Öt csillag az új Passatnak: a legjobb értékelés a legkelendőbb modellnek az Euro NCAP biztonsági értékelésén

Az új Passatot a legjobb, ötcsillagos minősítéssel ismerték el a neves Euro NCAP (Európai Újautó értékelési Program) fogyasztóvédelmi programban. Ezzel a jármű a 2024 es év egyik legjobbra értékelt közepes méretű modellje lett a független európai tesztelő szervezet összesített rangsorában. 2010 és 2014 után a teljesen új fejlesztésű Passat is elnyerte az Euro NCAP legrangosabb díját.

A Volkswagen legkelendőbb Passatjának sikertörténete immár kilencedik generációjával folytatódik. A kizárólag kombi modellként kapható Passat számos fontos biztonsági újítással nyűgözte le az Euro NCAP szakértőit. Az Euro NCAP független európai fogyasztóvédelmi intézet által elvégzett biztonsági értékelés négy kategóriára terjed ki: a Passat a legjobb eredményt felnőtt utasvédelem kategóriában érte el 93 százalékos értékeléssel. A másik három kategóriában is nagyon jó eredményekkel büszkélkedhet a modell: a gyermek utasvédelem kategóriában 87, a veszélyeztetett úthasználók kategóriában 83, a biztonsági asszisztens kategóriában pedig 80 százalékos értékelést kapott.

Már alapfelszereltségben is többféle vezetéstámogató rendszer található. A Passat már a belépő felszereltségi szinten is számos felár nélküli vezetéstámogató rendszert kínál. Ezek közé tartoznak: a “Side Assist” (sávváltást segítő rendszer), a “Lane Assist” (sávtartó automatika), az “ACC Stop & Go” (adaptív sebességtartó automatika), a kanyarodás közbeni fékezés funkció szembe jövő jármű esetén, a “Park Distance Control” parkolótávolság‑szabályozó (amely hang-és fényjelzésekkel figyelmeztet a jármű előtti és mögötti akadályokra), a “Rear View” (tolatókamera‑rendszer) és a “Dynamic Road Sign Display” közúti jelzések dinamikus megjelenítése az elülső kamera segítségével, valamint LED fényszórók és hátsó lámpatestek.

A biztonság az első, kívül és belül egyaránt. Különösen érdemes kiemelni a gyalogos- és kerékpárosfigyelő funkcióval ellátott automatikus Front Assist vészfékasszisztenst, ami fokozza a veszélyeztetett úthasználók védelmét egy közelgő ütközés esetén.

A kiszállási figyelmeztető rendszer a rendszer korlátain belül, figyelmeztető hang- és fényjelzés kíséretében képes megelőzni, hogy az utas kinyissa az egyik ajtót, ha hátulról egy másik jármű (kerékpár, motor stb.) közeledik.

Szintén a Passat fontos technológiája a Car2X, amely lehetővé teszi, hogy a jármű információt cseréljen a környező veszélyekről más járművekkel és a közlekedési infrastruktúrával.

A Passat egyszerre üzleti osztályú és sokoldalú családi jármű. Az utasok védelmén belül nagy jelentőséget kell tulajdonítani a gyermekek biztonságának. Mind a frontális, mind az oldalirányú ütközéses tesztek során a Passat minden kritikus testtájékon nagyon jó védelmet nyújtott a két gyermekbábu számára, amit az értékelés maximális pontszámmal jutalmazott.

Az Euro NCAP tesztkritériumai 2023 óta még szigorúbbá váltak: az új követelmények között szerepel például a járműben hagyott gyermekek észlelésének képessége – az új Passat generáció ennek a kritériumnak is megfelel.

Bestseller, különösen kombiként. 50 éves története során a Passatból több mint 34 millió darabot adtak el. Európában különösen a kombi változat örvendett nagy népszerűségnek az évek során, ezért a Volkswagen már csak ebben a kivitelben kínálja a járművet.
És az nagy sikert arat: Németországban a Passat Variant 2023‑ban 45 494 új forgalomba helyezéssel vezette a közepes méretű modellek rangsorát.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Az autóipar Buffalo cipője – Dacia Duster Extreme TCe 130 4×4 teszt

Kétség nem fér hozzá, a Duster a Dacia legsikeresebb típusa. Az első generációt 2010-ben mutatták be, azonnal vitték a népek, a második kiadás szintén a legkeresettebb Dacia-típus lett, 15 év elteltével pedig már a harmadik lövésnél járunk. A forma első blikkre nem változott, mégis radikálisan más, mint amit eddig megszoktunk. A román gyártó jobban ráúszott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A vadonatúj MAZDA6e: ahol a stílus és az elektrifikáció találkozik

Az új Mazda6e tökéletes egyensúlyt teremt a lendületes formavilág és a mindennapi praktikum között. „A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet” – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Reflektorfényben a Debrecenben sorozatgyártásba kerülő BMW iX3 modell prototípusa

A NEUE KLASSE modellgeneráció sorozatgyártása 2025 végén veszi kezdetét. A BMW modellek új nemzedékének első képviselője BMW iX3 típusnéven lát napvilágot. E Sports Activity Vehicle modellt – amelynek előfutárát a gyártó a BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautó képében már tavaly bemutatta – a BMW debreceni gyára készíti majd – a BMW Group nemzetközi gyártási […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom