 nyereményautóját

A 101 EV Park Gyömrői úti bemutatótermében vehette át szerencsés új tulajdonosa a 2022-es AMTS nyereményautóját. A 2010-es, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2018-as, 2019-es, 2020-as és 2021-es évhez hasonlóan ismét egy autó volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet a májusi időpontban megvalósult rendezvény keretei között sorsoltunk ki a korábbi jegyüket megtartó, valamint új belépőt vásárló látogatóink között.

Az autót természetesen ezúttal sem a show ideje alatt, hanem még idén januárban, a Westend Bevásárlóközpontban felállított autóépítő arénában alakítottunk át nyilvánosan, mindössze négy nap leforgása alatt. Az egyedi roadster – egyben az AMTS első japán építése – az egyik legimpozánsabb darab lett az eddigi nyereményautók sorában, rengetegen indultak is érte az online formában lebonyolított játékunk keretei között.

A nyereményautón ezúttal is szinte minden fő momentum átalakult, az idei designt azonban “a kevesebb néha több” irányvonala határozta meg. Az autót igyekeztünk lehetőség szerint eredeti stílusában megtartani, a kasztni gyárilag is tökéletes vonalait ezúttal egy első és hátsó spoiler, valamint sportos küszöblécek egészítették ki. A stabilitásról – és persze az ültetésről – az ST állítható futóműve gondoskodik, a koronát pedig a TOYO abroncsokkal szerelt Japan Racing SL01 könnyűfém felnik teszik fel a külcsínre.

A Bara kárpitnak köszönhetően gyönyörű új bőrözést, a Hififutár / Grandvoice Audio / Gálffy Tuning triónak köszönhetően ütős hifi- és multimédia installációt kapott a beltér. Az autó színét pedig szokás szerint minőségi, három tónusú SAFEX fóliázással varázsolta újjá a Vill-Fény csapata, autentikus japán, driftautós motívumokkal díszítve.

Az AMTS nyereményautó célja minden évben a biztonságos és szakszerű tuning bemutatása is, így nem kérdéses, hogy a Mazdán történt változtatások mindegyike forgalmiba hivatalosan bejegyzett, szabályos átalakítást takar.

Az egyedi Mazda MX5 roadster szerencsés új tulajdonosa egy Dunaharasztiból származó fiatalember, Monostori Tamás lett. Tamás – aki egyébként szakmáját tekintve autószerelő – elmondása szerint pont egy hasonló jármű megvásárlását tervezte, többek között ezért is indult az AMTS nyereményjátékán. A Mazdát – az adminisztrációs körök lefutását, valamint némi technikai finomhangolást követően – hivatalosan egy napfényes júliusi csütörtök délelőttön vehette át, innentől pedig 100%-ban az Ő tulajdona: az AMTS szervezőcsapata az átírás, valamint az összes illeték költségét is állta.

Ezúton is sok örömteli kilométert kívánunk a nyertesnek a Mazdával, egyúttal pedig hatalmas köszönet illet még egyszer mindenkit, aki munkájával, segítségével bármit is hozzátett a 2022-es nyereményautónk megszületéséhez.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Vadonatúj Mazda CX‑6e: Intelligens technológia az elektromos teljesítmény szolgálatában

Az új Mazda CX-6e[1] a Mazda legújabb, tisztán elektromos középkategóriás szabadidő-autója, amely az elektromos autózás élményét intuitív csatlakoztathatósággal, gazdag alapfelszereltséggel és átfogó biztonsági rendszerekkel egyesíti. A hátsó tengelyre szerelt elektromos motor 190 kW (258 LE) teljesítményt és 290 Nm azonnal rendelkezésre álló forgatónyomatékot továbbít a hátsó kerekekhez, magabiztos gyorsulást és precíz kormányzást biztosítva. A hajtásrendszerhez […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Jön a Geely E2: heteken belül megérkezik Magyarországra a világ legnépszerűbb kisautója

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és a biztonsági technológiák vezető fejlesztőjeként ismert, Magyarországon idén márciusban a plug-in hibrid STARRAY EM-i és tisztán elektromos E5 családi SUV-okkal debütáló, és azóta a magyarországi újatuópiacra valósággal berobbanó Geely már a hazai piacra való megérkezésekor ígéretet tett arra, hogy még az idei évben két további modellel bővíti portfóliját […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

ADAC Opel GSE Rally Cup: az Opel radikálisan átalakítja töltő infrastruktúráját és vele az elektromos raliversenyzést is

Fenntarthatóbb: újdonságok a 2026-os ADAC Opel GSE Rally Cup sorozatban Rugalmasabb: az új töltőrendszerrel a speciálszakaszok közötti “távolsági töltés” is lehetséges Nagyobb hatótáv: a hálózatfüggetlen rendszer bárhol és bármikor képes a versenyautók töltésére Több akció: a mobiltöltéssel a hatótávolság is megnő Hivatalos premier: Ausztriában, a Weiz ralin, az Opel Mokka GSE Rally versenyautók – most […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom