Zontes 703F Adventure (2025) teszt – A high-tech túratárs – Motor&Verda

Történt egy szép tavaszi napon, hogy megkeresést kaptam az M0bike csapatától az újonnan Magyarországra érkezett Zontes túraenduró tesztelésére. A puding próbája ugyebár az evés, így adta magát, hogy mélyvízbe dobjam a 703F-t, és egy egész napos, nagy túrára induljak a nyergében. Úticélként Szlovákiára esett a választás, az egyetlen kikötésem pedig a teszttel szemben annyi volt, hogy legyen minél hosszabb, minimum 500 kilométeres. Végül, amikor este leparkoltam a motort a garázsban, 606 kilométert mutatott a napi számláló. 

A Zontes tesztjét e túra alapján olvashatod tehát a következő néhány oldalon. Amennyiben pedig videót is néznél, kattints az alábbi linkre!

Nagyvárosi használat és a modernitás

A Zontes 703F Adventure nyergében az első kilométereket Budapesten tettem meg. Szombati napra való tekintettel nagy forgalommal nem találkoztam, de azért az bebizonyosodott, hogy a kocsisorok közötti manőverezés – a nagy test ellenére – nem okoz nehézséget. Széles kormányára elég kis erőt kifejteni, máris könnyedén tudunk irányt változtatni. 217 kilogrammos menetkész tömegét pedig csak akkor érezzük soknak, hogyha a parkolóban tologatni szeretnénk – menet közben már abszolút nem is tűnik fel a súlya. 

Sorhármas blokkja – a részletekért olvass tovább! –  az alsó fordulatszám-tartományban sem rángat, nagyon kezes és így könnyű a lassú tempós manőverezés vele. Nincs ellenére az alacsony fordulaton való gurulás sem – ellentétben például a tavaly tesztelt sorkettes Voge 900 DSX-szel. 

Hatalmas, színes TFT kijelzője igazi 21. századi etalon. Amellett, hogy többféle interface közül is választhatunk és személyre szabhatjuk a képernyőt, még telefonunkat is könnyedén csatlakoztathatjuk a Zontes Smart applikáció segítségével. Hogy a nagyvárosok forgatagában se tévedjünk el, használhatjuk akár a Zontes saját navigációját, vagy telefonunk képernyőjét is tükrözhetjük a motorra. Így gyakorlatilag bármit láthatunk a motor kijelzőjén: navigálhatunk Waze-zel, üzeneteket olvashatunk, sőt, még akár YouTube-t vagy Netflix-et is nézhetünk…

Amennyiben pedig “bajba kerülnénk”, vagy ha csak egy érdekes szituációt, a szép tájat szeretnénk visszanézni amerre jártunk, akkor a Sony első- és hátsó beépített menetrögzítő kamerája lesz segítségünkre. A felvételek, a képsorok minden percben mentésre kerülnek egy memóriakártyára, minőségük pedig nem is rossz! A rendszámokat könnyen kiolvashatjuk, de még élvezeti értéke is van a készült videóknak.

A kínai tervezők pedig nemcsak rengeteg kütyüvel szerelték a Zontest, hanem arra is gondoltak, hogy legyen hol tölteni saját telefonunkat: egy USB-A és egy USB-C csatlakozót is találunk a kijelző alatt.

Autópályázás, azaz hosszú távú kényelem

Budapestet elhagyva egy kis autópályázás következett. Túramotorról lévén szó, teljesen jogosak azon irányú elvárásaink a Zontessel szemben, hogy hosszú távon is kényelmes, ergonomikus és komfortos legyen. Nos, az unalmas, órákon át tartó autópályázás sem lehetetlen és kellemetlen feladat a nyergében. A kézvédők, valamint a hatalmas plexi mind-mind segítenek komfortunk növelésében. A plexi ráadásul elektronikusan, fokozatmentesen állítható – igen, akár menet közben is, így biztosan mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb állást. 

Egyedüli hátrányt a tempomat hiányában véltem felfedezni: a sebességtartó automatika rengeteg további segítséget jelenthetne az unalmas kilométerek leküzdésében.

Tesztmotorom a kétféle kivitel (“low seat” és “high seat”) közül az alacsonyabb verzió volt, 825 milliméteres ülésmagassággal, elöl 19-es és hátul 17-es küllős kerekekkel. A nyeregből így 175 centis magassággal könnyedén, teli talppal ért le a lábam. Mindamellett, hogy átlagos magassággal is stabilan, biztonságosan leér a lábunk, nem kell a nyeregben kuporogni sem. Az üléspozíció – és az “állás pozíció” is – teljesen kényelmes és magától értetődő. Egyenes háttal ülünk a nyeregben, a térdszög sem nagy, így sokkal később, sőt, valójában alig fáradunk el. Az ülés nagyjából másfél óra elteltével kezdett picit kényelmetlenné válni, azonban ez a pici diszkomfort-érzés ezt követően nem vált rosszabbá, 600 kilométer után sem volt elviselhetetlen.

22 literes tankjával, átlagosan 6 literes fogyasztásával pedig elegendő nagyjából 350-400 kilométerenként teletankolni a Zontes-t, így főleg igaz rá, hogy “akár a világvégéig” is motorozhatunk vele. Ami viszont fontos, hogy a “világ végén” is találjunk olyan benzinkutat, ahol E5-tel tudjuk tankolni a 703F-t, ugyanis a gyártó előírása szerint csak a prémium üzemanyagot szereti a Zontes-ünk.

Szerpentinen az első kínai sorhármas

Végre elérkezett a túra leginkább várt – és szerencsére legnagyobb – része, a   szerpentinezés. Szlovákiába átérve, a kanyargós terepen vált igazán élvezetessé a motorozás! A komfort helyett végre az erőforrásban rejlő erő és a fékek, valamint a futómű vált a teszt központi alanyává.

A Zontes-ben egy saját fejlesztésű, azaz “eredeti kínai” szív dobog. A 700 köbcentis, soros háromhengeres erőforrás maximálisan 95 lóerő leadására képes tízezres fordulaton, maximális nyomatéka pedig 76 Nm (7500-as rpm-en). Kétféle motormód közül választhatunk, de aki az élményeket keresi, egyértelműen a Sport módot fogja választani az Eco helyett. A sorhármas motorok jó tulajdonságait megtaláljuk a 703F-ben is: már alacsony fordulaton is húz, de ha 6000 fölött használjuk jön meg igazán a játékossága, az ereje. A (sajnos csak felfelé működő) gyorsváltó pedig szépen teszi a dolgát, élvezetessé téve a kigyorsításokat. Egy személlyel – szerintem – tökéletesen elég ez a 95 lóerő is: erős és fürge, de még bőven irányítható, könnyen kezelhető a motor. 

Élvezetes és lendületes a kanyarból kigyorsítás, de a féktávoktól sem kell félnünk. Elöl-hátul J.Juan fékekkel, kétcsatornás ABS-szel szerelték a Zontes-t. Elöl négydugattyús radiális féknyergek és 310 mm-es tárcsák gondoskodnak e 217 kilogrammot nyomó motor megállításáról. Számomra a fékhatás megfelelő volt, talán csak az egyenletes adagolhatóság hiányzott kicsit: a fékkar behúzásakor eleinte kisebb, majd később hirtelen érkezik meg a nagy fékhatás. Ezt meg kellett szokni, viszont utána már könnyen ment a kooperáció, a tudatos és pontos fékezés.

Rózsahegy után a 18-as úton, majd a 72-esen folytattam utamat, mely utóbbi a kedvencemmé is vált. Rengeteg kanyar, tökéletes aszfalt és kicsi forgalom kombinációja mindenképp a megjegyzendő, kedvenc utaim listájára íratta fel ezt. Örömöm azonban a 75-ös útra áttérve hamar alábbhagyott, ugyanis mintha ide gyűjtötték volna a környék összes úthibáját. Na de nézzük pozitívan! A futómű számára tökéletes teszt volt az elkövetkező nagyjából 100 kilométer.

Mind elöl a 48 mm átmérőjű Marzocchi teleszkópok, mind pedig hátul a Marzocchi rugóstag állítható, így – ugyan nem elektronikusan, de – személyre szabhatjuk stílusunk és súlyunk szerint a felfüggesztést. A gyári állapotában inkább puhának mondható rugózásnak köszönhetően a 703F ezeken a szörnyű minőségű utakon is úgy ment át, mintha ott sem lettek volna a kátyúk. Eközben ugyan kicsit “csónak”-szerű érzést nyújtott a motor a nagy 180 mm-es rugóútnak is köszönhetően, azonban egyáltalán nem érződött bizonytalannak a kormányzás, irányítás mindeközben sem.

A magyar határhoz közeledve elromlott az időjárás, egy kis esővel és orkán erejű széllel intettem búcsút Szlovákiának. A Zontes nagy testébe könnyen belekap a szél, észre sem veszed, olyan hirtelen tesz odébb fél méterrel. A vizes úton pedig, valamirevaló hátsó sárvédő hiányában fel kell készülnünk arra, hogy nemcsak csizmánk, hanem nadrágunk is jócskán kapni fog a felverődő vízből, sárból. 

Az utolsó 50 kilométert teljes sötétben tettem meg, azonban a Zontes teljes LED-es világítása mondhatni nappallá varázsolta az éjszakát. Tökéletesen megvilágította az előttünk levő utat, valamint a környezetünket, továbbá a – sajnos csak indexeléskor működésbe lépő – kanyarfényszóró további segítséget nyújtott a hazaúton. A ködfényszórók ezen a motoron pedig nem csak fehéren világítani, hanem e mellett villogni és sárgán világítani is tudnak: így gyakorlatilag tényleg egy “kivilágított karácsonyfán” ülünk, amit garantáltan minden autós észre fog venni, fordulhatnak bármilyen zordra a körülmények.

Hazaérkezés, reflekció

Mire Budapestre érkeztem, bőven 600 megtett kilométer és nagyjából 10 motoron eltöltött óra már mögöttem volt. A komfortra azonban panaszt ilyen sok idő elteltével sem tehettem. Az ülés egy hangyányit nyomott, a kezeimen kicsit éreztem a blokk rezonanciájának betudható bizsergést, azonban semmivel sem jobban, mint az első megállóm, 150 kilométer után. A legnagyobb problémám (hatalmas meglepetésemre) a motor túl erős hangja volt. Sosem gondoltam volna, hogy sportdobot szerető fülemnek egy teljes nap a Zontes-en sok lesz… pedig így történt. Túramotorhoz képest hangos ez a sorhármas, de erre is van megoldás: egy szűkítő – hangtompító jár gyárilag a motorhoz, ami a felső kipufogócsőbe helyezve csökkenti a zajszintet. Míg rövid távra biztos hogy nem, de egész napos motorozáshoz én mindenképp élnék ezzel a lehetőséggel.

A Zontes 703F Adventure listaára 3 500 000 Ft, mely a három hátsó alu dobozt leszámítva minden kiegészítőt tartalmaz (felfelé gyorsváltó, középsztender, bukókeret, ködlámpa, stb.), három év teljeskörű garanciával. Ennyi pénzért egy minden extrával felszerelt, high-tech túramotort kapsz, mely akármilyen hosszú túrát is vegyél a fejedbe, biztosan hű társad lesz.

További képekért kattints IDE.

 

Ági



Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor Motorsport

Visontán küzdenek meg a világ legjobb Supermoto-versenyzői a hétvégén

Július 12-én és 13-án a visontai Black Star Speedway-en kerül sor a Supermoto GP világbajnoki sorozat magyarországi fordulójára, és ebben a szakágban most először rendeznek hazánkban vb-futamot, amelyen a Mátra lábánál a világ legjobbjait láthatja a közönség, köztük négy magyar indulóval. A Supermoto szakág eredetileg az Egyesült Államokból ered, mára azonban világszerte népszerűvé vált a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Utcán

Bemutatkozott a Suzuki GSX-8T és a GSX-8TT

A Suzuki lerántotta a leplet két vadonatúj modelljéről, a GSX-8T-ről és a GSX-8TT-ről. Mindkét újdonság a neo-retro irányzat jegyében született, formai megoldásaikért a múltba nyúltak vissza, a műszaki tartalom viszont a legmodernebb, hiszen a GSX-8S és GSX-8R alapjaira épülnek. A nagy szilárdságú acél váz, az alumínium lengővilla és a 776 köbcentis, nyomatékos, soros kéthengeres motor […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág

A vadonatúj GB350S, ahogy még soha nem láthattuk: a Hondacustoms.com 2025-ben is visszatér a Wheels & Waves fesztiválra, hogy a motorépítés művészetét hirdesse

• Az egyedi motorok ünnepére hét országból érkeznek átépített Hondák. Nem kevesebb, mint 11 sorakozik fel belőlük • Az idei viadalon a GB350S-re irányul a rivaldafény • A Honda egy homokból készült GB350S-szoborral is felhívja magára a figyelmet, és tesztmotorozási lehetőséget biztosít a média képviselőinek • A nevezők többek között az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom