Stílus és tudatosság terepes hangolásban – Lexus NX 350h Overtrail teszt

A Lexus NX első generációja 2014-ben jelent meg, és fontos mérföldkő volt a japán prémiumgyártó számára: egy közepes méretű SUV, amely új vásárlói rétegeket vonzott a márkához, különösen Európában. 2021-ben mutatkozott be az NX második generációja, ez hozta magával az új, erősebb hibrid hajtást, modernebb infotainmentet és még letisztultabb dizájnt, ami két évvel később már egy ráncfelvarráson esett át. A külső jól igazodik a Lexus formavilágához, a jellegzetes a hűtőrács és az elegáns, letisztult hátsó rész vonzza a figyelmet. A 2024-es Overtrail kivitel pedig a legfrissebb különkiadás, ami kicsit terepesebb stílust hoz, miközben megőrzi a Lexus-féle nyugalmat és minőséget.

Városi elegancia, outdoor csomagolásban

Az Overtrail csomag látványra egyértelműen különbözik az alapmodellektől: robusztusabb első-hátsó lökhárító, matt fekete burkolatok, sárvédőívek és egyedi szaharabézs fényezés. A 18 colos ballonos terepgumikra húzott könnyűfém felnik nemcsak jól néznek ki, de funkcionálisak is. Mindez egy kicsit off-road külsőt ad az amúgy elegáns NX-nek, de nem lesz belőle Land Cruiser, mégis bátran letérhetünk az aszfaltról egy földes, saras útra.
Tesztautónk 4660mm hosszú ezáltal az SUV és a crossoverek kategóriája közé esik. Több egyedi megoldást láthatunk rajta, kezdjük is rögtön az elején. A hatalmas hűtőmaszk a régebbi Lexusokra emlékeztet, de a homokórának kinéző kialakítás itt már sokkal markánsabb, az új fényszórók egyedi menetfénnyel lettek ellátva és hasonló motívum látható rajtuk, mint a hűtőrácson.

Oldalról láthatjuk meg igazán, hogy ez egy terepre szánt jármű, a speciális ballonos abroncsok fél centiméterrel emelik meg a tesztautónk magasságát, emellé jön még a 15 mm-rel megemelt futómű, így összesen 2 cm méterrel magasabb az NX Overtrail a sima NX-hez képest. Az ajtóknál kapunk egy szép övvonalat, ami az első kilincsen átmegy és a hátsó fölött egészen a C oszlopig felmegy. A kilincsek egyedisége, hogy egy mikrokapcsolót helyeztek el bennük, igy nem magunk felé kell húzni, ha nem a kis kapcsoló megnyomása után tudjuk nyitni az ajtókat. Ez egy kis megszokást igénylő megoldás, de különleges és prémium.

Tesztautónknak 2690 mm-es a tengelytávja, hátul az én 198 cm-es magasságomhoz beállított ülés mögött csak egy gyermeknek marad elég lábtér, a fejtér viszont abszolút megfelelő. A letisztult hátsó rész vonzza a figyelmet, ahogy ránézünk, érződik a minőségi formatervezés, nagyobb íves lámpatestek amiket egy LED-es menetfény köt össze alatta betűkkel kiírva olvasható a Lexus felirat.

Letisztult luxus, zöld gondolkodás az utastérben

Beülve az autóba pár perc elteltével érezhető volt a magas minőség. A beltér fő látványossága a vegán bőrből készült üléskárpit, aminél egyedi fekete és khaki – zöldes barna – kombinációját használtak. Kontrasztos varrás és strapabíró anyagok, ami nemcsak a környezettudatosság miatt érdekesek, hanem mert tényleg prémium hatást keltenek. A frissítés óta a kesztyűtartó fedele is megkapja a színt, így az is khaki, ahogy az ülések szélei, a középkonzol, könyöklő és az ajtókárpitok is. Ezt az összeállítást fahatású betétekkel és fényes fekete elemekkel díszítették, az egyik kedvenc elemem odabent a Mark Levinson hifi lézervágott alumíniumfedelei, amiket az ajtókárpitok felsőrészen helyeztek el.

A japán gyártók, fedélzeti elektronika terén – érthetetlen módon – sokáig le voltak maradva. Ezen a területen az Audi, BMW és a Mercedes trió volt az élen. A Lexus-nál végre rákapcsoltak, és a sok évig használt tapipadot, „elengedték”. Maradtak az előválasztó kapcsolók, gombok és a nagy érintő kijelző (14 col). A rendszer gyors és jól használható, vezeték nélkül kezeli az Apple CarPlayt és Android Autot is. A fűtés-hűtés és más gyakran használt funkciók, gombokkal és forgó kapcsolókkal működtethetők. Ez is mutatja, hogy képben voltak a tervezők és nem mentek el abba az irányba, hogy szószerint mindent kijelzőre tegyenek. A csomagtartó 545 literes, amit a ledönthető hátsó ülésekkel akár 1436 literre is bővíthetünk.

Hibrid nyugalom, némi terepes rásegítéssel

Szerintem senkit nem lepek meg vele, hogy a Lexus NX 350h Overtrail is a Toyota legfrissebb, legújabb ötödik generációs hibrid hajtását kapta meg, aminek az alapja egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor 192 lóerővel. Van egy villanymotor, ami az elsőtengelyhez kapcsolódik, azt hajtja valamint a töltést is végzi, és van egy hátsó villanymotor is, ami a hajtásba segít bele, a rendszer összteljesítménye így 242 lóerő. Nagyobb gázadásnál felharsan a 4 hengeres szívó benzinmotor, de a hangja nem zavaró és csak ilyen esetben fogjuk hallani, mert az autó szigetelése kiváló, a beltér csendes, ami köszönhető a prémium anyagoknak is.

Különböző környezetben is kipróbáltam az NX Overtrailt, gödrös földút és a sziklásabb talaj sem jelentett neki akadályt, a speciális abroncsok és a megemelt futómű miatti magasabb hasmagasága kevésbé keltet félelmet bennem, hogy felakadok valamin. Aszfalton és autópályás utazásnál is tökéletes és kényelmes volt.

Az első futómű MacPherson, hátul pedig több lengőkaros és független, én az első picit keményebbnek éreztem a hátsót pedig puhábbnak, de komfortos volt vezetni.
A kormányzás pontos, érezhető az autó mozgása, jó érzés vezetni. Fogyasztása hozza a Lexus hibridektől elvártat, rosszabb útviszonyok között és autópályán is 5,5-6,5 liter közt tudtam autózni vele.

Összegzés

A Lexus NX 350h Overtrail egy olyan SUV, ami stílusosan ötvözi a városi prémiumot a természetközeli kalandvággyal. Nem vad terepre találták ki, de megbízható társ lehet a magyar utakon egy vidéki házhoz, erdei kirándulásokhoz. A megemelt futómű, a terepgumik és az egyedi színvilág különleges karaktert adnak neki, de belül továbbra is a jól ismert, prémium, letisztult világ fogad, amit megszokhatunk egy Lexus-ban.

Az NX Overtrail nem akarja újraértelmezni a terepjáró fogalmát – csak simán egy okosabb és kicsit bátrabb verziója annak, amit a városban és azon túl is élvezni lehet. Nincs benne semmi erőlködés: csak szépen, csendben teszi a dolgát. És néha – főleg egy rohanó hét után – pont erre van a legnagyobb szükségünk. Tesztautónk ára 31 milliótól indul, de különböző (márkakereskedői) kedvezményekkel ezt az összeget lejjebb lehet tornázni.

További Fotókat ITT találtok…

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Olasz klasszikus újjáélesztve – Fiat 600 Hybrid La Prima 1.2 MHEV teszt

Egy kis múltidézés: Ha valaki arra kér minket, hogy lehunyt szemekkel képzeljünk el egy olasz autót, a legtöbbünk számára a klasszikus Fiat 600-as képe ugrik be – a Fiat 500-as mellett persze. A Fiat 600-as az 1950-es években hódította meg az Olaszországban élők szívét, mert annyira megfizethető áron kínálták, amennyire csak lehetett. 3 évvel ezelőtt […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Párizsban mutatkozik be a FIAT Multiplay: egy autó, három szerepben

A 2026-os Párizsi Autószalon előestéjén, a Stellantis „Night Before” rendezvényén bemutatott Multiplay a családi mobilitás új megközelítését képviseli: 4,45 méteres hosszban egyesíti az egyterűek helykínálatát, a szabadidő-autók karakterét és a pickupok sokoldalúságát.  A C-oszlop köré épülő, „Metamorfosi” névre keresztelt architektúra lehetővé teszi a hátsó modul sínen történő eltolását, így az autó a hatüléses, kiegészítő ülőelemmel […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Hyundai Motor Europe bemutatja a vadonatúj BAYON-t

• A vadonatúj BAYON a kompakt erőt merész, magabiztos személyiséggel kombinálja, ami erőteljes szabadidőjárműves értékekkel tölti meg városi autókat idéző arányait • Az N Line még határozottabb, még sportosabb karakterjegyeit 18 colos könnyűfém keréktárcsa és karakteres fekete tetőlemez erősíti • A kapcsolódási szolgáltatások között megtalálható a Hyundai digitális kulcs 2, a dupla 12,3 colos, ívelt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom