Komoly lendületet kaphat az európai hidrogénalapú áruszállítás

A hidrogén alapú meghajtások vezető fejlesztője kétségkívül a Toyota, amelynek globális kínálatában a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás személyautó, a Mirai mellett a technológiával hajtott targonca, busz, kisteherautó, kamion, vonat és hajó is szerepel. A japán autógyártó emellett a Hidrogén Tanács alapító tagjaként néhány éve 5700 a hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtással szabadalmat tett ingyenesen elérhetővé annak érdekében, hogy a technológia minél szélesebb körben elterjedhessen, ezen felül ígéretes fejlesztéseket folytat a zéró emisszó közeli hidrogén belsőégésű meghajtással is.

Az Air Liquide és a TotalEnergies bejelentette, hogy egy nagyszabású együttműködés keretein belül egy 100 hidrogén töltőállomásból álló hálózatot építenek ki Európa-szerte. Az állomások a legfontosabb európai kereskedelmi közútvonalak mentén lesznek telepítve a nehézgépjárműveket ellátását célozva, így lehetővé téve a hidrogén áruszállítási felhasználásának fejlesztését.

Az idén induló vállalkozás célja, hogy az elkövetkező években hidrogén töltőállomásokat létesítsen Franciaországban, a Benelux államokban és Németországban a TotalEnergies brand.gen lánc részeként. Ez komoly lendületet adhat a hidrogén alapú áru, és személyszállításnak, amit a szakértők az első fontos lépésnek tekintenek a hidrogénhajtás széleskörű elterjedése szempontjából. A töltőállomásokat használó buszok és teherautók ugyanis megteremthetik azt a kritikus forgalmat, amely üzletileg is megtérülővé teszi a töltőállomások telepítését, az így folyamatosan bővülő hidrogén infrastruktúra pedig már élhetővé teszi a hidrogén meghajtású személyautók használatát is.

„A hidrogén széleskörű használatának elősegítése érdekében elengedhetetlen az üzemanyag-utántöltési infrastruktúra fejlesztésének felgyorsítása, valamint a kellően sűrű töltőállomás-hálózat biztosítása járműgyártók és a szállítmányozók számára.” – mutat rá Matthieu Giard, az Air Liquide alelnöke és végrehajtói bizottságának tagja.

A két vállalat az infrastruktúra, a hidrogénelosztás és a mobilitás terén szerzett tapasztalatait kamatoztatja, míg a TotalEnergies az energiaelosztásban osztja meg szakértelmét az ügyfelek számára.

„Miután nemrégiben aláírtuk a megújuló és alacsony széndioxid-kibocsátású hidrogén előállítására vonatkozó partnerséget a Grandpuits Zero Crude Platformunkon, örömünkre szolgál, hogy ismét egyesítjük erőinket az Air Liquide-del és folytatjuk közös erőfeszítéseinket a mobilitás dekarbonizálására.” – teszi hozzá Thierry Pflimlin, a TotalEnergies marketing és szolgáltatási részlegének elnöke.

Tavaly a két vállalat bejelentette együttműködését alacsony széndioxid-kibocsátású hidrogén előállításának céljából, amit egy finomítóból származó maradék biogáz újrahasznosításával szeretnének elérni. Az Air Liquide több mint 130 millió dollárt fektet be a franciaországi Grandpuits zero kőolajplatformon lévő új hidrogéngyártó egység felépítésébe és üzemeltetésébe, amely évente több mint 20.000 tonna „részben” megújuló hidrogén előállítására képes.

A hidrogénhajtás Magyarországon

Mint ismeretes, Magyarországon jelenleg egy, a Linde által üzemeltetett, egyelőre nem közforgalmú hidrogén töltőállomás üzemel, ám a jövőben a szakpolitika országos hálózat kialakításával számol.

Egy hónappal ezelőtt éppen a hidrogénhajtással kapcsolatos tapasztalatok bővítése kapcsán három napon át közlekedett demonstrációs jelleggel egy Toyota-Caetano hidrogén üzemanyag-cellás elektromos autóbusz Pakson, a magyar hidrogén völgy központjában, a JIVE-2 projekt részeként, mely az eddigi legnagyobb uniós társfinanszírozású hidrogénbusz program Európában. A január 16. és 18. közötti programon hidrogén busz konferenciát, szakmai és pályaorientációs napot is szervetek ahhoz kapcsolódóan, hogy a busz ebben az időszakban részt vett Paks közösségi közlekedésében, az 1-es vonalon. Az utasok díjmentesen vehették igénybe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a Magyar Hidrogén és Tüzelőanyag-cella Egyesület, a Toyota–CaetanoBus, a Messer Hungarogáz Kft. és a Paksi Közlekedési Kft. együttműködésében közlekedő hidrogénüzemű buszt. Az eseményről készült az alábbi videó is:

A szervezők azt remélik, hogy a paksi esemény fontos mérföldkövet jelentett a hazai hidrogén infrastruktúra fejlesztése, és az emissziómentes tömegközlekedésre tökéletes alternatívát jelentő hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtás iránti igény megalapozása tekintetében. Ez ugyanis nagyban felgyorsíthatja a hazai töltőállomások telepítésének ütemét is, amelynek eredményeképp nagyobb számban tűnhetnének fel a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogénhajtású személyautók is a forgalomban.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus az offroadban is utánozhatatlan

A Lexus izgalmas újításokat hozott a 2023-as Specialty Equipment Market Association (SEMA) Kiállításon, bemutatva hat lenyűgöző járművet, köztük a GX minden generációját és a 2022-es LX 600-at. Az offroad örökségét hangsúlyozva a márka vadonatúj 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP modellt is megismertette a nagyközönséggel, mely a terepjárók világában új színfoltot jelent. 2022 Lexus GX […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

2024 elején legyártja utolsó dízelmotorját a Volvo

A teljes körű villamosítást célzó, egyértelmű stratégiánk a legambiciózusabb átalakítási tervek közé tartozik, amelyet hagyományos autógyártók megfogalmaztak. Hogy megerősítsük erre vonatkozó szándékainkat, a mai napon, a New York-i klímahéten bejelentettük, hogy 2024 elejével beszüntetjük a dízelmotoros Volvo gépkocsik gyártását. Alig néhány hónap múlva legördül tehát a gyártósorról a legutolsó dízel Volvo; a hagyományos autóipari szereplők […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

2 Toyota és 1 Lexus modell került fel az ’Év Autója’ hosszú listájára

A legrangosabb európai autóipari elismerés, az ’Év Autója’ díj hosszú listáján ezúttal 28 autó kapott helyet, ott van közöttük a vadonatúj Toyota C-HR és Toyota Prius, valamint a vadonatúj Lexus RZ is. A döntősök szűkített hetes listáját november 27.-én publikálják, míg a győztest 2024. feburár 26.-án, a Genfi Autószalonon jelentik majd be. A Toyota eddig […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom