Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé.

A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról is tölthető hibrid hajtással, így a sikersztori minden bizonnyal folytatódik. A formatervezési díjat is nyert Peugeot 3008 az új plug-in hibrid verzióval ugyanis még több vásárló igényeit képes kielégíteni.

A legújabb technológiát elsőként elfogadók számára ott van az E-3008, a tisztán elektromos változat, amely már hosszabb hatótávval, Long Range változatban is elérhető. Akik még ragaszkodnak a belső égésű motorhoz, azok az 1,2 literes öntöltő hibridet választhatják, amely 136 lóerős teljesítményével és csekély fogyasztásával emelkedik vetélytársai fölé. A teljesen új fejlesztésű benzinmotor nagyon tartós, láncos vezérlésű, a turbófeltöltésnek köszönhetően pedig jelentős a nyomatéka, így autópályás tempó mellett is dinamikus marad.

A két technika előnyeit ötvözi a plug-in, azaz a hálózatról is tölthető hibrid verzió. Ebbe a modellbe 21 kWh-s akkucsomag kerül, amelyet a 7,4 kW-os fedélzeti töltővel mindössze két és fél óra alatt teljesen fel lehet tölteni. Az akkuban tárolt energiát egy 92 kW (125 lóerő) teljesítményű villanymotor használja fel. A hajtáslánc belső égésű eleme 1,6 literes és négyhengeres, a teljes rendszerteljesítmény 195 lóerő. Így a Peugeot 3008 plug-in hybrid nemcsak lenyűgöző formaterve és különleges Panorama i-Cockpit műszerfala, hanem nagyszerű dinamizmusa és rendkívül csekély fogyasztása okán hagyja maga mögött riválisait.

Az öntöltő hibrid hatfokozatúja (e-DSC6) helyett a konnektorból is tölthető változat hétfokozatú automatikus váltót kapott (e-DSC7), míg a csak elektromos árammal megtehető hatótáv 84 km. Így a városban élőkre jellemző közlekedési szokások szerint a Peugeot 3008 plug-in hybrid gyakorlatilag villanyautóként használható, hiszen aki otthon vagy a munkahelyén rendszeresen fel tudja tölteni az akkucsomagot, az a napi ingázást és bevásárlást könnyedén megoldja elektromos üzemmódban.

A plug-in változat az elektromos mellett Sport üzemmódot is kapott: ekkor a villanymotor és a nyomatékos (350 Nm) turbómotor együtt biztosítja a lehető legnagyobb menetdinamikát. Az alaphelyzet azonban a hibrid üzemmód, amikor a rendszer a forgalmi körülmények és a pillanatnyi teljesítményigény függvényében maga dönti el, hogy mikor hajtson a villanymotor, illetve mikor és mennyi időre induljon be a benzines.

Ami a 3008 legújabb változatának helykínálatát illeti, örömteli újdonság, hogy a Stellantis új padlólemezének köszönhetően kompromisszumra nincs szükség.

Az alapokat ugyanis eleve úgy tervezték, hogy elférjen benne az elektromos verzió nagyméretű akkucsomagja (nettó 73 vagy 97 kWh), a vezetőülés alatt megbújjon az öntöltő hibrid kisméretű akkuja, s a plug-in változatban is úgy helyezték el a 21 kWh-s akkupakkot, hogy a csomagtartó 130 literrel nagyobb lett, mint az előző modellé volt. Az új Peugeot 3008 plug-in hybrid Allure és GT felszereltséggel érhető el, a modell már rendelhető, az első autók várhatóan 2025 elején érkeznek meg.

ILLUSZTRÁCIÓK: STELLANTIS

Kapcsolódó cikkek

Verdák

Izgalmas év vár 2025-ben a Nissanra: visszatér a Micra elektromos autóként, érkezik a harmadik generációs LEAF, valamint frissül az e-POWER technológia a Qashqaiban

• A Micra név visszatér egy stílusos, városi elektromos autó formájában • A forradalmi LEAF harmadik generációja letisztult dizájnjával hódít • A Nissan továbbfejlesztett e-POWER technológiája kifinomultabb működést, jobb hatékonyságot és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást kínál • A harmadik generációs JUKE 2026-ban teljesen elektromos autóként mutatkozik be Párizs, 2025 március 26. – A Nissan folytatja elektromos offenzíváját […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Az autóipar Buffalo cipője – Dacia Duster Extreme TCe 130 4×4 teszt

Kétség nem fér hozzá, a Duster a Dacia legsikeresebb típusa. Az első generációt 2010-ben mutatták be, azonnal vitték a népek, a második kiadás szintén a legkeresettebb Dacia-típus lett, 15 év elteltével pedig már a harmadik lövésnél járunk. A forma első blikkre nem változott, mégis radikálisan más, mint amit eddig megszoktunk. A román gyártó jobban ráúszott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A vadonatúj MAZDA6e: ahol a stílus és az elektrifikáció találkozik

Az új Mazda6e tökéletes egyensúlyt teremt a lendületes formavilág és a mindennapi praktikum között. „A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet” – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom