Most képek következnek a legkirályabb hazai Miniről. Egyben életérzés átadás, hogy miben más egy régi jármű. Hátha kedvet kap valaki a veteránozáshoz.
Egy képen a menőség és a veteránozás csimborasszója, azaz a legmagasabb szintje. A sokat használt, de nem biztos, hogy értett szó jelentését itt találja.
Így is dögös a kinézet.
Ha a sámándobot formázó épület részletei ismerősek lennének, az nem a véletlen műve. A 2015-ös Milánói világkiállításon megismert épület, Karcagon látható és látogatható. A képen jól megfigyelhető az autó kicsinysége.
A kerék közelebbről. A veteránozás nem olcsó mulatság, ha valamin ott a vintage címke, az árak gyorsan az egekbe kerülnek. Ez a helyzet a Spanyolországból rendelt gumiknál is.
Így néz ki egy null kilométeres veterán abroncs. A csomagtartóra még visszatérünk!
A kartervédő, szintén nem dísz. A széles és erős fémlemezek, szó szerint védik a motor és a váltó alját, mert ha megsérül, az drága „mulatság”.
Kis nosztalgia: a kilincs fémből készült, és nem húzódik vissza az ajtó síkjába. A nyitása igazi mechanikus élmény, klassz klattyanási hanggal. A mai autókat használóknak meghökkentő lehet a nyitási érzet, s kezdhetik megérteni a rajongást a régi masinák iránt.
A kipufogó, még kipufogó. Két fényes fémcső hozza létre a meglehetősen dögös, karakteres, de nem fülsértő hangot. Ahogy mostanság szokás: króm kerettel díszített nyílás a lökhárítón, és mögötte eldugva a kipufogó.
Szemből.
Az olasz büszke nemzet 1.0. A gyár matricája a hátsó szélvédőn. Később, Daihatsu alapú Innocentik is készültek…
Most már mi is tudjuk, hogy a Standox volt az olaszok festék beszállítója.
Az utastérben nincsenek képernyők. Ami látható: kerek műszerek sokasága, valódi gombok és kapcsolók. A motort, a gyújtáskulcs elfordításával lehet életre kelteni.
A mókás a dologban, hogy 188 centis magassággal is jól el lehet férni elől, könnyű a ki és beszállás. A belső hozza azt a közhelyet, ami a Minitől származik: belül nagyobb, mint kívül.
Benedek Attila
Fotó: szerző
