Megállíthatatlanul nő a Yaris Cross népszerűsége

A Toyota-csoport mindkét globális márkája sikeres félévet tudhat maga mögött Európában. A Toyota megerősítette pozícióját, mint a piac második legnépszerűbb személyautó-márkája, míg a Lexus impozáns 43 százalékkal növelte eladásait 2022 azonos időszakához képest.

2023 első félévében a Toyota Motor Europe 573 976 gépkocsit adott el; 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennek 71,3 százaléka, 409 506 darab volt villamosított (full hibrid, plug-in hibrid, akkumulátoros elektromos vagy hidrogénüzemanyag-cellás), ami 3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Ezen belül a Toyota 539 956 gépkocsit értékesített Európa-szerte. A forgalom 19,4 százalékát a Yaris Cross tette ki – azaz kis híján minden ötödik Toyota-ügyfél a városi crossovert választotta –, ezzel az első negyedévhez hasonlóan most is masszív előnnyel vezeti a házon belüli népszerűségi rangsort a szubkompakt crossover. Immár igazoltnak mondható, hogy a városi szabadidőjármű nem a Yaristól vesz el vásárlókat: a klasszikus kisautó magabiztosan őrzi második helyét a Toyota márka eladásaiban. Kevéssel lemaradva követi a Corolla-család, majd tisztes távolból a CH-R – ez utóbbi a vadonatúj generációs modell bevezetésével új esélyt kap arra, hogy erősítse pozícióját a piacon.

Tíz Toyotából hetet villamosított hajtáslánccal adnak el. A Yaris Cross darabszámok tekintetében itt is vezető pozícióban áll, ugyanakkor az értékesítési mix tekintetében a Corolla ötajtós és kombi kivitelei, illetve a C-HR teljesítenek a legjobban: az előbbi esetén ezer vevőből 998, az utóbbinál 996 választja a hibrid modellt. A RAV4 középkategóriás szabadidőjármű esetében fontos megjegyezni, hogy a hibrid eladásokon (91,3%) belül 22 százalékot meghaladó volt a plug-in hybrid modellek aránya (7948 db.)

A Lexus európai forgalma egy év alatt 43 százalékkal emelkedett, és az első félév végére elérte a 34 020 darabot. Ennek 86 százaléka volt villamosított. A legkeresettebb Lexus az NX volt, azon belül pedig a plug-in hibrid verzió: az eladások 48,6 százalékát tette ki a hálózatról tölthető modell (a full hibrid pedig tőle alig lemaradva 47,6 százalékon állt). Három olyan típus is volt a prémiummárka kínálatában, amelyeken belül 96 százalék feletti volt a villamosított verziók aránya

Komoly eredményeket mutathat fel a cégcsoport akkumulátoros elektromos offenzívája: a Toyota bZ4X-ből fél év alatt 9642, a Lexus RZ-ből 701 darabot adtak el. Ez az összforgalom 1,8, illetve 2,0 százaléka.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Toyota Relax szervizprogram: forradalmi újdonságok, akár független szervizben javított használt Toyotákra is

• A Toyota Relax szervizprogram a gyári garancia lejárta után is garanciális védelmet biztosíthat a program feltételeinek megfelelő járművek számára. • A jogosultság hivatalos Toyota márkaszervizben, a gyártó előírásai szerint elvégzett karbantartásonként megújítható, legfeljebb az első forgalomba helyezéstől számított 10 éves korig vagy 185 000 kilométerig. • A program használt, illetve nem Toyota márkakereskedőtől vásárolt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

A gazdaságos és sokoldalú céges mobilitás kerül előtérbe – új PBV bemutatótermet nyitott a Kia Magyarországon

A megbízhatóság és a gazdaságos üzemeltetés áll a munkavállalói elvárások élén – a Kia a bemutatóterem megnyitóján ismertette országos kutatásának eredményeit. Budapest, 2026. november 04. – A megbízhatóság, a gazdaságos üzemeltetés és a sokoldalú használhatóság egyaránt fontos a magyar munkavállalók számára az üzleti célú járművek megítélésében. A Kia megbízásából, az Europion által 2026 szeptemberében készített […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Hyundai IONIQ 3-at beválasztották a 2027. Év Európai Autója díj döntőjébe

• Az IONIQ 3 a rangos európai autóipari díjra esélyes, hét döntős modell egyike • Az Európában tervezett és fejlesztett, Törökországban gyártott IONIQ 3 az európai ügyfelek igényeihez és elvárásaihoz igazodva fejlesztettük ki • Sikeres piaci bevezetésével ígéretesen indította pályafutását a Hyundai Motor európai elektromos-jármű kínálatának legfrissebb tagja Offenbach am Main, 2026. október 30. – […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom