MotoGP USA Nagydíj – dráma, feltámadás és egy emlékezetes ünneplés Austinban

A szezon harmadik állomása, az austini Circuit of the Americas minden évben képes valami különlegeset produkálni, de amit 2026-ban láttunk, az még ehhez a pályához mérten is bőven emlékezetes marad.

A sprintverseny már önmagában egy hullámvasút volt. Jorge Martín megszerezte első győzelmét az Apriliával, ami egyben 2024 után az első sprint futamgyőzelme is volt. Ez már önmagában is nagy sztori lett volna, de a balesetek és incidensek teljesen új szintre emelték a szombati eseményeket: bukások, ütközések és büntetések tarkították a futamot, többek között Marco Bezzecchi és Marc Márquez is hibázott, a harmadik helyen befutó Pedro Acosta-t pedig alacsony guminyomás miatti vizsgálták.  Az eredmény így sokáig kérdéses maradt. Marc Marquez egyébként egy hosszú körös büntetést is kapott a vasárnapi futamra. A dobogóra végül Martin, Bagnaia és Bastianini állhatott fel végül – Acostát megbüntették.

A legemlékezetesebb pillanat azonban nem is a verseny alatt történt, hanem utána. Martin, aki egy hosszú és nehéz időszak, valamint egy komoly bukás után tért vissza a dobogó tetejére, annyira felszabadultan ünnepelt a leintést követően, hogy egykerekezés közben elvesztette az uralmát a motor felett, és elesett. A jelenet egyszerre volt meghökkentő és emberi: tökéletesen megmutatta, milyen érzelmi hullámvasút egy MotoGP-győzelem.

Vasárnapra kicsit lenyugodtak a kedélyek, és a nagydíj már inkább a tiszta versenytempóról szólt. Itt pedig ismét Marco Bezzecchi került a középpontba, aki higgadt, összeszedett motorozással szerezte meg újabb győzelmét. Egyszerűen gyorsabb volt mindenkinél, amikor igazán számított. Ez sorozatban az ötödik futamgyőzelme, és 2014, valamint Marc Marquez óta az első versenyző, aki meg tudta nyerni a szezon első három versenyét.

Mögötte Martín újabb erős hétvégét zárt, és ismét bizonyította, hogy nem egyszeri fellángolásról van szó, míg Pedro Acosta továbbra is ott lohol az élmezőny nyakán, és stabilan szállítja a dobogós helyezéseket.

A Ducati oldalán eközben inkább a kihagyott lehetőségek domináltak. Bár a tempó időnként megvolt, a hibák és az apró megingások miatt nem tudtak igazán beleszólni a győzelemért folyó harcba.

Három futam után így kezd kirajzolódni a szezon képe. Az Aprilia nemcsak gyors, hanem kiegyensúlyozott is, ami jelenleg a legfontosabb kombináció. A kérdés már nem az, hogy tudnak-e futamot nyerni, hanem az, hogy ki tudja őket megállítani.

Az összetettben Bezzecchi vezet 81 ponttal, azonban csapattársa, Martin mindössze 4 pontos lemaradásban követi.

A következő futamot már Európában, Jerezben rendezik, április 24-26-ig.

Fotók: MotoGP

Ági

Kapcsolódó cikkek

GP összefoglalók Moto GP

MotoGP Brazil Nagydíj – káosz és Aprilia-erődemonstráció

A 2026-os MotoGP-szezon második hétvégéje már önmagában is különleges volt, hiszen a sorozat hosszú idő után tért vissza Brazíliába. A goiâniai Autódromo Internacional Ayrton Senna azonban nemcsak a hangulat miatt került reflektorfénybe, hanem azért is, mert a hétvége eseményei finoman szólva sem alakultak zökkenőmentesen. Már szombaton érezni lehetett, hogy ez nem egy szokványos forduló lesz. […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Hírek Moto GP Motor Motorsport

Aprilia fölénnyel indult a 2026-os MotoGP szezon

A 2026-os MotoGP szezon első versenyhétvégéje igazán izgalmasan alakult  Buriramban, Thaiföldön, ahol a Chang International Circuit ismét a világ motoros-sport figyelmének középpontjába került. Már az edzéseken érezni lehetett, hogy az idei évre nem feltétlenül a Ducati-dominancia lesz jellemző: Marco Bezzecchi uralta a gyakorlásokat és a kvalifikációt, új pályacsúccsal szerezve meg a pole pozíciót. Szombaton a […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Hírek Itthonról Moto GP Motor Motorsport

Három izgalmas futam, remek hangulat és Marc Marquez győzelem a Balaton Park Circuit-en

Már korán reggel motorzajtól és szurkolói morajtól visszhangzott a versenypálya: zászlók lengtek a lelátókon, a bokszutcában feszült várakozás vibrált, és minden szem a világ leggyorsabb motorosaira szegeződött. A magyar MotoGP-hétvége csúcspontja elérkezett – a futam, amelyre hónapok óta készültek a szervezők, a csapatok és a több tízezres közönség egyaránt.  Napsütés és 20 fok, azaz tökéletes […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom