Dall’Igna: Marquez elhagyja a Hondát a Ducatiért

Már egy ideje szó van róla a MotoGP paddockjában, hogy Marc Marquez otthagyja a Hondát, és a mezőny egyik legjobb motorjára pályázik: a Ducatira. A kiadó helyek közül nem sok van, a gyári Ducatikat Francesco Bagnaia és Enea Bastinaini, a VR46-os motorokat Luca Marini és Marco Bezzecchi (bár itt igencsak furcsa lenne látni Marquezt), a Pramac Ducatikat pedig Jorge Martin és Franco Morbidelli vezeti jövőre.

Egy csapat azonban kimaradt. A Gresini Ducati, ahol Alex Marquez Fabio Di Giannantonióval alkot párost. Ez utóbbinak nem ment ebben az évben, így az ő helyére, testvére mellé várják Marc Marquezt. Marquez a japán hétvége előtt azt mondta, itt dönti el és be is jelenti döntését, ez azonban nem történt meg. Gigi Dall’Igna a Ducati főnökségének tagja viszont olyan nyilatkozatot tett, amely szinte egyértelművé teszi Marquez döntését.

„Marc egyike a legerősebb versenyzőknek a történelem során. Az a tény, hogy ilyen nagyon szeretne felülni egy Ducatira, csakis kellemes lehet számunkra. Eldöntötte, hogy otthagyja a Hondát egy nem gyári támogatottságú Ducatiért. Egyértelmű, hogy a motorunkat akarja. ”

„Ezt hallottam, de nincs még hivatalos bejelentés (a Gresini szerződésről). Azt hiszem, még nagyon sok mindent kell megtennie, és nem lesz egyszerű számára, ha a jelenlegi szerződéséből (a Hondával) ki akar lépni, abban az esetben, ha valóban ezt akarja” – utalt Dall’Igna arra, hogy csak a hondás szerződés lezárásán dolgozik már Marquez.

„De nekem úgy tűnik, hogy ilyen kijelentéseket tett. A mi szemszögünkből ez nagyon megnyerő dolog. A leginkább az okozhat gondot, ha felkavarja az egyensúlyt, amely most a Ducati csapatok között van. De ez a része lesz a dolognak, és nekünk lesz a feladatunk, hogy jól kezeljük a helyzetet.”

Az biztos, hogy Marquez egy korábbi Ducatin is versenyképes lesz, futamgyőzelmekért harcol majd. Igazából most is ez a helyzet kezd kialakulni Martinnal kapcsolatban: 2023-ban is nagy esély van rá, hogy ne gyári versenyző nyerje az egyéni bajnoki címet. Ha Marc Marquez felül egy Ducatira, nem akarjuk Crutchlowt idézni, de akkor a többieknek lehet annyi.

Fotó: MotoGP Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág Utcán

A Harley-Davidson bemutatja az új, limitált kiadású Fat Boy® Gray Ghost modellt

A Harley-Davidson bemutatja a lenyűgöző új Fat Boy® Gray Ghost modellt, amely az Icons Motorcycle Collection ötödik különleges darabja. A limitált példányszámú különkiadás a legendás Fat Boy megjelenésének 35. évfordulóját ünnepli – egy olyan motorkerékpárét, amely mára valódi kulturális ikonná vált, és az utak egyik legismertebb szereplője. A Fat Boy Gray Ghost a motortervezés egyik […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág Utcán

Nagymotoros megjelenéssel folytatja pályafutását, és egy Honda-újdonságot is tartogat a vásárlóknak, az idén már 26 éve forgalmazott CB125F

• Az Alapjárat-leállító Rendszert elsőként alkalmazza hagyományos, lábbal kapcsolható váltóval felszerelt motorkerékpárnál a Honda • A vadonatúj, 4,2”-os, Honda RoadSync okostelefon-kapcsolatra képes, TFT-műszeregység és a kormányon elhelyezett, igen hasznos USB-C-aljzat prémium szintre emeli a felszereltséget • Átrajzolt formavilág, modern világítási rendszer és még jellegzetesebb sziluett • A továbbfejlesztett, 125 cm3-es „enhanced Smart Power” (eSP) erőforrás […]

Olvass tovább
Motor Teszt

Triumph Trident 660 (2025) teszt – A design, az erő és a komfort triumvirátusa – Motor&Verda

Ha valaha is álmodoztál egy olyan motorról, ami egyszerre stílusos, kényelmes, és a mosolyod fülig ér a sisak alatt, akkor a Triumph Trident 660 neked készült. A 2025-ös modellévre a britek ráadásul rengeteg újdonsággal vértezték fel a Tridentet, mely így most még vonzóbb választásnak tűnhet. Ez a csupaszmotor nemcsak a városi közlekedésben áll helyt, hanem […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom