A gödöllői Gumisember a Dakar Rallyn – Egy gyermekkori álom teljesülése

A Gumisember. Sokan csak ezen a néven ismerik Gödöllőn és a Duna-kanyarban Hamza Pétert a gumi- és autószerelő műhelye után. Pétert sokan irigyelhetik a környezetéből, ugyanis ő az az ember, aki nem csak beszél róla, hanem meg is valósítja gyerekkori álmát. És hogy mi ez az álom? Indulás a Dakar Rally-n!


Pétert már gyerekként is a terep vonzotta az aszfalt helyett, felnőttként különböző kaland- és tereprallykon indult, egész szép eredményekkel. A Budapest-Bamako Rally-n háromszor nyerték meg a kategóriájukat, 2019-ben pedig már Mexikóban a Baja 4000-en csapatával a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.

2019 után pár év hiátus következett, de Péter és csapata közel maradt a tereprallyhoz, hiszen műhelyükben túra- és rallyautókat készítenek fel más versenycsapatoknak.

És mire nem jó, ha az ember néha kitakarít maga körül?

Egy műhelytakarítás alkalmával Péter megtalálta a 10 éves korában kapott Mitsubishi Pajero játékautóját. A csapattal közösen úgy vélték ez egy égi jel és most van itt az ideje az álmot valóra váltani. Be is neveztek a Dakar Rally Classic kategóriájába és ott lesznek a sivatagi viadal rajtjánál január 3-án. Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy táborban alszanak Carlos Sainz-zal, Sebastian Loeb-bel vagy Nasser Al-Attiyah-val.

Milyen autóval?

Természetesen Pajero-val! Péter hitetlenkedése ellenére a kollégái 5 hónap alatt készítettek fel indulásra két darab, 1989-es évjáratú, három literes V6-os motorral szerelt Pajero-t. Ha valami, akkor a Pajero már tényleg bizonyított mostoha körülmények között. Dakar Rallyt tizenkétszer nyert a típus, olyan nevekkel a volán mögött, mint Jutta Kleinschmidt vagy Stéphane Peterhansel.

Mivel a műhelynek is működnie kell, Péterék a Qualisport csapatát kérték meg, segítsenek nekik a cuccok szállításában, de Kovács Miklósék a jó tanácsokkal sem fukarkodtak.

Hiába a Classic kategória, a napi 5-600 km-es mért szakasz Péterékre is vonatkozik, így mind az autók tesztelése, mind a csapat fizikai felkészülése folyamatban van, nem lehet lazsálni. 5-600 kilométer nem tűnik soknak, de ne feledjük, a sivatagban mind megtett kilométer kettőnek számít, 7-8 órát biztosan el kell tölteni az autóban egy nap. Nagy pihenésekre is kifújásokra sem lesz alkalom, hiszen az autó mellett fognak sátort verni minden este.

Annak ellenére, hogy a Dakar Rally csak január 3-án kezdődik, az autóknak már november 28-án Barcelonában kell lenniük, ahol majd a gépátvétel zajlik. Onnan hajóval viszik az összes versenyautót a dzsiddai kikötőbe, Péterék is itt fognak újból találkozni a két Pajeroval. A Bishra városából induló verseny előtt még pár napot lehet tesztelni, majd elkezdődik a két hetes sivatagi száguldás, amely január 17-én Shubaytah városában ér véget.


Ha érdekel Péterék sztorija, kövesd a Gumisember DakarTeam Facebook-oldalát és a Motor&Verdát, ahogy idén is, jövőre is hozzuk nektek a napi versenybeszámolókat és azt, hogy mi történik a Gumisemberrel és csapatával!

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Mindentudás egyeteme – Nissan X-Trail N-Trek e-Power e-4orce teszt

A Qashqai mellett az X-Trail a legfontosabb modellje a Nissannak. 25. éve gyártják a japánok, jelenleg a negyedik generáció faceliftjénél járunk. A ráncfelvarrás előtti verziót a Motor&Verda női kontingense tesztelte. Most nekem jutott a feladat, hogy bemutassam Nektek az Európában kapható legnagyobb Nissan terepjárót. Nem csak nevében terepjáró az X-Trail, valahol félúton van a SUV-ok […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

300 sportbírót képeztek ki a Balaton Park Circuiten a magyar MotoGP futamra

Május második hétvégéjén, 300 fő részvételével lezárult a Balaton Park Circuiten rendezett tanfolyam a gyorsasági motoros sportbírók számára. Ezzel a szervezők újabb fontos lépést tettek annak érdekében, hogy sikeresen vendégül láthassák a világ legnagyobb, Magyarországra három évtized után visszatérő versenysorozatait, azaz a MotoGP és a World Superbike világbajnokságok futamait. Az eddigi ismereteiket többek között a […]

Olvass tovább
Race

Racing-wellness, avagy WEC-élménybeszámoló Spa-ból

Most, így utólag belegondolva a nagyjából 1,5 hónap szervezőmunkába, azt hiszem, minden percért megérte elutazni Spa-Franchorchamps-ba. Egy hétvége, amit ugyan Spa-ban rendeztek 2025. május 8-10. között, de nem a klasszik’ medencés formában… Mégis all inclusive élményt adott. Szerda hajnalban autóval vágtam neki Deme Zoltán fotós kollégámmal az 1200 kilométeres útnak. Nagyjából 14 órával később az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom