Peugeot 408 PureTech 225 GT teszt – Űrhajóval járni

A mai szabadidő-autó őrületben, elég nehéz karakteres négykerekűt alkotni, a franciáknak sikerült. A plusz pontokat az jelenti, hogy nem csak a forma a telitalálat.

Kezdjük a hajtástechnikával. Ne kövessék el azt a hibát, amit mi csináltunk, azaz minimálisat töltöttük az autót. Ez a reggeli hidegindításokkal, rövid utakkal, városban hét liter feletti fogyasztást produkált. Valamivel nulla fok fölötti hőmérsékletnél, 100 km/óra körüli tempónál pedig 6,4 literes volt az „étvágy”.

Láttunk már ennél jobb értéket, még testesebb hibrid autóknál is. A tanulság, hogy töltsék a tölthető hibridet. Ekkor hozható a 38-55 kilométer körüli valódi hatótáv, még talán télen is. Az elektromos hatótávolság nagyban függ a vezetési módtól, városban, óvatos közlekedéssel produkálható a legjobb érték. Ennek köszönhetően a napi ingázás, kibocsátásmentesen és minimális költségből megoldható. Ugyanis ezt a technikát erre találták ki.

Menettulajdonságok

A tesztautót megpillantva, minimum 400 lóerőt és 500 Nm nyomatékot saccol az ember. Miközben a GT felszereltségű masina, 225 lóerős és 360 Nm nyomatékú. Ha megkapná a csúcs 508 SW hajtását, egy igazi zöld ördög válhatna belőle. Az ideális 408-at, a pár sorral fentebb emlegetett lóerőszám és egy aktív négy-kerékhajtás házassága jelentené. Ekkora teljesítményt, kétliteres vagy 2,5 literes turbós benzinmotorból kellene kihozni, aminek döbbenetes lenne a hangja.

A való világba az hoz vissza, hogy 7,6 mp a 100 km/órára gyorsulás. Ez egy átlagos érték, ami senkit sem rémít meg. A nyolc-sebességes automata, a 110 lóerős villanymotor és a 180 lóerős 1,6-os turbómotor jó összhangban működik. Az átlagos visszatermelést – amivel alig jár motorfék – a B állás bekapcsolásával lehet erősíteni. Így még nem válik egy pedálossá a francia – azaz szinte csak a gázpedállal irányíthatóvá –, viszont sokat lehet spórolni a fékek használatán. És persze lehet valamennyi áramot is termelni.

A menetprogramok hozzák a szokásos formát, azaz jól érzékelhető a különbség köztük. A legtüzesebb, legjobb gázreakcióval a sportmód rendelkezik, aminek ellentéte a kényelmes Eco. A hibrid-technikának köszönhetően sima az elindulás, finom az autó működése. Ez más világ, mint a kolléga által tesztelt alapmotoros verzió. Ez a valamivel húszmillió fölé kúszott áron is látszik.

Az űrhajós külső

A külsőtől nehéz elszakadni, mert a forma megítélése nagyon jó. Ez nem csak saját vélemény, sok helyről jött vissza, még követő tekintetek formájában is. Egy kisboltban ácsorogva az eladó hölgy kiment, majd a „Milyen szép autó!” felkiáltással tért vissza. Mi pedig csendesen, mosolyogva bezsebeltük az elismerést. A forma és a titán szürke fényezés, lefagyva még vagányabbá teszik a karosszériát. Aminek a különböző részei igen érdekesek és szuper figyelemfelkeltőek.

A lényeg, hogy sokan megnézték Kevin Gonçalves munkáját, ami jó visszajelzés lehet a tervezőnek. És a Peugeot vezetőinek is.

A 20 colos keréktárcsák dögösen néznek ki, és sokat hozzátesznek a kocsi formájához. Egyetlen hátrányuk a méret. Gumicserekor a számla megpillantása, valószínűleg könnyeket csal majd a tulajdonos szemébe, miközben azt mondja, hogy „Nem gondoltam ekkora összegre…”

Hasznos apróságok

Az egyhetes együttlét alatt sok apróságot találtunk, ami a tervezők gondosságát és odafigyelését mutatja. Azaz jól látszik, hogy az autóba bele tették a munkát. Ezek kicsi dolgok, de a mindennapi használatot nagyon megkönnyítik. Az egyik ilyen, hogy az elektromos töltőnyílásnál már nem kell a kupakot levenni a nyílásról, hanem egy gumiperem biztosítja a védelmet a beszivárgó víz ellen.

Első pillantásra, felesleges és „parasztvakítós” extrának tűnik 580 ezerért az éjjellátó. A tesztautót a leghosszabb téli estés időszakban próbáltuk, és nagyon jól jött az extra érzékelési képesség. A gyatra városi világításban is jól látható volt minden gyalogos és kerékpáros. A távol lévőket, sárgás-zöld színű keretbe foglalta a technika. Az már bónusz, hogy az előttünk járó kisteherautók merev tengelye és kipufogója is színesben látszódott, mert jóval melegebb volt a külső környezetnél. Városok közötti utakon – ahol vadállatok is lehetnek – szó szerint életet menthet a technika.

A 408-as választ ad arra a kérdésre, hogy mit tegyenek azok az autóvásárlók, akiket nem érdekelnek a kütyük, és az okostelefonjaikat is nehezen kezelik. A megoldást, az oktatás és a viszonylag egyszerű kezelhetőség párosa nyújtja.

A központi kijelző menüjében oktató videók is találhatók, amelyek érhetően bemutatják, hogy mire jók a vezetés-segédek (ADAS) és az éjjellátó, s miként állíthatók be. Magyar nyelven, jól látható szöveggel és nem szokatlan kiejtéssel. Ez nagy segítséget jelent egy viszonylag széles vevőkörnek. Ennek köszönhetően az első időkben nem kell minden menüben történő elakadáskor az értékesítőt hívniuk és szidniuk a technikát.

Az AGR minősítésű nappa bőr borítású első ülések kényelme és kinézete előtt le a kalappal, mondjuk hidegben helyet foglalni bennük, nem egy leányálom. Ezen az ülésfűtés sokat segített, a sokféle masszázs funkció is igen kényeztető és persze ott a nyáron nagyon hasznos ülés-szellőztetés.

A tér nagysága kiváló, hátul 190 centi körül is elég a láb és fejtér. A csomagtér 471 literes, a rejtett alsó részt teljesen elfoglalták a töltőkábelek. A kalaptartó szerencsére nem egy átlátszó és vékony szövet, ami csak egy kendőt bír el. Okos megoldás, hogy a raktér padlóját, egy erős zsinóron függő kampóval fel lehet felfüggeszteni. Így lehet alatta két kézzel pakolni. A zsinórt és a kampót, elegánsan elrejtették a kalaptartó alatt.

Minőségérzet

A jelenlegi 508-as premierjén volt talán először kimondva, hogy a márkát fentebb pozícionálják. Nem az Audi, BMW, Mercedes-Benz hármast vették célba, hanem az Alfa Romeo és a Volvo által jelzett, prémium light osztályt.

Ez a törekvés jól látszik a 408 GT-n, mert jó kidolgozása az utastérnek, szépek a varrások és jók az anyagok. Az ülések különleges kékes színe, pedig teljesen egyedi (Naboo-kék). Az autó kívül-belül hozza a kívánt minőségi szintet, ezért nem véletlenek a Peugeot flotta fronton elért sikerei.

A javulás szemmel látható elektronika, azaz kijelző fronton is. A műszerfal és a központi kijelző 10 colos kijelzői elég gyorsak és jól működnek. Ez erős váltás a pár évvel ezelőtt tapasztaltakhoz, ami a Lexus-hoz hasonló, űrugrás szintű változás.

Benedek Attila
Fotó: szerző

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A vadonatúj Mazda CX-80 megérkezett a Mazda európai márkakereskedéseibe

A Mazda új zászlóshajójában a japán esztétika a belső tér kiemelkedő rugalmasságával párosul Prémium SUV-kre jellemző funkciók a Mazda modellek jellegzetesen kiemelkedő teljesítményével kombinálva A vadonatúj Mazda CX-80-at azzal a céllal alkották meg, hogy kihívást támasszon az ismert prémium márkáknak az európai piacon. A CX-60 bevezetését követően a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell, amelyet […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

AZ ÚJ PEUGEOT E-408 TESZI TELJESSÉ A PEUGEOT ELEKTROMOS PALETTÁJÁT

AZ ÚJ PEUGEOT E-408 TESZI TELJESSÉ A PEUGEOT ELEKTROMOS PALETTÁJÁT: MINDEN SZÖGBŐL ÚJSZERŰ, 100%-BAN ELEKTROMOS A PEUGEOT a 408-as teljesen elektromos verziójával tette teljessé villanyautós palettáját, miután 2022-ben már bemutatta a plug-in hibrid változatot. Az új PEUGEOT E-408 a fastback sziluett látványát ötvözi a nulla emissziójú hatékonysággal, a 157 kW/210 LE-s motor izgalmas teljesítményével, és […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

BMW Skytop: exkluzív limitált széria készül

+++ A Concorso d’Eleganza Villa d’Este idei felvonásán a BMW Concept Skytop tanulmányautó valósággal elrabolta a vezetés szerelmeseinek szívét +++ A rengeteg pozitív visszajelzés hatására a BMW úgy döntött, elkészíti az elegáns kétüléses 50 darabos limitált szériáját +++ A BMW Skytop az elmúlt évek legexkluzívabb különkiadásaként érkezik meg az utakra +++ A BMW egy exkluzív […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom