
2022 nyarán, mikor a Peugeot bemutatta a 408-ast, szinte mindenki ledobta a láncot. Hiába szokta már meg a nagyközönség, hogy az újkori Peugeot-k mind kitűnnek a kategóriájukból a dizájnjukkal, a 408-as még erre is rátett egy lapáttal. Ahhoz is hozzá vagyunk szokva, hogy az autógyártók fel nem tett kérdésekre is választ adnak (hiszen akkor nem létezne az X6-os BMW és még egy sor másik autó) és új kategóriákat találnak ki, de a 408 egyszerre akar minden lenni, és mindig attól függ, hogy honnan nézzük. Konkrét elődje nincs a márkán belül, a 408-as számot a franciák egy, a kínai piacon árusított nagy szedánhoz használják, de Európában most először kerül oroszlános modellre. Közeli rokona a Citroen C5 X.
Az igazi crossover
A 408 egy 3 in 1 autó, hiszen ha innen nézem, SUV, ha onnan, akkor kupé, ha amonnan, akkor fastback. Introvertáltak jobb, ha messziről kerülik, feltűnési viszketegségben szenvedőknek viszont akár receptre is felírhatnák, pláne ebben az Obsession kék metálban, ami egyébként az alapáras szín. Mindenki megnézi, volt, hogy kiszálltam az autóból a parkolóban és mellettem elsétáló férfi gratulált hozzá.
A 408-as történetéhez hozzátartozik, hogy ha a konszernen belül nincs is őse a 408-as Peugeot-nak, szellemi elődjei viszont vannak. Gondoljuk a nem túl zajos sikert aratott BMW GT-kre. A németeknél hasonló elképzelések alapján készültek az autók, csak azokat nem emelték meg, tehát a meleg víz nem lett újból feltalálva. Úgy hiszem, az 5 GT és a 3 GT csak rossz időben jelentek meg, ma tele lenne velük az utca. Ettől függetlenül, vártam a tesztet, mert a gyári előzetes képek alapján nekem nem állt össze, mit is főztek ki a franciák.
Méreteit illetően a 408-as tökéletesen illeszkedik a 308 és az 508 közé, hosszra 5,1 centit ver a kompakt kombira, a középkategóriás oroszlántól pedig 9-el marad el.
Az autó eleje kellően mozgalmas, és azonnal felismerhető. „Fogakból” csak egy-egyet kapott, három helyett, ezek szolgálnak nappali menetfényként. Krómból jutott tisztességesen a hűtőrácsra, melynek közepét az újkori Peugeot-logó uralja. A típusnév szokásos módon megjelenik a lökhárító tetején. A lámpák LED-esek, fényerejükre nem lehet panaszkodni.
A 408-as talán oldalról a legérdekesebb, itt látszik az igazi crossoverség. Ha csak a C-oszlopig nézem, elmenne egy alacsony SUV-nak. Utána viszont már lejt a tetővonal, és a hátsó ajtó tetején egy kis szárnyban ér véget. Az autó nem magas, mindössze 148 centi, tehát nem sokkal látjuk át jobban a forgalmat, mint egy „normál” autóban, de beszállni kényelmesebb. A hasmagasság viszont arányaiban nézve elég nagy, könnyebb terepet be lehet vállalni. Az ajtók alján elhelyezett fényes fekete elem megcsalja a szemünket, magasabbnak láttatja az autót, mint amilyen. Emellett a tükröket és az antennát is feketére fújták.
A 408-ast 19 collos kerekekkel szerelik és őszintén szólva, az Allure Pack-hoz járó felnik, mint amilyen a tesztautóé is, nekem jobban bejön, mint a többi variáció, amit kérni lehet.
Ha csak hátulról nézzük az autót, akkor sem fog minket megölni az unalom. Magasra van húzva az autó feneke, így a belső tükörben nem látjuk teljesen jól a mögöttes forgalmat. Hátsó ablaktörlőt ez a modell sem kap, az esővíz eltakarítását rábízták a jó aerodinamikára, amit a tető végén elhelyezett két kis szárny is támogat. A csomagtér alja is elég magasan van, de az egész hátsó ajtó nyílik, az ablakkal együtt, így szinte bármi befér. A hátsó lökhárító formáján is sokat dolgoztak a francia mérnökök, viszont a kamu diffúzort és aláfutásgátlót lehagyták a 408-asról. A hátsó lámpák itt nem karmokat mintáznak nagyon kicsire húzták őket össze és vízszintesen futnak.
Ismerős belső
Ha egy tömeggyártó valami nagyot akar dobni nagy erőfeszítés nélkül, akkor valahol spórolni fog és bizonyos dolgokat csak kötelező házi feladatként fog megoldani. Így járt a 408-as is, ugyanis a beltér semmivel sem másabb, mint bármelyik másik Peugeot-é. Az viszont biztos, hogy itt passzol össze a legjobban a futurisztikus külső ezzel a belsővel az egész Peugeot-palettán.
Beülve itt is az i-Cockpit fogad minket, és meglepő módon azt tapasztalhatjuk, hogy ergonómikusabb a kialakítás, mint a 308-asban vagy akár az 508-asban. Ezt annak tudom be, hogy pont annyival ülünk magasabban, és annyival magasabb az egész műszerfal, hogy a nyolcszögű, alul-felül lapított kormányt már nem kell az ölünkbe venni, hogy lássuk a műszeregységet. Nem hiányozhat az i-Toggles-nek nevezett gyorshívó gombsor sem, és a központi kijelző is régi ismerős.
Az Allure Pack a középső felszereltség a 408-as esetében, így sok földi hívság, mint pl. az elektromos ülésállítás, masszázsfunkció hiányzik belőle és a Focal hifit sem próbálhattuk ki, de azért ne egy szegényházas valamit képzeljünk el, korrekt a felszereltséglista. Az anyagfelhasználás elfogadható, bár a Stellantis itt is beleesett abba a hibába, hogy az ajtóra öt-hat különböző anyagot sikerült fabrikálni. Még a műszerfalra is jutott abból a szövetből, ami az ülések nagyobb részét borítja. Ma már magától értetődik a hangulatvilágítás, aminek a színe változtatható, de a különböző menetmódok kapcsolásakor is változik a csík színe.
A térkihasználás abszolút megfelelő, négy felnőtt bármilyen hosszú útra elindulhat ezzel az autóval. Van lábtér és a kupésság ellenére még fejterünk is akad. Utazás közben az autó kifejezetten csendes, egészen 150 km/h-ig kell nyomnunk a gázpedált, hogy megjelenjen egy kis szélzaj. Van hova tenni a telefont, innivalót, a könyöklő alatti rekesz pedig hűtött. A csomagtartó a dizájnparádé ellenére tisztességes, 536 litert pakolhatunk tele.
Méltatlan erőforrás
A tesztautónkat a már jól ismert 1200 köbcentis, háromhengeres turbóbenzines motor mozgatja 130 lóerővel. Bizonyos modelleknél ez a motor teljesen rendben van, lásd Opel Astra, de egy ennyire stílusos autó esetében, mint amilyen a Peugeot 408, ahol csak a külsőre több mérnöki óra ment el, mint némelyik gyártó teljes portfoliójára, számomra ez az erőforrás méltatlan. Kezdődik a dolog a hanggal. Volt már idő megszokni a háromhengeresek hangját, ma már elviselhető a fülnek, járáskultúrája is abszolút elfogadható. De itt, ha nem is egy V6-ost, de egy normál négyhengerest el tudtam volna viselni, kicsit több krafttal. Azért az mégsem járja, hogy a kínaiak erősebb autókat árulnak, mint egy Peugeot. Persze, hozzá kell tennem, a 408-as elérhető plug-in hibrid hajtással is, azokban négyhengeres motor van, de már megénekeltük itt a Motor & Verdán a Stellantis-konszern konnektoros hibridjét többször is (itt, itt, itt, itt és itt) és nem voltunk elájulva tőle. Nem hatékony, nem fogyaszt jól se benzinből, se villanyból, nincs igazán átgondolva, talán majd a frissített verzió. Azzal is tisztában vagyok, hogy fojtogat az Euro 6-os kibocsátási norma, de ez egy 14 márkával rendelkező konszernnél csak gyenge kifogás lehet, hiszen know-how két földrészről is áramlik befelé.
Ábrándok helyett viszont maradjunk a valóságnál. Minden sírásom ellenére, ha nem akarunk fölényeskedni, akkor 130 lóerő is elég az 1400 kilós autó mozgatásához. Fogyasztása Budapesten kívül akár 7 liter alatt is alakulhat, viszont ha inkább nagyvárosi közlekedésre használnánk az autót, akkor 8,5 liter környékére vagy annál magasabb értékekre számíthatunk.
Futóművileg a Peugeot kihozta, amit ki lehet, csak egy fokkal kényelmetlenebb a földszintes 308 kombitól, aminek remekbe szabott futóműve volt. Nem sarkall kanyarvadászatra, de nagyon szépen kidolgozza az úthibákat, nem szisszenünk fel minden megsüllyedt csatornafedél után, kellemes az együttélés, igazi utazóautó.
Összegzés
Tudomásom szerint nem szenvedek feltűnési viszketegségben, de ha valami okból kifolyólag Peugeot-t kéne vennem vagy céges autónak választanom, biztos, hogy a 408-asra voksolnék. Jelenleg az európai utakon annyira unikális, hogy egy pár éves használatra biztos bevállalnám. Marha jól néz ki, nem tolakodó, a praktikum szinte egyáltalán nem szenvedett csorbát, tehát a Stellantis tervezőinek sikerült megtalálni az arany középutat. Ugyanezen okból nagy kedvencem a KIA Proceed is. Igazi vetélytársa nincs, a különböző kupé-SUV-ok, mint a Renault Arkana, BMW X4, Mercedes GLC Coupé jöhetnek szóba, mint alternatívák. A Toyota az új generációs Crown-nal ugyanezen a vonalon indult el, de arról nincs hír, hogy azt bemutatnák az uniós piacon.
Benzinmotorral szerelve természetesen nincs prémium árban a 408-as, így Allure Pack-el 15 millió Ft körül lehet hazavinni. Dízel nincs, és a kézi váltót is elfelejthetjük. Ha plug-in hibrid hajtással választjuk, akkor viszont 18 millió Ft alatt nem fogjuk megúszni, és ha a mindent bele elvet valljuk, akkor 21 millió Ft felett fog megállni a pénztárgép kijelzője. A stílust meg kell fizetni.