Zarco piszok sokat várt a győzelemre

Egész pontosan 120 nagydíjat, 6 évet és 209 napot. Ennyi idő telt el azóta, hogy Johann Zarco 2017-ben a Yamaha nyergében debütált a királykategóriában. 20 alkalommal állt dobogón, de eddig a végső sikert sosem tudta megélni, egészen a múlt szombati futamig. Phillip Islanden az utolsó körben vette át a vezetést csapattársától, Jorge Martintól, és ezután már senki nem tudta elvenni tőle az 1. helyet.

A jelenlegi mezőnyben egyetlen ember tudja, mit jelent, nagyon hosszú ideig várni a sikerre: Aleix Espargaro. Ő 2009-ben debütált Indianapolisban és 2022-ben, Argentínában szerezte meg első futamgyőzelmét. Az ő esetében ez 200 nagydíjat, 12 évet és 216 napot jelent a debütálástól az első sikerig.

Na de térjünk vissza Zarcóra. Negyedik éve ül a Ducati nyergében, és legjobb szezonját 2021-ben teljesítette, amikor is az év első felében még ő volt az egyetlen kihívója az akkori világbajnoknak, Fabio Quartararónak. Abban a szezonban négy alkalommal intették le másodikként, és a végén az összetettbeli ötödik helyet szerezte meg a királykategóriában.

A leintés pillanatai, itt már tudta, hogy futamgyőztes

Idén is hozta a dobogós helyezéseket, de teljesítménye az utóbbi időben elhalványult a többi ducatis versenyzőéhez képest. A győzelem méltó búcsú lehet a Ducatitól és a Pramactól, Zarco ugyanis jövőre már az LCR Honda színeiben fog versenyezni, és négy év után elhagyja az olasz márkát.

Egy teljesen más projektben vesz majd részt, hiszen a Ducati jelenleg a legjobb motor a MotoGP mezőnyében, a Honda pedig vergődik, és próbál visszatérni a győzelemhez vezető útra. Zarco a tapasztalatával, és a Ducati működésével kapcsolatban is szolgálni tudja majd a japán márkát, ami reményei szerint egy versenyképesebb Hondát ad vissza a MotoGP-nek.

Kíváncsian várjuk, mennyire lesz majd sikeres a Zarco-Honda projekt a 2024-es szezontól, és remélhetőleg láthatunk még párat abból a bizonyos hátra szaltóból, mellyel Zarco minden egyes futamgyőzelmét megünnepli.

Fotó: Johann Zarco Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor

Világritkaságok a Motorkiállítás 2025 – Márkák hétvégéje a Millenárison

Honda NR 750 – 300db készült belőle 1992-ben, egy különleges ovális alakú dugattyú megoldással, ezt a megoldást azóta sem használta egyetlen gyártó sem! A kiállításon megtekinthető motor még a 300 legyártott darabból is kiemelkedik, mert soha nem volt használva. 0km-es, ami rendkívül ritka, ilyenből csupán 1-2 db van a világon. Rendkívül értékessé teszi, hogy még […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

SuperEnduro GP – Billy Bolt és Zsigovits Norbert győzelem az MVM Dome-ban!

Billy Bolt ismét meghódította az MVM Dome-ot, Zsigovits és Liszka megörvendeztette a hazai közönséget! Tizennégyezer néző, parázs hangulat, a pályán pedig elképesztő tűzijáték – a szó szoros, és átvitt értelmében is. A superenduro-világbajnokság mezőnye az MVM Dome-ban adott randevút egymásnak szombaton, a Prestige-kategóriában tavaly után ismét Billy Bolt diadalmaskodott, a magyar szurkolók azonban Zsigovits Norbert […]

Olvass tovább
MVM Dome, sajtótájékoztató, SuperEnduro GP of Hungary
Hírek Itthonról Motor Motorsport

A superenduro sztárjai az MVM Dome-ban!

A superenduro-világbajnokság sztárjai szombaton Budapesten adnak randevút egymásnak – látványos test-test elleni csatákra és elképesztő izgalmakra számíthat, aki kilátogat az MVM Dome-ba. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a pálya mely részei tartogatnak kihívást a mezőny számára, hogy a magyar versenyzők milyen várakozásokkal tekintenek a hétvégére, no meg az is, hogy minden eddiginél népesebb közönség […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom