Beteg gyerekek gyógyulását segítette élményautózással Vogel Adrienn

A Roger Racing Team versenyzője a Mens Életet Alapítvány szervezésében a Drivingcamp, a Mercarius Flottakezelő Kft. és az Emil Frey Magyarország Kft. közös élményautóztatásán mutatta meg súlyos, életet veszélyeztető betegségből gyógyult vagy gyógyuló gyermekeknek, hogy milyen a száguldás egy raliautóban.

Az “Álomautózás” elnevezésű programban többen is beülhettek Adrienn mellé, és bár legtöbben ki sem láttak a navigátor üléséből, mégis élvezték a száguldást.

 

“Nagyon bátrak voltak mindannyian, nem volt semmi probléma, senki nem kérte, hogy menjek esetleg lassabban vagy óvatosabban. Ahogy láttam és hallottam, mindenki mosolyogva szállt ki mellőlem, nekem ez ugyanakkora élményt jelentett, mint nekik az a néhány percnyi autózás, ami alatt kiszakadhattak a hétköznapi megpróbáltatásokból. Boldog vagyok, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus eseményen!” – nyilatkozta Adri az Álomautózás után.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom