Bezzecchi első győzelmét aratta, Bagnaia hibázott

A versenyzőknek nem volt egyszerű dolguk, ugyanis esős körülmények között rajtolt el a mezőny az Argentin Nagydíjon. Marco Bezzecchi jött el a legjobban a startnál, mögötte Alex Marquez, Fracesco Bagnaia, Franco Mobidelli és Johann Zarco motorozott. Brad Binder, a tegnapi sprintfutam győztese dobta el a motort.

Fabio Quartararo visszaesett a mezőny végére, mivel Nakagami jött be mellé nagyon agresszívan, így a Yamaha versenyzője kisodródott a pályáról. Kicsit hátrébb Johann Zarco elveszítette az ötödik pozíciót, és Fabio Di Giannantonio, Alex Rins, majd Jack Miller is elmentek mellette.

Nem az Apriliák versenyének nézett ki ez az első szakaszban, ugyanis Aleix Espargaro a 10., míg Maverick Vinales a 12. helyen motorozott. A 7. körben már 1,8 másodperces előnye volt Marco Bezzecchinek, aki folyamatosan szép csendben építgette előnyét a másik két ducatissal és Morbidellivel szemben.

Féltávnál az ötödik helyért zajlott leginkább a csata Alex Rins, Johann Zarco és Fabio Di Giannantonio között. Utóbbi versenyző kezdett egy kicsit elfogyni, így Jack Miller tudott bejönni elé 8.-nak a KTM-mel. Az élen a helyzet változatlan volt, Bezzecchi vezetett Alex Marquez, Francesco Bagnaia és Franco Morbidelli előtt.

Az elejében történt egy helycsere, Bagnaia fogta meg Alex Marquezt, ráadásul Morbidelli is közeledett a spanyolra. Bezzecchi óriási előnnyel, 5,7 mp-el vezetett a három versenyző előtt. A 18. körben jött a dráma: Bagnaia elesett és visszakerült a 16. helyre a mezőny végére. Morbidelli megörökölte a dobogó legalsó fokát, viszont Johann Zarco közeledett a kettősre.

Bagnaia úgy tűnt sima dobogót hoz, de végül hibázott, és elveszítette a világbajnoki elsőségét

Három körrel a vége előtt Johann Zarco ment el Morbidelli mellett, az utolsó körökre pedig az maradt a kérdés, meg tudja-e előzni Alex Marquezt. Bezzecchi megnyerte élete első futamát, Zarco pedig óriásit hajrázva megkaparintotta a második helyet, Alex Marquez pedig a dobogó legalsó fokának örülhetett. A további sorrend a top 10-ben Morbidelli, Martin, Miller, Quartararo, Marini, Rins és Di Giannantonio lettek.

További eredmények itt.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Élénk színekben és új grafikákkal érkeznek a 2026-os Honda CRF1100L Africa Twin és Africa Twin Adventure Sports modellek

Új színekben érkeznek az Africa Twinek • Az újra bevezetése óta a Honda egyik legkeresettebb motorkerékpárja • 2016 óta több mint 121 000 darab Africa Twin talált gazdára A Honda kalandmotorok zászlóshajója, a CRF1100L Africa Twin, 2026-ban frissített grafikával és új színváltozatokkal köszönti az évet, tovább növelve az ikonikus modell vonzerejét. Az Africa Twin már […]

Olvass tovább
Motor Teszt

KYMCO Downtown GT 350 (2025) teszt – Kimondottan komfortos – Motor&Verda

A Kymco Downtown GT könnyen okoz meglepetést már az első pillanattól kezdve. A robogózás világában ugyanis akadnak modellek, amelyek a teljesítményről, a sportosságról vagy éppen a luxusról szólnak. A Downtown GT azonban valami egészen mást helyez a középpontba: azt, hogy jól érezzük magunkat motorozás közben. Nem akar többnek látszani, mint ami. Nincsenek túlzó formai megoldásai, […]

Olvass tovább
Motor Teszt Utcán

Honda X-ADV (2025) teszt – Svájci bicska két keréken – Motor&Verda

Kevés olyan motorkerékpár van a piacon, amely ennyire következetesen fittyet hány a kategóriákra, mint a Honda X-ADV. Robogó? Kalandmotor? Városi ingázó? Túragép? A válasz igazából mindegyik – és pontosan ettől lett az X-ADV az, ami: egy valódi svájci bicska két keréken. A 2025-ös modell sok újdonságával (tempomat, okostelefon-kompatibilitás és újrahangolt DCT váltó) pedig tovább finomítja […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom