Cseh Nagydíj, Brno – Ogura történelmi pole-ja, Bezzecchi botránya és Márquez nagy visszatérése
A 2026-os MotoGP-szezon kilencedik hétvégéje Brnóba érkezett. A hétvége pedig több dolog miatt is sokáig emlékezetes marad: szinte minden napra jutott egy olyan történet, amely önmagában is hetekig témát adott volna a paddocknak.
Az időmérő legnagyobb szenzációját Ai Ogura szolgáltatta. A Trackhouse-Aprilia japán versenyzője pályafutása első MotoGP-pole pozícióját szerezte meg, ráadásul pályarekorddal. Mögötte Fabio Di Giannantonio és Francesco Bagnaia zárta az első sort, míg a bajnokság éllovasa, Marco Bezzecchi csak a negyedik helyre kvalifikált. Jorge Martínnak még nehezebb dolga volt, hiszen a Q1-ből kellett továbbjutnia, végül csak a tizedik rajthelyet szerezte meg.

A sprintversenyen Bagnaia végre megmutatta azt a formát, amit egész évben vártak tőle. A Ducati olasza tökéletes rajtot vett, az első helyre állt, és onnantól kezdve gyakorlatilag nem hibázott. Ogura végig ott maradt mögötte, de az utolsó körökben sem tudott igazán támadási pozícióba kerülni. Bagnaia így megszerezte első győzelmét a 2026-os szezonban, ami hatalmas önbizalomlöketet jelenthet számára a folytatásra. A harmadik helyen Marc Márquez futott be, aki sérülése után ismét igazán versenyképesnek tűnt – most már jobbos pályán is.
A szombati napot azonban nem a sprint dobogósai miatt emlegette mindenki. Két körrel a vége előtt Bezzecchi elesett, majd a bukás után egy pályabíróval történt incidens miatt a sportfelügyelők jogos, de szigorú döntést hoztak. A világbajnoki éllovast kizárták a hétvége hátralévő részéről, így nem indulhatott a vasárnapi nagydíjon sem. A döntés azonnal felrobbantotta a MotoGP világát, hiszen a bajnoki harc szempontjából óriási következményei lettek.

Vasárnap így minden adott volt ahhoz, hogy a kihívók közelebb kerüljenek a pontverseny éléhez, és ezt elsősorban Marc Márquez használta ki.
A Ducati spanyol versenyzője a negyedik helyről rajtolt, és végig ott maradt Bagnaia mögött. Sokáig úgy tűnt, hogy az olasz megszerezheti a hétvége dupláját, de Márquez kivárta a megfelelő pillanatot. A 16. körben támadott, átvette a vezetést, és onnantól már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Ez volt sorozatban a második nagydíjsikere, amivel jelentősen csökkentette hátrányát a bajnokságban.
A futam egyik hőse ugyanakkor Ai Ogura volt. A japán újonc ismét elképesztően érett versenyzést mutatott be, és miközben Bagnaia Márquezt próbálta üldözni, Ogura kihasználta a lehetőséget, megelőzte az olaszt, és megszerezte a második helyet. A Trackhouse-Aprilia számára ez újabb hatalmas eredmény, és egyértelmű jelzés arra, hogy a japán versenyző már most a mezőny egyik legkomolyabb tényezője.
Bagnaia végül harmadikként ért célba, mögötte Fabio Di Giannantonio zárt negyedikként. A futam végén még Pedro Acosta is közel volt egy erős eredményhez, de a KTM-je az utolsó körben feladta a szolgálatot, így végül Joan Mir örökölte meg az ötödik helyet.

A hétvége végére így teljesen átrendeződött a bajnoki állás. Bezzecchi egyetlen pontot sem szerzett Brnóban, miközben Márquez közel maximális hétvégét teljesített, Bagnaia pedig végre megmutatta, hogy továbbra sem szabad leírni. Eközben Ogura élete legjobb MotoGP-hétvégéjét futotta, pole pozícióval, egy sprint- és egy vasárnapi nagydíjas dobogóval.
A cseh forduló után pedig már nemcsak az a kérdés, hogy ki a leggyorsabb versenyző a mezőnyben, hanem az is, hogy a bajnoki éllovas tudja-e kezelni azt a nyomást, amit saját hibájával hozott magára. Brnóban ugyanis nem a pályán veszített a legtöbbet Marco Bezzecchi, hanem azon kívül.
Foto: MotoGP