Megalakult a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség legújabb szakága

A hazai autósport palettája ritkán bővült új szakággal, akkor viszont az mindig Európára és világra szóló nagy sikereket előrevetítő különleges sportszakmai mérföldkő volt a sportág hazai történetében. A legtradicionálisabb gyorsasági és a rally szakágak mellé a 60-as évek vége felé megjelent a gokart, a 70-es évek végén, 80-as évek elején bejött és kiforrta magát az autocross, a 80-as évek közepén megjelent a rallycross, majd a 80-as, 90-es évek fordulóján a tereprally, a 2000-es években pedig csatlakozott a drag és a drift. Akkor talán senki sem gondolta, hogy bármelyik szakágban is ilyen gyorsan “teremnek” majd az évek folyamán rangos, nemzetközi szinten is elismert versenyek és versenypályák, illetve ezeken számos Európa-bajnok, vagy akár világbajnoki helyezett versenyző.

A XXI. században az e-sport óriásit robbant a világban és megkerülhetetlen részévé vált az autósportnak is a különböző szimulátoros technológiákkal, versenysorozatokkal. Az e-sport rangját és fontosságát jól mutatja, hogy a jelen két nemzetközi szinten legelismertebb és legeredményesebb bajnoka, Kiss Norbert és Michelisz Norbert is a szimulátorok világából érkezett a magyar autósportéletbe.

Az e-sport most hivatalosan is megérkezett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség szakágai közé. Az MNASZ elnöksége által életre hívott szimulátor szakág a korszellemnek megfelelően minden bizonnyal tovább erősíti majd a több mint százéves múltra visszatekintő magyar autósport hírnevét, ami további világraszóló sikereket hozhat majd az egész magyar sportéletnek. Az új szakággal az MNASZ most már teljesen hivatalosan egy új, fiatalos tömegbázist nyit meg a sportág számára az utánpótlásnevelésben is.

Az MNASZ elnöksége a sportág legújabb szakágának vezetésére a hatszoros kamion Európa-bajnokot, Kiss Norbertet kérte fel, aki a valódi pályákon folytatott versenyzése közben soha nem hagyta el a virtuális versenypályákat sem, ahol folyamatosan szebbnél szebb sikereket ér el.

Hatszoros kamion Európa-bajnokunk az új sportvezetői feladatokra is komoly kihívásként tekint:

“Örülök, hogy a szimulátorozást egyre komolyabban veszi az FIA és az MNASZ is. Örömmel fogadtam el a felkérést, hogy vezessem a szimulátor szakágat és remélem, hogy 23 éves szimulátoros tapasztalatommal jó irányba tudunk fordulni, és segíteni tudjuk a magyar közösséget. Fontosnak tartom a szimulátorozás kiemelését a többi e-sport közül, mert olyan tagadhatatlan a hasonlóság a valós versenyzéshez, ami mellett nem lehet elmenni, elég csak Max Verstappen vagy Michelisz Norbi példáját nézni. Fontosnak tartom azt is, hogy részt vegyünk az FIA nemzetközi munkájában is a szimulátorozással kapcsolatban és hozzá tudjunk szólni a szabályalkotáshoz, hogy a közösség számára vállalható keretek jöjjenek létre.”

“A Nemzetközi Szövetség is egyre komolyabban veszi a szimulátorsportot, így nem volt kérdés számunkra, hogy az MNASZ hivatalosan is bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe, illetve segítsen a hazai szimulátorélet szervezésében. Kiss Norbert személye pedig garancia arra, hogy a lehető leghatékonyabban és legfelkészültebben fogja szolgálni a szimulátoros közösséget. Fontos mérföldkő ez a magyar autósport történetében” – tette hozzá Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág

Túlságosan is bejött a Toyota számítása

Európában kettő-három, Japánban akár hat-hét hónapnyi várakozási idővel kell számolni azoknak, akik bizonyos Toyota-modelleket szeretnének vásárolni. Pedig nem olyan egzotikus típusokról van szó, mint az új generációs Land Cruiser vagy a GR sportautó-család valamelyik tagja, hanem egyszerű családi autókról, amelyeket az emblémán és az ahhoz köthető értékeken kívül egy valami köt össze: a hibrid hajtáslánc. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Sivatag, jótékonyság, kaland és egy Peugeot 205 – mi kell még egy jó bulihoz?

Kétség sem fér hozzá, hogy a Peugeot 205 legendás modell. S bár gyártása már rég befejeződött, a vagány kisautó újabb és újabb hőstetteket hajt végre. A 2021 óta megrendezett Nomad Raid-nek például minden évben több tucat 205-ös a sztárja. A Nomad Raid egyszerre több célt szolgál. Egyfelől felfoghatjuk extrém turizmusnak, másfelől kulturális misszió, harmadrészt pedig […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Kia EV3 elnyerte a 2025-ös Világ Év Autója címet

A Kia EV3 elnyerte a 2025-ös Év Autója címet a 2025-ös World Car Awards díjátadón – A World Car Awards célja az autóipari kiválóság és innováció elismerése, jutalmazása és inspirálása a gyorsan változó mobilitási iparágban – A győzteseket egy nagyra becsült, 96 fős, 30 országból érkező nemzetközi autós újságírókból álló zsűri választotta ki – A […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom