Yamaha YZF-R125 (2023) teszt – Motor&Verda – Szépségdíjas százhuszonötös

A legkisebb R-szériás Yamaha, az YZF-R125 tizenötéves története egyik legnagyobb átalakulásán ment keresztül az idei évet megelőzően. A legjelentősebb újítások a külsőt, illetve az infotainment rendszert érintik. Amellett, hogy szemet gyönyörködtetőbb mint valaha, napjaink modern igényeinek is megfelel. 

A ruha teszi

A külső 2023-ra még sportosabb lett, az új idomszettnek köszönhetően pedig megtévesztésig hasonlít az R125 a tavaly újonnan bemutatott Yamaha R7-re. Az áramvonalas, éles tank, a farokidom és az első idom is mind-mind megújult. A két modell közti néhány milliméter eltérés szabad szemmel szinte fel sem tűnik, talán csak a keskeny gumik (elöl száz, hátul pedig száznegyven milliméter széles abroncsokkal szerelték a nyolcadliterest), illetve az egy első féktárcsa árulja el azt, hogy valójában milyen motorral is van dolgunk. 

A fényszórók, valamint a helyzetjelzők is LED-esek a kis R125-ön. A valóságban ezekről ódákat tudnék zengeni, hiszen hatalmas pozitív csalódást okoztak számomra. Sötétben, lakott területen kívül, nagyobb sebességnél is megfelelően bevilágítja előttünk az utat, íígy félelemérzet nélkül juthatunk el sötétedés után is úti célunkra.

Tech Black, valamint a MotoGP és a Superbike Világbajnokság ihlette Icon Blue színben választhatjátok az R125-öt, melynek listaára 2023-ban 2 198 000 Ft. Az összeg ugyan nem csekély, cserébe viszont a kategória csúcsmodelljét kapjuk.

Mit is rejt pontosan a nagymotoros külső?

A kétkerekű lelke egy 125 köbcentis, egyhengeres blokk. Ez az A1-es kategóriát maximálisan kihasználva, 15 lóerő és 11 Nm leadására képes. Különlegessége a VVA technológia, ami magyarra fordítva nagyjából annyit jelent, hogy a szelepvezérlés az alacsony és közepes, valamint a magas fordulatszámon eltér… mindezt természetesen a lehető legnagyobb teljesítmény elérése érdekében.

Míg a 41 mm-es KYB fordított első villáknál nem, addig a hátsó felfüggesztés esetében van lehetőségünk állításra: az előfeszítést változtathatjuk öt állásban. Elöl-hátul ABS-szel szerelt fékekkel találkozhatunk, és kipörgésgátló szintén megtalálható az R125-ön. Ez utóbbi ráadásul ki is kapcsolható!

144 kg-os menetkész tömege átlagosnak mondható, csakúgy, mint a 2 liter környéki fogyasztása. Használattól függően ez nálunk 1,8 – 2,4 liter között mozgott, ami azért mindenképp kedvezőnek mondható. 90 km/h fölött kezd el radikálisan nőni a fogyasztás, de ez egy nyolcadliteres esetében nem is meglepő. Végsebessége egy icipicit 130 km/h fölött van, de ezt az értéket már egy minimális emelkedő vagy szembeszél is jelentősen befolyásolja. Kényelmes utazósebessége nálam olyan 110 km/h körül volt. 

Lakott területen kívül, nagyobb sebesség során az előzéseket mindenképp nagyon alaposan meg kell fontolni, magas fordulatszámról indítani, és csak akkor elkezdeni, ha megbizonyosodtunk afelől, hogy bőven van helyünk és időnk a kivitelezésre. 

Precízen irányítható egyébként az R125, és széles fordulatszám-tartományt tolerál a kis egyhengeres motor. Sokat kell azért vele váltogatni, így hálásak lehetünk annak, hogy a kuplungkart tényleg nagyon könnyű behúzni. A gázkar holtjátéka nagyobb volt a megszokottnál, és még egy-két apróságot (váltókar helyzete, kuplung fogáspontja többek között) meg kellett az első út alkalmával szokni, de amint ez megtörtént, rögvest hű társam lett a legkisebb R-szériás sportmotor.

Infotainment

A 2023-as modellévre a kis R125 nemcsak az R7 ruháját, hanem az R1 néhány alkotóelemét is megkapta. Az ezresről származik többek között az 5 colos TFT kijelző is, így már okostelefonra tudjuk csatlakoztatni a kis százhuszonötöst. A kijelzőnél nem ér véget a hasonlóságok listája, ugyanis a kormánykorona, a jobb kéznél található módválasztó görgő, valamint az indító- és vészleállító is egy az egyben megegyezik az R1-ével.

Az R125-ön kétféle mód – utcai és versenypálya – közül választhatunk. Ezek ebben az esetben nem a motormódot jelentik, hanem mindössze a kijelző stílusát, a megjelenített információk halmazát. A pálya módban például a kijelző nagy részét egy köridőszámláló teszi ki. Extra még, hogy 25 körig visszamenően el is mentődnek az adatok a  motor memóriájába, így ha pályanapra készülünk, az időméréssel nem kell külön bajlódnunk.

Komfort

Kis sportmotorhoz képest meglepően kényelmes volt az R125. Mindössze fél napnyi motorozás után kezdtem el először kényelmetlenül érezni magam a nyergében. A komfort egyrészt a nagyobb, 820 mm-es ülésmagasságnak köszönhető. Lábunk még kényelmesen leér a motorról, de mégsem kell – normál magassággal legalábbis – kuporognunk. A lábtartó sincsen túl magasan sportmotorhoz képest, így a térdszög sem elviselhetetlen. 

Másrészt pedig a kormány is már sokkal nyitottabb, mint a csutkakormányok voltak anno. Mindezt ha összevetjük azzal, hogy méretében is szinte megegyezik nagyobb köbcentis társaival (vegyük példának az R7-et akár), akkor már érhető a már-már nem is sportmotoros kényelem.

Kezelhetőség szempontjából pedig iszonyú kezes az R125, könnyű súlyából is adódóan nem kell sok energiát belefektetni egy-egy manőver kivitelezésébe. 

Összességében egy nagyon könnyen kezelhető, felhasználó- és pénztárcabarát motort ismerhettem meg az YZF-R125 személyében. Minden nap csillogó szemekkel néztem erre a kis nyolcadliteresre, és a telefonom tárhelye is kezdett már megtelni a teszt hét végére… De most őszintén: hát nem néz ki iszonyú jól?

 

További képekért kattints ide!

 

Ági

 

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Motor Női szemmel Teszt

Yamaha XSR900 GP (2024) teszt – Múltidéző GP-motor – Motor&Verda

A 2024-es évre piacra dobták a hangvillások a csupasz XSR900-as idomos, sportmotor változatát, az XSR900 GP-t. 5 398 000 Ft-os listaára majd’ egymillió forinttal drágább, mint a naked modellé – azonban ennek megfelelően a tulajdonságaikban, felszereltségükben is jelentős különbségeket vélhetünk felfedezni. Külső Természetesen a legfeltűnőbb változás a design és az idomok tekintetében érhető tetten. A […]

Olvass tovább
Hírek Motor Utcán

Stílusát, teljesítményét és használati értékét illetően is szintet lépett Európa legnagyobb példányszámban eladott túramotorja, a Honda NT1100

A 2025-ös modellváltozat átrajzolt idomokkal és jellegzetesebb sziluettel érkezik a márkakereskedésekbe Az új, nagy erejű nappali menetfényekkel (DRL) és integrált irányjelzőkkel kiegészített fényszóró egyedi megjelenéssel ruházza fel a típust Jelentős erő- és nyomatéknövekedés a középső fordulatszám-tartományban, így még jobb teljesítményt nyújt mindenes szerepkörben Az elektronikus szabályozású SHOWA EERA™ (Showa Electronically Equipped Ride Adjustment) futómű új […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom