Harley-Davidson Breakout (2023) teszt – Törj ki a hétköznapokból

Az első találkozás alkalmával, amikor megpillanthattam ezt a remekművet, egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a 2023-as Breakout-tal a Harley egy újabb mérföldkövet rakott le a Softail-ek között.

Az új generáció

A rengeteg gyönyörűen megmunkált és már majdhogynem szemkápráztató krómfelület sem tudta teljesen elvonni a figyelmet a patinás légszűrőről, ami a 117ci Milwakuee-Eight motort látja el nem kevés levegővel. Az idei verzióval ez lesz a harmadik gyémánt ebben a sorozatban, amely a Low Rider S és Low után megkaphatta a 117-es motort. A változások azonban nem állnak meg az erőforrásnál, több frissítést is bemutattak az idei gépen, amitől méltán hívhatjuk a 2023-as Breakoutot egy új generációnak.

A régebbi generációnál sokkal kevesebb krómot használtak az akkori „dark-os” trendeknek megfelelve. Ugyan már a vadonatúj Softail vázzal volt szerelve, de a tankja csak a kisebb három és fél gallonos volt. A 2023-as modellnél már a nagy öt gallonos (18,9 l) tankot rakták fel és megtartották a továbbfejlesztett alvázat, emellett látványosan megnövelték a krómfelületek mennyiségét, ami igen csak vonzza az emberi tekinteteket. Szintén a múltra mutatnak vissza az áttervezett kerekek. A 26 küllős első és hátsó kerekek fekete és króm színben váltakoznak. Ezzel azt a fantasztikus hatást érik el, hogy amikor a motor egyhelyben áll akkor is olyan, mintha forognának a kerekei, és amikor mozgásban van akkor pedig iszonyatosan dinamikus hatást kelt. 

Nyeregbe pattanva

A teszt során nagyon magabiztosnak éreztem magam, a valljuk be nem éppen keskeny hátsó gumin. Az abroncs szélessége első pillanatban elbizonytalanított, de kanyargósabb utakon, Etyek szőlőlugasai mellett nagyon szépen vette a kanyargósabb útszakaszokat is. Tulajdonképpen már az első kanyarban meglepett, milyen mozgékony ez a 310 kg-os motor és hogy milyen magabiztossággal lehetett egyik kanyarról a másikra fűzni anélkül, hogy idegesen viselkedett volna. A gyakorlatilag egyenes kormány, nagyon alacsony nyereg, a lábtartók helyzete és az üléspozíció számomra teljesen új élményt nyújtott mivel sport, túra motorokhoz vagyok szokva. Ennek ellenére nagyon hamar megbarátkoztam a Breakouttal és minden aggodalom nélkül vettem vele a kanyarokat. Minden bizonnyal nem fogod a legjobb időt motorozni vele Mugellóban, de a mindennapi életben, egy igazán lehengerlő karakter és azonnal függővé tesz az iszonyatos nyomatékkal való játék. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy Ági hogyan boldogult a Breakout nyergében, kattintsatok ide!

A hat sebességes váltó kiválóan tette a dolgát, bár sokat nem kellett visszadobálni, mivel bármilyen sebességben bármilyen fordulattartományból hihetetlenül elasztikusan gyorsult. A felfüggesztések nagyon jól tették a dolgukat, kifejezetten jó, hogy a hátsó előfeszítést egy kezelőszerv segítségével több fokozatban állíthatjuk. A fékek elegek voltak és szépen megfogták ezt a puha és folyamatos vonalakkal megrajzolt, de nem éppen könnyű motorkerékpárt.

Közel két liter

Ahogy azt már olvashattátok, a 2023-as Breakout a 45 fokos, ellensúlyozott Milwaukee-Eight 117 V-twin motort kapta, amely jelenleg a legnagyobb motor a normál gyártású Harley-kban. Már lehetett hallani, hogy közeleg a 121-es motor is, de idén még a 117-es jelenti a tápláléklánc csúcsát. A Milwakuee-Eight 2017 óta létezik és először 107ci és 114ci lökettérfogattal volt elérhető a vásárlási palettán. Azóta a 114-es mondhatni standard opcióvá forrta ki magát és a 117-es jelenti a csúcsot. Feltételezhető, hogy hamarosan már a 121-es motor lesz a csúcs a Breakout vázának ölelésében. 

A Milwakuee-Eight 117 (1923 köbcenti) 103,5 x 114 mm-es furat és lökettérfogattal büszkélkedhet a 10,2:1-es tömörítési arány mellett. A névben szereplő „Eight” arra utal, hogy ez egy nyolcszelepes motor. Egyetlen négykaréjos bütyök található minden hengeren, ami egy pár tolórudat működtet, amelyek viszont mindegyik fejben egy pár billenő kart hoznak működésbe. A hidraulikus görgős szelepemelők fenntartják a szelephézagokat, míg az olajat száraz olajteknőn keresztül szállítják és egy hűtőn keresztül keringetik. A Milwakuee-Eight motor egyik tervezési célja a hőgazdálkodás volt. A sekély égéskamra segít a hő gyors elvezetésében, míg a kipufogószelepek közötti hidat olyan járatok hűtik, amelyek az olajat egy mini radiátoron keresztül keringetik. Ezen kívül minden Milwakuee-Eight motor rendelkezik egy alapjárati hőmérséklet szabályozó rendszerrel, amely egy előre beállított hőmérsékleten deaktiválja a hátsó hengert, ha az túlmelegedne. Az üzemanyagot elektronikus szekvenciális port üzemanyag-befecskendezéssel juttatják el az égéstérbe. 

Tűnj ki a tömegből

A Harley-Davidson Breakout 117ci teljesen magával ragadott a hosszú és alacsony kiállásával és egyedi cruiser megjelenésével. A Breakout egy igazi túlélő, hiszen már nincsen közvetlen vetélytársa. Ami így eszem bejutott az a Honda Fury, bár gyakorlatilag az inkább egy középsúlyú chopper stílusú gép. Tagadhatatlan, hogy a Harley nagyon jól összerakta a képletet, és bár a Breakout és a Fat Bob az a két motor a kínálatban, amelyek egyedi cruiser profillal rendelkeznek, de a gyár olyan stílusos, nehéz gépet alkotott, amelyet korábbi és jelenlegi versenytársai sem tudtak megismételni. A Breakout nem rendelkezik a legszélesebb körű képességekkel, az sem valószínű, hogy körbemotoroznánk a földet vele egy túra alkalmával, de amire tervezték abban igen is páratlan és lenyűgöző. A félelmetes erőforrásnak köszönhetően a piros lámpák hősévé is avanzsálhat, miközben a vezetési pozíció meglehetősen kényelmes. Kétségtelen, hogy az „over the top” stílus kiemelkedik a matt-fekete és króm szinek tengeréből, amelyek nagyon menőnek számítanak manapság.

Ádám

 

Motor: Milwakuee-Eight 117ci V-twin
Lökettérfogat: 1,923cc
Furat x Löket: 103.5 x 114.0mm
Sűrítési arány: 10.2:1
Váltó: 6-sebességes
Lóerő: 102 hp @ 5020 rpm
Nyomaték: 167nm. @ 3,500 rpm
Üzemanyag rendszer: Elektronikus, szekvenciális hengerenkénti (ESPFI)
Első futómű: 49mm teleszkópos alumínium villa
Hátsó futómű: Rejtett, szabad dugattyú, rugós csillapítás, hidraulikus előterhelés beállítás
Első fék: Rögzített 4 dugattyús, 300 mm tárcsa / ABS
Hátsó fék: 2 dugattyús önbeálló féknyereg, 292 mm tárcsa / ABS
Kerekek, Első/Hátsó: 130/60 B21 / 240/40 R18
Ülés magasság: 665 mm.
Üzemanyag tank: 18,9 liter
Átlag fogyasztás: 5 liter / 100km
Súlya: 310 kg

 

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág Utcán

A Harley-Davidson® bemutatja az új 2024-es Icons és Enthusiast motorkerékpár-kollekcióját

A Harley-Davidson®-nál ma debütál a limitált kiadású Harley-Davidson Icons motorkerékpár kollekció és mellette a limitált szériás Enthusiast kollekció legújabb tagjait is megismerheti a nagyérdemű. Ezek a motorokat az egyedi gyári festés, illetve a részleteiben is kidolgozott grafikák és azok fényezési technológiája teszi igazán vonzóvá. Mindkét kollekció darabjait március 2-9. között a Daytona Bike Week ideje […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Utcán

Bemutatkozik az új Honda CB 1000 Hornet

A 2023-ban bevezetett CB750 visszahozta a legendás Hornet (magyarul lódarázs) nevet az európai köztudatba. A streetfighteres stílus, a lehengerlő erő és a tűpontos kezelhetőség elképesztően népszerűvé tette. Az idei évi eladások alapján, augusztusig bezárólag, kijelenthetjük, hogy Európa legkedveltebb naked motorját tisztelhetjük benne. A 2024-es modellév ugyancsak érdekesnek ígérkezik jön a szemet gyönyörködtető CB500 Hornet és […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Változó név, változó csapat, változatlan célok – ez a H-Moto UNI Győr Team 2024-ben

Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak az H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült csapattal vág neki az idei szezonnak. A csapathoz olyan, már nemzetközi színtéren is bizonyított fiatal motorversenyzők csatlakoznak, mint a Northen Talent Cup sorozatban 2020-ban bajnoki címet szerző Görbe Soma, illetve ugyanebben a sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin, akik Kovács Bálinttal, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom