Farkas Kevinnel beszélgettünk – Ismerjük meg hazánk motorversenyzőit #1

Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek hazánk egyik legnagyobb motoros tehetségét, a mindössze 16 esztendős Farkas Kevint! Egy hétköznap délután raboltam el Kevin idejéből egy keveset az interjú kedvéért, hogy jobban megismerhessem én is, illetve az olvasók is Őt. Kevin jelenleg a MotoGP előszobájának számító Red Bull Rookies Cup-ban versenyez. De ugorjunk is vissza a múltba, nézzük meg, milyen út vezetett el idáig!

“Előbb tudtam motorozni, mint biciklizni”

A fejezet címe talán jól érzékelteti, hogy mennyire korán kell elkezdeni a motorozást manapság. Kevin is négy évesen már húzta a gázt. Ebben a legnagyobb inspirációt, valamint támogatást apukája jelentette számára – aki a mai napig mindig mellette áll mindenben. 

Mindössze 8 évesen, 2015-ben már pocketbike-kal (PW50 minimotorral) nemzetközi junior bajnokságot nyert. Innen pedig nem volt megállás, sorra jöttek a jobbnál jobb eredmények. Lépkedve egyre feljebb a kategóriák között, egyre nagyobb és erősebb motorokkal versenyzett Kevin. A részletes listát egyébként ide kattintva érhetitek el. 

2021-ben és a tavalyi évben a Northern Talent Cup-ban (NTC) mérte össze tudását a többi ifjú titánnal. Ez a sorozat a MotoGP betétfutamaként, jól ismert GP pályákon kerül megrendezésre. 250 köbcentis, egymással teljesen megegyező KTM motorokkal zajlik a verseny. Az egyenlő feltételek mellett Kevin az első évében negyedik, tavaly pedig (öt futamgyőzelemmel) második helyen zárta a NTC-t. 2022-ben egyébként magyar fiatalok dominálták ezt a sorozatot, hiszen az összetett győztese Rossi Moor lett, de Varga Tibor és Vincze Martin is az élmezőny tagja volt.

“A Red Bull-t, mint márkát nagyon szeretem”

Kevin idén már a Red Bull Rookies Cup-ban versenyez. Ebbe a sorozatba, a MotoGP előszobájába egyetlen magyarként jutott be 2023-ban. Saját elmondása szerint a legjobb helyen van itt, hiszen igazán szereti az egész, Red Bull által nyújtott értékrendet, illetve az egész “brand”-et. Hát még ha hozzátesszük, hogy a Red Bull Ring a kedvenc pályája!

De hogy mi is ez a sorozat pontosan? Egy teljesen azonos motorokra, azonos feltételekre épülő sorozat fiatalok számára. Olyan tehetségek kerültek ki innen (a teljesség igénye nélkül), mint például Johann Zarco vagy Pedro Acosta. 

KTM RC 250 R motorokkal versenyeznek a résztvevők, a versenygépek pedig – mint azt az interjú során megtudtam – tényleg teljesen egyformák! Nem úgy, mint a Formula 3 vagy a Formula 2-ben, hogy autós példát hozzak… Itt nem is nyúlhat senki más a motorokhoz, csak a kupa által kiosztott szerelők. Minden főszerelőhöz 4 motor tartozik – Kevinét egyébként Alfonznak hívják. E mellett azért a NTC-s, régi hű szerelője, Szántó Roland is elkíséri apukája mellett Kevint – bár neki a fentebb említettek miatt idén kicsit kevesebb szerep jut.

A szezonkezdet nehézségei (új motor, új csapat, stb.) után a szezon feléhez érve már látszik a rengeteg befektetett munka, a sok edzés. Az eredmények szépen érkeznek, a pontok pedig csak gyűlnek. 

Hozok Nektek egy konkrét példát is! A nyári szünet előtti futam a hollandiai Assenben került megrendezésre – melyre én személy szerint minden évben kilátogatok. A tavalyi NTC-os teljes magyar dobogó (melyen Kevin a 2. helyet foglalta el) után idén is volt mire büszkének lennem magyarként. Kevin ugyanis a 19. rajtkockából egészen a 7. helyig küzdötte fel magát! Élőben látni ezt a futamot az egész hétvégém egyik legfelejthetetlenebb része volt – sok körmöm bánta az izgalmakat, de maximálisan megérte!

Az év hátralévő részében is a fejlődés, illetve a további pontok gyűjtése lesz a cél. A motor kiismerésével, további tapasztalatgyűjtéssel pedig erre bőven van reális esélye Kevinnek. 

A következő, a hosszú nyári szünetet követő futam ráadásul most hétvégén, a Red Bull Ringen kerül majd megrendezésre. Kevin kedvenc pályája ez tehát, drukkoljatok Ti is neki, hogy minél jobb eredménnyel zárja a hétvégi két futamot!

Mit hoz a jövő?

Erre a kérdésre választ senki sem tud adni. A tehetség mellett ugyanis sajnos a pénzügyi háttér, a támogatók is hatalmas szerepet játszanak a mai világban. Annyi biztos, hogy Kevin minden tőle telhetőt megtesz a minél eredményesebb jövő érdekében. Folyamatosan edz itthon a futamok között is, akár a NTC-os motorjával, akár nagyobb kétkerekűekkel. Képzeljétek el, hogy a Yamaha R6-hoz, sőt, a Ducati Panigale-hoz is felnőtt már! Reméljük, a sok edzés meghozza gyümölcsét, és a közeljövőben a MotoGP legkisebb géposztályában találkozhatunk majd Kevinnel! 

Ági

Kapcsolódó cikkek

GP összefoglalók Moto GP Motorsport

MotoGP Aragón Nagydíj, összefoglaló

Márquez tökéletes hétvégével vágott vissza, és újra ott van a bajnoki harc sűrűjében A 2026-os MotoGP-szezon tizenharmadik fordulójára a spanyolországi MotorLand Aragón pályájára érkezett a mezőny, ahol a hétvége előtt még elsősorban Jorge Martín és Marco Bezzecchi bajnoki csatája állt a figyelem középpontjában. A hétvége végére azonban ismét Marc Márquez neve került mindenhová. A Ducati […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Látványos futamokat ígér a „Mini MOTOGP” az S1GP Magyar Nagydíjon

Új kategóriával bővül az MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíj programja; a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló rendezvény során az S4-es kategória futamait is láthatja a közönség, és a 2026. augusztus 8-án megrendezett MBH Befektetési Bank Supermoto Cup során az érdeklődők már ízelítőt kaphattak a látványos küzdelmekből, amelyek a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom