A superenduro sztárjai az MVM Dome-ban!

MVM Dome, sajtótájékoztató, SuperEnduro GP of Hungary

A superenduro-világbajnokság sztárjai szombaton Budapesten adnak randevút egymásnak – látványos test-test elleni csatákra és elképesztő izgalmakra számíthat, aki kilátogat az MVM Dome-ba. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a pálya mely részei tartogatnak kihívást a mezőny számára, hogy a magyar versenyzők milyen várakozásokkal tekintenek a hétvégére, no meg az is, hogy minden eddiginél népesebb közönség szurkol majd a Superenduro GP of Hungary-n. 

A superenduro-világbajnokság hazai népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy Billy Boltot, Johnny Walkert vagy éppen Zsigovits Norbertet ma már egyetlen motorsport-kedvelőnek sem kell bemutatni Magyarországon. Ez köszönhető az elmúlt évek teltházas eseményeinek, és persze annak, hogy ezek a fiúk évről évre elképesztően látványos küzdelmet vívnak a magyar közönség előtt. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az esemény tavaly az MVM Dome-ba, Közé-Európa egyik legnagyobb rendezvénycsarnokába tette át a székhelyét. A jegyeladási adatokból pedig az látszik, minden idők legnagyobb létszámú közönsége előtt tartják majd meg a nagyszabású motorversenyt február 8-án (szombaton). 

„Az összes kategóriát figyelembe véve majdnem tíz magyar versenyzőt láthat a közönség a hétvégén, ami azt mutatja, hogy az elmúlt években a superenduróban elvégzett munkánk meghozta a gyümölcsét – kezdte a mondandóját Őry Kornél, a szervezőbizottság elnöke. – A magyar motorosok számára egyedülálló lehetőség, hogy telt ház, ráadásul magyar közönség előtt mutathatják meg tudásukat. Maga a rendezvény abból a szempontból is különleges lesz, hogy minden eddiginél több újdonsággal, show-elemmel, kísérő eseménnyel és fellépőkkel készülünk annak érdekében, hogy az esemény felejthetetlen élmény legyen mindenki számára. Korlátozott számban vannak még belépőjegyek, biztatunk mindenkit arra, hogy látogasson ki az MVM Dome-ba, már csak azért is, mert a motorsport idei első hazai ünnepe lesz az esemény.”

A Superenduro GP of Hungary hazánkba hozza a sportág legjobbjait: a Prestige-kategória összetett pontversenyét a négyszeres világbajnok Billy Bolt (244 pont) vezeti, Johnny Walker (163) és Mitchell Brightmore (153) előtt. Ők kaptak már ízelítőt a magyar verseny hangulatából, és tudják, hogy az ifjabb Németh Kornél által megálmodott pálya mindig nagy kihívások elé állítja a mezőnyt. 

„Az idén az új kategóriák miatt kicsit lassítani kellett a tempón, és szívesen tettem volna bele a pályába egy vizesárkot is, de végül az elmaradt – mondta el ifj. Németh Kornél, majd hozzátette, így sem számíthatnak könnyű feladatra a versenyzők.  – Az ugratók ezúttal sem maradhattak ki, és nagyon látványosnak ígérkeznek, a két legnehezebb rész pedig most is a sziklákon és a mátrixban várja majd a versenyzőket. A pálya maga szuperkrosszos stílusú, a mezőny pedig garantálja, hogy izgalmakban nem lesz hiány.”

Ahogy fentebb is említettük, minden eddiginél több magyar versenyzőnek adatik meg a lehetőség, hogy az MVM Dome-ban bizonyítsa motoros tudását. 

„Az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos, hogy új kategóriák is szerepelnek a programban, ez meghozhatja a fiatalabb korosztály kedvét a versenyzéshez és biztosíthat versenyzőket a junior világbajnokság mezőnyébe – nyilatkozta Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke. – A magyar motorversenyzők számára nagyon fontos, hogy egyre több nagy nemzetközi versenyen szerepelhetnek hazai közönség előtt, persze, ez az előny elsősorban lélektani a szurkolók miatt, hiszen magát a pályát senki sem ismeri. Elnökként nagyon jó látni, hogy évről évre újabb magyar versenyzők találják meg a helyüket a nemzetközi mezőnyben, mi azon dolgozunk, hogy a többi szakágban is megtörténjen ez az áttörés.”

Ha már a versenyzőknél tartunk, mindenképp kiemelendő, hogy részt vett a csütörtöki sajtótájékoztatón a magyar versenyzők képviseletében Liszka Roland, aki a juniorok között, és Zsigovits Norbert, aki az Európa-kupában képviseli a magyar színeket szombaton. 

Liszka matematikailag még odaérhet a top háromba, nyilván ez a cél lebeg a szeme előtt amellett, hogy szeretne visszatalálni régi önmagához. 

„A bajnoki címért folyó küzdelembe már nem szólhatok bele, de szeretnék újra a régi önmagam lenni, és ha ez sikerül, akár a top három sem elérhetetlen – matematikailag legalábbis nem – nyilatkozta Liszka. –  Szerintem elég jó formában vagyok, igyekszem majd száz százalékosan koncentrálni, amihez néha nem árt majd kizárni a közönséget, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot. Ha nem keveredek bele valami nagy butaságba futam közben, és nyilván ez a cél, akkor még jó eredmény is kisülhet ebből az egészből.” 

Zsigovits Norbertnek nehezen telt a januárja, miután a riesai futamon megsérült a válla, majd pedig a román futam előtt megbetegedett, de jó hír, hogy mostanra újra remek formában érzi magát. 

„Nagyon örülök neki, hogy a hírek szerint rengeteg néző szurkol majd nekünk a lelátókról, és az is fontos, hogy nem egyedüli magyarként leszek ott a mezőnyben, hanem sokadmagammal – mondta Zsigovits. – Az lenne a legjobb, ha nemcsak én, hanem legalább még egy magyar versenyző fel tudna állni a dobogóra szombaton. Hát még ha a Himnusz is valamelyikünknek szólna… Most először versenyzek majd az MVM Dome-ban, mivel tavaly sérült voltam, de annál nagyobb öröm lesz idén a legnagyobb hazai sportcsarnokban megmutatni a tudásomat.  Láttam a pályarajzot, krosszos akadályokra számítok, és én ennek örülök, mert ez fekszik nekem. Látványos verseny lesz, ami nemcsak a nézőknek jó hír, hanem nekünk is. Nagyon várom már a versenyt!”

A Superenduro GP of Hungary edzéseit szombaton délelőtt és kora délután tartják (az MVM Dome kapuit 10 órakor nyitják), míg a döntőkre 17.50 órától kerül sor (a kapukat 16 órakor nyitják). 

 

 

Fotó: MGR Images/Makai Gergely

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Erős egyterű: az Opel Zafira, friss fejlesztésű 2.2-es dízelmotorral

Nagyteljesítményű, hatékony és megbízható: 132 kW (180 LE) teljesítmény és 400 Nm forgatónyomaték, 185 km/h-s végsebesség, nyolcfokozatú automata váltó A választás szabadsága: a Zafira gazdaságos dízelmotor mellett tisztán elektromos, lokálisan emissziómentes hajtáslánccal is válaszható Az új dízel induló ára 15.840.000 forint A friss fejlesztésű dízelmotor a Vivaro Combihoz és Vivaro áruszállító változataihoz is elérhető Rüsselsheim. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Dermesztő hidegben is az élen: meggyőző hatótávolságot ért el a Kia EV2 prototípusa a világ egyik legnagyobb téli elektromosjármű-tesztjén

• Az EV2 nagy hatótávolságú változata 310,6 kilométert tett meg dermesztő hidegben, ami mindössze 25 százalékkal marad el a WLTP hatótávtól • A norvég El Prix teszt eredménye rámutatott, hogy az elektromos autókat extrém téli körülmények között is versenyképesen lehet üzemeltetni. A Kia EV2 kiváló teljesítményt nyújtott éles helyzetben a Norvég Autószövetség (NAF) El Prix […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Kedvező árú modellel bővült a MINI Countryman család

Az új MINI Countryman alapmodell megjelenésével több mint egymillió forintos árelőnnyel válik elérhetővé a brit prémiumgyártó legnagyobb modellje, amely összetéveszthetetlen stílusával és kalandra hívó, praktikus kialakításával hódít. A MINI Countryman ONE már 11 540 000 forintos* indulóártól megrendelhető. A mindennapi használatra – akár az egész család igényeit is kiszolgálva – tervezett kompakt SUV harmadik generációja […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom