Nehéz döntés – MG ZS 1.0 T-GDI Luxury teszt

A kínaiak az MG márka felélesztését és köztudatba visszahozatalát kellően komolyan veszik és igyekeznek szinte minden vásárlói réteget megszólítani. A Motor&Verda hasábjain már több ízben bemutattuk az autóikat különböző hajtásláncokkal, de szerencsére a sor hosszú, így most a kisebbik SUV-ot, a ZS-t mutatjuk be nektek fullextrás kivitelben, turbómotorral és automataváltóval. Májusban már olvashattatok a szívómotoros verzióról, így sok helyen inkább csak a motorikus és felszereltségbeli különbségekre szeretném felhívni a figyelmet.

Külső

Hiába a legmagasabb felszereltségi szint, egy Comfort+ és egy Luxury kivitelű ZS-t szinte lehetetlen megkülönböztetni egymástól. A felnik természetesen mások (Typhoon helyett Tomahawk), de még a gumiméret sem különbözik. Nincs lentebb ültetve az autó, ugyanaz a kicsit esetlen megjelenése van, magasabb, mint széles. Viszont ezért alkalmas gyengébb terepek leküzdésére is. Ha közelebbről vizslatjuk az autót, a kamerák tömkelege tűnhet fel, ugyanis a Luxury csomaghoz 360 fokos kamera jár, ami elég szépen teszi a dolgát, és mi magunk is kiválaszthatjuk, épp melyik nézetet szeretnénk használni manőverezés közben.

Belső

A belső kialakításban sincsenek igazán nagy különbségek, ugyanaz a kormány, ugyanaz a kormány mögötti kijelző és a fedélzeti rendszer is. A luxust itt a pirossal varrt MG logók a fejtámlában, a menőbb kulcs, az automataváltó fokozatválasztójába szolidan dombornyomott márkajelzés, az elektromosan állítható és vezetőülés jelenti. Emellett az első ülések fűthetőek is. Ezek dobnak a hangulaton, de a valódi luxustól távol állnak. A manuális váltós turbómotorhoz választható panorámatető, automataváltóval nem párosítható. Fényre sötétedő belső tükröt viszont nem sikerült beleszuszakolni az autóba. Minden irányban elférni az autóban, négy személynek kifejezetten kényelmes és a 448 literes csomagtartóval sem vallunk szégyent.

A fedélzeti rendszer ugyanolyan kis butácska, lassú, és itt is fennállt az Apple Carplay rapszodikus működése. Két napig tökéletes, a harmadikon egyáltalán nem akar működni. Mivel ugyanezt a kábelt használom minden tesztautóban és mindenhol máshol tökéletes, így lehet a körmére kéne nézni az USB-csatlakozó beszállítójának.

Motor és vezetés

A legnagyobb különbség itt érhető tetten, hiszen jelen tesztautónkban egy háromhengeres, egyliteres, közvetlen befecskendezéses turbómotor teljesít szolgálatot, 111 lóerővel és 160 Nm nyomatékkal. A felépítéstől eltekintve viszont nagyon hasonló számokkal operál a két motor. A feltöltős nem sokkal erősebb a szívómotorosnál, lóerőből csak 4-el, nyomatékból csak 19-al van több, mint 1,5-ös négyhengeresnél. Gyorsulásban papír szerint jobb a kézi váltós atmoszférikus, 100 km/h-ig 1,5 másodpercet ver az automata turbósra.

Érzésre mégis lendületesebb az autó, bár az egyes és kettes fokozatot nem sikerült igazán jól leprogramozni, egyszer húzatja 3500-ig, egyszer elváltja, de ebbe a hibába komolyabb márkák is beleesnek. Futóművet tekintve sincs különbség a két kivitel között, budget-márkák nem fognak arra áldozni, hogy egyes motorjaikhoz más-más felfüggesztést tervezzenek. Normál, nem forszírozós közlekedéshez elegendő, de nem is látom magam előtt a GR Yarisból MG ZS-be átülő ügyfelet. Magyar utakat kimozogja, nem üt fel kellemetlenül. 120 felett már megjelenik a szélzaj, de a zene és hangerő mindig a barátunk.

A fogyasztásnak papíron jobbnak kéne lennie, mint a szívómotorosnak, de a valóság sajnos ezt nem igazolta számomra. 10,2 liter/100 km-es fogyasztást mértem rátankolással, a legkisebb értéket, 8,3-at, országúton mutatta a fedélzeti számítógép. Ennél lentebb nem tudtam vinni. Márk, az MG szakembere szerint kell nagyjából 1000 km a jó fogyasztás beállásához, a tesztautóban 500 km volt felvételkor, így azért nem venném le a keresztvizet az autóról.

 

Összegzés

Nem lennék most MG vásárló. Annak, aki eddig is kézi váltós autót használt és szeretne is ennél maradni kicsit nehezebb a döntés, hiszen mind a szívó mind a turbós elérhető még ezzel az ósdi (értsd jól!) technikával. Automatát csak a turbóshoz kérhetünk. A tesztautónk ebben a kivitelben, a Dynamic Red színt is beleszámolva a konfigurátor szerint 8.549.000 Ft-ot kóstál. Ez még mindig pofátlanul olcsó egy ekkora méretű autóhoz képest. Van még hova fejlődni, de azt is belátom, az autó ára csak így tud igazán versenyképes maradni. Tőlem kifejezetten ritka az ilyen, de nem tudnék dönteni, ha most MG ZS-t kéne vennem. Alapvetően szívómotor-párti vagyok, mégis millió kérdés és válasz kavarog bennem pro és kontra. Azt hiszem, most van az a helyzet, mikor abszolút rábíznám magam egy MG értékesítőre.

További képekért KATT a galériára!

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Toyota C-HR GR SPORT stílusos megújulással ünnepli fennállásának 10. évfordulóját

• A Toyota C-HR GR SPORT új, figyelemfelkeltő selyemszürke matt színnel érkezik, amely kihangsúlyozza sportos és érzelmekre ható karakterét • A kizárólag ehhez a változathoz elérhető, 20 colos matt szürke keréktárcsák teszik teljessé a megújult GR SPORT megjelenést • A kategóriateremtő crossover bemutatkozásának 10. évfordulóját ünnepli, amely idő alatt világszerte több mint 2,1 millió, Európában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom