A Mazda-történetekben ezúttal Tokió nyüzsgő metropoliszából kiszabadulva a sokoldalú Mazda CX-5-tel Japán egyik leghíresebb autós zarándokhelyére indulunk.
Hűvös őszi szombat reggel van Tokió pompás bevásárlónegyedében, Ginzában, és a Soul Red Crystal színű CX-5 tükörképét csodálom egy elegáns kirakatban, miközben arra várok, hogy a Chuo-dori utcán átváltsanak a lámpák. A korai időpont ellenére – a kelő nap még csak most jelent meg a Ginza Six luxusáruház fölött – óriási a tömeg: sokakat vonz ide az egész napos bevásárlás és a Michelin-csillagos étkezés lehetősége.
Kezdeti optimizmusom ellenére (az utcák alig egy órával ezelőtt még üresek voltak) nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ez nem a megfelelő hely az autózásra, és ez a meggyőződés még inkább megszilárdul bennem, amikor egy kedves rendőr odahajol hozzám, és udvariasan elmagyarázza, hogy nem mehetek tovább, mivel az út hétvégén csak gyalogosoknak van fenntartva. Nem indulnak jól a dolgok: itt egy Mazda CX-5 tele tankkal, de nincs hová mennem. Legalábbis Ginzában. Ideje dönteni. Elfordítom a kormányt, és a meglepően fürge SUV-vel végighajtok a számtalan szűk utcán, majd ki a városból, amíg a tornyokból házak lesznek, a házakból mezők, és messze magunk mögött hagyjuk Tokiót. És hogy hová indulunk? 92 kilométerre délre, a kanagawai Hakone tóparti városába, a legendás Hakone Turnpike-hoz, hivatalosabb nevén az Anest Iwata Turnpike Hakone panorámaúthoz.
A Turnpike a múlt század közepén épült, kifejezetten teherautók számára, hogy könnyebben átjuthassanak a helyi városokat körülölelő hegyeken, és azóta számos átalakuláson ment keresztül. Japán hatékony, modern autópálya-rendszerének megjelenését követően a fizetős Turnpike elveszítette korábbi vonzerejét, és csak akkor vált újra ismertté, amikor a japán autósok közösségei újra felfedezték, és manga képregényeken, videójátékokon, valamint driftversenyeken keresztül népszerűsítették (egyesek szerint a Turnpike a drifting szülőhelye). 2014 és 2017 között a Mazda birtokolta a névhasználati jogokat, és megszületett a Mazda Turnpike Hakone. Rápillantok a sebességmérőre. Már a Turnpike gondolatától is felgyorsulhat az autó.
A Turnpike bejárata egy hatalmas hegyvonulat lábánál kezdődik, amely a sziporkázó Sagami-öbölre néz, és az út 14 kilométeren át több mint 1000 métert emelkedik. Már nem a Mazda szponzorálja, és néha egyszerűen csak Hakone Turnpike néven emlegetik – az 50 km/órás sebességkorlátozás pedig azt jelenti, hogy manapság már nem lehet hajmeresztő kalandokra számítani, amit én egyáltalán nem bánok. A tengerre nyíló reggeli panoráma lenyűgöző, és az úton a szellőben táncoló aranyló levelek jelzik a japán ősz közeledtét. Egy pillanatra rácsodálkozom a CX-5 sokoldalúságára. Alig két órával ezelőtt még úgy éreztem, mintha a városra született volna, ahogy ügyesen manőverezett Tokió szűk utcáin, ahol általában csak a japán Kei autók érzik magukat igazán otthon. Aztán az autópályán vérbeli SUV-vé vált, és könnyedén falta a kilométereket, ahogy haladtunk dél felé. Most pedig, ahogy erőlködés nélkül kapaszkodunk fel a hegyre, dolgozni kezd a Skyactiv-Drive hatfokozatú sebességváltó és az i-Activ összkerékhajtás, így könnyedén vesszük az éles kanyarokat. A fák fokozatosan eltűnnek mögöttünk, és megérkezünk a csúcsra, ahol a kilátótorony vár minket a Fudzsira nyíló hihetetlen panorámával.
Japán leghíresebb hegyének vonzereje miatt a kilátóterasz parkolója tele van helyiekkel és turistákkal, és itt egy véletlen találkozás emlékeztet arra, hogy a Mazda nemcsak autókat gyárt, hanem közösségeket is épít, és egyedülálló módon teremt kapcsolatot az emberek között. Négy egymás mellett sorakozó MX-5-re leszek figyelmes, és megismerkedem a tulajdonosaikkal, Asakával, Himekóval, Mikukóval és Yukival: négy nővel, akiket a vezetés iránti szenvedély köt össze. Közösségi oldalakon és autós rendezvényeken ismerték meg egymást, és a kalandornők most együtt járnak autózni, hogy osztozzanak a vezetés és az MX-5 iránti, több nemzedékre visszatekintő szenvedélyükön. „Apám azt mondta, hogy eszembe se jusson mást venni, mint Mazdát” – mondja nevetve Yuki, miközben beindítják a motorokat, és konvojban elindulnak a hakonei Ashinoko-tó felé, egy pillanatra még a Fudzsiról is elvonva a turisták (és a kamerák) figyelmét.
„A Mazda nemcsak autókat gyárt, hanem közösségeket is épít.”
Ezzel véget ért a Turnpike-hoz tett kiruccanásom. Végső úti célom a Hakone Retreat Villa, egy idilli erdei házikókból álló luxusparadicsom, forró termálfürdőkkel és otthonos meleget árasztó, fatüzelésű kályhákkal. A Fudzsihoz és a kilátótoronyhoz hasonlóan a menedékház is a régi és az új harmonikus ötvözete. A több mint egy évszázados, hullámos ablaküvegek és az egyetlen fadarabból készült, ősi asztallapok a legmodernebb technológiával és a világszínvonalú konyhával kombinálva a béke valóságos oázisát teremtik meg. Kényelmesen hátradőlve nézem a naplementét, miközben hosszú, kanyargós utakra, lágyan aláhulló levelekre és életem egyik legemlékezetesebb autózására gondolok.
Words Ross Brown / Images Dan Froude
