Emelt fővel búcsúzik a Lexus sportkupéja

Idén novemberben véget ér a Lexus RC F szupersportkocsi, valamint az alapját képező RC kupé gyártása. A már életében legendává vált sportautó nemes kidolgozású búcsúszériával köszöni meg az együtt töltött évtizedet.

Amikor 2014 végén bemutatkozott, és pár hónappal később gyártásba került, a Lexus RC F egy volt csupán a világ számtalan V8-as sportautói közül – igaz, nagy lökettérfogatú szívómotorjával már akkor is különlegességnek számított a feltöltött erőforrásokkal szerelt európai és amerikai modellek között. Mostanra azonban szinte teljesen kiürült a táncparkett: kisebb hengerszámú erőforrások vagy egyenesen tisztán elektromos hajtásláncok váltották fel a V8-asokat. Már csak ebből adódóan is akár még egy évtizeden át gyártásban tarthatná a típust a Lexus, ha akarná – ám ennek sajnos nincs realitása, egyrészt a folyamatosan szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályozások miatt, másrészt, mert hamarosan érkezik a márka saját villanymotoros sportautója.

Az RC-nek tehát mennie kell, ám egy legenda nem távozhat pompa nélkül, így a Lexus bemutatta a modellpáros búcsúszériáját, a Final Edition-t. A 200 darabra korlátozott sorozat értékesítése január 16-án kezdődik meg Japánban, és ezzel együtt minden más, eddig létező felszereltségi szint megszűnik, így a 2025 novemberére tervezett gyártásleállásig már csak ebben az egy kivitelben készül mindkét modellváltozat.

A jellemzők egy része közös. Az RC Final Edition és az RC F Final Edition egyaránt kizárólag fekete-piros belső színvilággal érhető el. A kormányt, a váltógombot, a műszeregység árnyékolóját, valamint a függőleges felületeket (ajtópanel, középkonzol oldala) egyedi kivitelű szintetikus nyersbőr borítja – ez eddig csak az RC F-nél volt elérhető. A kesztyűtartó fedele, valamint az ajtókon elhelyezett kapcsolótábla szénszálas borítást kapott, a padlókonzolon karbonplakett hirdeti, hogy a népszerű kupé búcsúszériájában ülünk. A digitális műszeregység speciális indítógrafikával üdvözli a vezetőt.

Magától értetődően az RC F Final Edition vásárlói ezeken felül egy sor exkluzív részletben is részesülnek, bár ezek egy része eddig is az alapfelszerelés részét képezte a szériában. Teljes körű a karbon aerodinamikai csomag, amely első légterelőt, méretes küszöbtoldatot, hátsó diffúzort és kiemelkedő hátsó szárnyat foglal magában. A tetőlemez továbbra is szénszálas kompozitból készül.

A motorválasztékba és a műszaki paraméterekbe az életciklus ezen késői pontján már nem nyúltak bele. A Lexus RX háromféle hajtáslánccal érhető el: az RC 300h a széles körben alkalmazott, 2,5 literes, soros négyhengeres benzinmotorra épülő full hibrid, az RC 300-ast a korábban 200t néven forgalmazott, kétliteres turbómotor hajtja, míg az RC 350 orrában a klasszikus 3.5 V6-os benzinmotor dolgozik. Az RC F 5.0 V8-as szívómotorja hangolástól függően akár 481 lóerő leadására képes.

Fotók: Lexus

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor

Világritkaságok a Motorkiállítás 2025 – Márkák hétvégéje a Millenárison

Honda NR 750 – 300db készült belőle 1992-ben, egy különleges ovális alakú dugattyú megoldással, ezt a megoldást azóta sem használta egyetlen gyártó sem! A kiállításon megtekinthető motor még a 300 legyártott darabból is kiemelkedik, mert soha nem volt használva. 0km-es, ami rendkívül ritka, ilyenből csupán 1-2 db van a világon. Rendkívül értékessé teszi, hogy még […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Elkészült az UNIX-AMTS 2025 nyereményautója!

Idén tavasszal is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt autó kerül kisorsolásra a látogatók között az UNIX-AMTS zárónapján. A sokéves tradíció és a játék feltételei változatlanok, a fődíj pedig a show történetének eddigi legfiatalabb, legerősebb és legértékesebb nyereményautója! A nemzetközi UNIX – Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a hagyományoktól. […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Az iszákos nindzsa – Nissan Qashqai 1.33 DIG-T Mild Hybrid 158HP X-TRONIC Tekna Plus teszt

Repül az idő… Tavalyelőtt teszteltük a harmadik generációs Nissan Qashqai benzines és hibrid változatát, 2024 második felében pedig befutott a facelift. Az E-Power hibridhajtással szerelt Qashqai tesztjét már olvashattátok itt a Motor&Verdán, az 1.33-as benzinest pedig nekem dobta a gép. A Nissan egyfelől erős évet zárt itt Magyarországon, volt idő mikor top 3-as márka volt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom