Több száz motoros felvonulásával ünnepelte a 2025-ös szezont a Harley-Davidson

Egy napra újra minden a motorokról szólt Budapesten. Október 18-án, szombaton rendezték meg a Harley-Davidson Budapest Szezonzáró & Open Road Party-t, ahol több száz motoros és érdeklődő gyűlt össze, hogy együtt ünnepelje meg a 2025-ös szezon végét.

Az esemény nemcsak látványos motoros felvonulást kínált, hanem egy olyan egész napos programot, ahol a Harley-Davidson életérzés és a szabadság összekapcsolódott. A Harley- tulajdonosok és érdeklődő látogatók reggel 10 órától nézelődhettek a motorszalonban, böngészhettek a garázsvásáron, ügyességi feladatokon tehették próbára magukat, miközben a szerviz is nyílt nap keretében várta az érdeklődőket.

Emellett a rendezvény különleges hangsúlyt fektetett az egészségmegőrzésre is. A Magyar Rákellenes Liga jóvoltából, illetve a Motorral a Mellrák Ellen szervezésében lehetőség nyílt ingyenes PSA szűrésre, amelyet a szervezők így foglaltak össze:
„A szabadság felelősséggel kezdődik. Motorozni nem csak szenvedély, hanem életstílus, és ehhez hozzátartozik az is, hogy figyelünk magunkra, egymásra.”

A délutáni motoros felvonulás alatt Budapest utcáit elárasztották a motorosok, és a város újra megélhette, mit jelent az igazi Harley-életérzés. A látványos sort több száz motoros alkotta, amelyet nem lehetett nem észrevenni, és nem lehetett nem érezni.
„Ez a nap nekünk egy ünnep. Nem a szezont búcsúztatjuk, hanem azokat a kilométereket ünnepeljük, amiket megtettünk. A szabadságot, amit a 2025-ös szezonban átéltünk” – mondta Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa.

Az esemény különlegessége volt az is, hogy a megszokott motoros élmények mellé olyan elemek társultak, amelyek túlmutatnak a megszokotton. A PSA szűrés, a garázsvásár, a közösségi játékok, valamint élő zenés koncert és az „Időgép” fotóprojekt mind azt szolgálták, hogy ne csak egy rendezvény, hanem emlék szülessen.

A Harley-Davidson Budapest Bázisa az elmúlt években motoros találkozási pontként is egyre fontosabb szerepet tölt be.

Bár a szezont hivatalosan lezárták, a Harley-Davidson Budapest csapata az őszi és téli hónapokban sem pihen. A márkához méltóan újabb meglepetésekkel, szezonon kívüli eseményekkel és közösségi aktivitásokkal készülnek, így érdemes figyelemmel kísérni a hivatalos közösségi médiafelületeiket, ahol elsőként értesülhet mindenki a közelgő programokról és különleges ajánlatokról.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Toyota Relax szervizprogram: forradalmi újdonságok, akár független szervizben javított használt Toyotákra is

• A Toyota Relax szervizprogram a gyári garancia lejárta után is garanciális védelmet biztosíthat a program feltételeinek megfelelő járművek számára. • A jogosultság hivatalos Toyota márkaszervizben, a gyártó előírásai szerint elvégzett karbantartásonként megújítható, legfeljebb az első forgalomba helyezéstől számított 10 éves korig vagy 185 000 kilométerig. • A program használt, illetve nem Toyota márkakereskedőtől vásárolt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

A gazdaságos és sokoldalú céges mobilitás kerül előtérbe – új PBV bemutatótermet nyitott a Kia Magyarországon

A megbízhatóság és a gazdaságos üzemeltetés áll a munkavállalói elvárások élén – a Kia a bemutatóterem megnyitóján ismertette országos kutatásának eredményeit. Budapest, 2026. november 04. – A megbízhatóság, a gazdaságos üzemeltetés és a sokoldalú használhatóság egyaránt fontos a magyar munkavállalók számára az üzleti célú járművek megítélésében. A Kia megbízásából, az Europion által 2026 szeptemberében készített […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Hyundai IONIQ 3-at beválasztották a 2027. Év Európai Autója díj döntőjébe

• Az IONIQ 3 a rangos európai autóipari díjra esélyes, hét döntős modell egyike • Az Európában tervezett és fejlesztett, Törökországban gyártott IONIQ 3 az európai ügyfelek igényeihez és elvárásaihoz igazodva fejlesztettük ki • Sikeres piaci bevezetésével ígéretesen indította pályafutását a Hyundai Motor európai elektromos-jármű kínálatának legfrissebb tagja Offenbach am Main, 2026. október 30. – […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom