A business class repülés kényelmét idézi a Lexus Shanghajban leleplezett vadonatúj luxus kisbusza, az LM

A Lexus eddig csak Ázsiában volt jelen az LM modellel, ám a kisbusz egy generációváltás után már Európában is kapható lesz. Most le is rántották a leplet róla a japánok.

Az elmúlt években egyre komolyabb trendnek számít, hogy az SUV modellek szépen lassan kiszorítanak más kategóriákat a palettákról. Így jártak az egykor nagy sikernek örvendő kisbuszok is, gyakorlatilag ma már a legtöbb gyártó nagyobb méretű szabadidő-járgányokat kínál helyettük. Ezért is meglepő a Lexus lépése, aki viszont pont egy ilyen praktikus kisbusszal erősítette most meg az európai kínálatát.

Bemutatkozott ugyanis az LM modell következő generációja, mely már nem csak Ázsiában lesz elérhető, hanem Európában is rendelhetővé válik. Persze, a fő piac továbbra is az ázsiai régió marad, így nem szabad meglepődni a kimondottan bátor formaterven sem.

Persze, a japánok azért hozzányúltak a konstrukcióhoz, hogy nálunk is sikeres lehessen. Alapjaiban gondolták újra a merevítések és az anyagfelhasználás kérdését, így 50 százalékkal sikerült megnövelni az autó torziós merevségét.

Az üléseket is teljesen áttervezték, amihez alaposan tanulmányozták az emberi test mozgását utazás közben, így a gyári ígéretek szerint most már olyan érzés az LM-ben utazni, mintha eggyé válnánk az autóval.

Ez utóbbi persze lehetne kellemetlen élmény is, csak hogy a japánok alaposan átdolgozták a futóművet is. Egy adaptív megoldásról van szó, de kiegészítve frekvenciaérzékeny dugattyúszelepekkel, így a felfüggesztés az út jellegéből adódó rezgéseket is képes kiszűrni, nem csak az úthibák okozta felütéseket, azaz minden eddiginél halkabb és simább az utazás az LM-ben.

Az autó 4, 6 és 7 személyes kivitelben rendelhető. Természetesen a 4 személyes a legkomfortosabb, ez esetben nem csak különálló hátsó foteleket kapunk, hanem az utastér kap egy elválasztó falat is, melyre opciós tételként akár egy televízió is megrendelhető. Így az LM lényegében egy sofőrös luxusjárgánnyá alakul, saját hátsó munkaállomással vagy relaxációs lehetőségekkel.

A Lexus luxusbusza Európában kétféle hajtáslánccal lesz rendelhető. A két lehetőség mindegyike hibrid, csupán az változik, hogy egy 2,4 literes turbós vagy egy 2,5 literes szívó benzines egységet társítunk az elektromos erőforrás mellé.

A teljesítményadatokkal és az árazással később jelentkezik a gyártó.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Mindentudás egyeteme – Nissan X-Trail N-Trek e-Power e-4orce teszt

A Qashqai mellett az X-Trail a legfontosabb modellje a Nissannak. 25. éve gyártják a japánok, jelenleg a negyedik generáció faceliftjénél járunk. A ráncfelvarrás előtti verziót a Motor&Verda női kontingense tesztelte. Most nekem jutott a feladat, hogy bemutassam Nektek az Európában kapható legnagyobb Nissan terepjárót. Nem csak nevében terepjáró az X-Trail, valahol félúton van a SUV-ok […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

300 sportbírót képeztek ki a Balaton Park Circuiten a magyar MotoGP futamra

Május második hétvégéjén, 300 fő részvételével lezárult a Balaton Park Circuiten rendezett tanfolyam a gyorsasági motoros sportbírók számára. Ezzel a szervezők újabb fontos lépést tettek annak érdekében, hogy sikeresen vendégül láthassák a világ legnagyobb, Magyarországra három évtized után visszatérő versenysorozatait, azaz a MotoGP és a World Superbike világbajnokságok futamait. Az eddigi ismereteiket többek között a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Lexus, ami 50 millió dollárt ért, és végül 2500-ért adták el

Az autóiparban és azon kívül úgy születnek az ígéretes, innovatív fejlesztések, mint gombák eső után – és többségük ugyanilyen észrevétlen el is tűnik anélkül, hogy eljutna a sorozatgyártásig. Ez lett a sorsa a világ legfejlettebb futómű-technológiájának is, amely – nem meglepő – egy Lexus LS fedélzetén debütált bő 20 éve… A Bose név hallatán legtöbbünknek […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom