Elektromos buszok töltésére is alkalmasak a MOON töltői

Tisztán elektromos MAN csuklós busz töltését tesztelték augusztus elején a Porsche Hungaria budaörsi Innovációs és Tréning Centrumában (ITC).

A teszt során a MOON töltő kiválóan teljesített: a töltési hatékonyság buszok esetében is ugyanolyan magasfokú volt, mint a személyautóknál. Ez azért fontos eredmény, mert ezzel a MOON bizonyítottan egyike azon kevés töltési megoldást kínáló márkának hazánkban, melyek tehergépjárműveket és autóbuszokat is képesek kiszolgálni. A teszthez a MOON, az MAN és az ArrivaBus munkatársai a MOON Power Charger 150DC töltőjét használták, mely a 10 perces próbatöltés során 20,55 kWh-nyi elektromos áramot adott le az MAN Lion’s City típusú csuklós buszának.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MOON 150 kW-os DC töltője akár 3-4 óra alatt képes optimális körülmények között úgy feltölteni egy 130 fő befogadására képes, 18 méter hosszú autóbuszt, hogy a jármű elegendő energiával rendelkezzen egy egész napi munkához. A MOON portfóliójában egyébként 400 kW-os DC töltő is megtalálható, melynek használatával még tovább csökkenhet a buszok töltési ideje. „Hatalmas öröm számunkra az, hogy az első próbatöltés ilyen sikeresen zajlott, hiszen ezzel megmutattuk, hogy olyan terméket kínálunk a vásárlóknak, melyek nem csak papíron, hanem a gyakorlatban is igen hatékonyak” – mondta el a teszt után Basilides János, a MOON Brand Managere.

„A teszt sikerének köszönhetően immáron mi is kompetens és versenyképes opciónak számíthatunk a buszok és tehergépjárművek töltését illetően Magyarországon. Üzenjük a piacnak, hogy itt vagyunk, a termékeink elérhetők, és minden helyzetre van töltési megoldásunk” – tette hozzá Basilides János. A tesztesemény a HUMDA megbízásából folytatott Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjének keretein belül valósult meg, melynek során az ArrivaBus Kft. és az MAN munkatársai már kísérleti jelleggel üzembe is állítottak Budapesten egy tisztán elektromos csuklós buszt, mely augusztus 1-től 11-ig a BKK 8E vonalán szállította az utasokat. Azonban a forgalomban történő teszt mellett fontos volt, hogy az autóbusz áramfelvevő képességét is próbára tegyék, ezen a ponton kapcsolódott be a MOON töltési partnerként a projektbe.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Új GT California Special limitált kiadással bővül a frissített Ford Mustang Mach-E kínálata

A Mustang Mach-E Premium Extended Range modelljei megnövelt hatótávolságot kapnak, a Clear Exit Assist (Ajtónyitásra figyelmeztető rendszer) az alapfelszereltség részévé válik, és két látványos új szín jelenik meg a teljes választékban. A Ford új Mustang Mach-E GT California Special modelljét az 1968-as Ford Mustang California Special ihlette; az új modell már elérhető Európa-szerte. A GT […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Új mércét állít a sokoldalú mobilitásban: a TIGGO7 HEV tovább örökíti bajnoki génjeit.

A globális autóipar a zöld és hatékony átalakulásának közepette a Chery Automobile hivatalosan is bemutatta a TIGGO7 HEV (öntöltő hibrid) modellt. Ez a globális stratégiai modell a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül, és erős bajnoki génjeinek köszönhetően a piaci versenyt az egyszerű fogyasztási adatok összehasonlításáról egy átfogó értékalapú dimenzióba emeli, amely magába foglalja a teljesítményt, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A modellcsalád egyedülálló tagja: a turbós, sportos karakterű LEXUS RX 500h

• Az RX 500h egy kivételes hibrid a Lexus modellpalettáján • 371 lóerős teljesítményt, DIRECT4 összkerékhajtást, hatfokozatú sebességváltót és 2,4 literes turbómotort kínál • Hátsókerék-kormányzás, megerősített fékek és adaptív AVS futómű is a felszereltség része • Sportos stíluselemek és egyedülálló belső kárpitok teszik még egyedibbé A Lexus több mint 20 éves tapasztalatát a prémium kategóriás […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom